Koncerttel nyitják meg péntek este a székelyudvarhelyi G. Café helyén kialakított új lokált: a működtetők a Maszkura és a tücsökraj zenekart hívták meg az első bulira. A belépés ingyenes.
Kétnapos kávéünnepet rendez a bögözi polgármesteri hivatal szeptember 22–23-án, az eseményen fellép a Dupla Kávé zenekar is.
A székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium alapítóira emlékeznek vasárnap. A templomi hálaadás után használatba adják az iskola előtti felújított teret, és felavatják Baczkamadarasi Kis Gergely, Bethlen János, valamint Gönczi Lajos szobrát.
Gyakran szólalnak meg a légvédelmi szirénák Gyergyószék településein is a következő időszakban.
Felfrissülve kezdte el az új évadot a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház társulata: új művészeti vezetővel, színésszel, dramaturggal, közönségszervezővel és varrónővel bővült a csapat.
Az elsősegélynyújtás világnapján szeptember 9-én, a Vöröskereszt gyergyószentmiklósi csapata 9 órától a központi parkba várja mindazokat, akik érdeklődnek a tevékenységük iránt, kíváncsiak, hogyan működik a nagyrészt fiatalok alkotta önkéntes csapat munkája.
Friss gyümölcsöt és zöldséget, valamint tej- és péktermékeket is kapnak az új tanévben az óvodások, az elemisták és az öt-nyolc osztályos tanulók a 2017–2023-as időszakra vonatkozó Iskolaprogram keretében – tájékoztat a kormány közleménye.
Bajkó Tibor és Bajkó Ildikó, a Székelyföldi Lovas Ünnep szervezői összegezték a kétnapos rendezvényt. Kisebb ünnepség keretében Romfeld Jánosnak adták át a Gyergyószentmiklós lovas nagykövete-díjat.
Meglepő és fájdalmas bejelentést tett a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság a Facebookon: mint közölték, teljesen kifogytak a pénzből, ezért veszélybe került több száz ellátottjuk étkeztetése és a foglalkoztatása.
Két kis fabódé helyett egy nagy kocka „monstrumot” építenek a marosvásárhelyi Kövesdombon, a Șurianu sétány elejére, és az új létesítmény a zöldövezetből is elfoglal egy részt – jelezte nemrég a környéken lakó olvasónk. A helyszínen járva egy-két dolog kiderült.
Újabb mérföldkőhöz érkezett az öt felcsíki települést érintő, Felcsík integrált fejlesztése elnevezésű projekt, ugyanis Csíkdánfalva, Csíkszentdomokos és Csíkkarcfalva megkapta a projektben foglalt járműveket.
A tavasz egyik legnagyobb ajándéka a friss, zsenge zöldségek bősége, amelyek nemcsak ízletesek, de tele vannak tápanyagokkal és energiával. Ez a rizottó nem csupán egy ízletes főétel, hanem egy tudatos, fenntartható fogás is: házi, zöldséghulladékból főzött alaplével, szezonális hozzávalókból készül, miközben semmi nem vész kárba.
Hét házkutatást tartottak csalás gyanúja miatt Maros megyében csütörtök délelőtt a Brassó megyei rendőrök. A gyanúsított személyek fát kínáltak eladásra, fel is vették az árura az előleget, de a fát nem szállították le.
Október 16-ától elkezdi utalni a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) az agrártámogatások előlegét, december 1-jétől pedig az összegek hátralevő részét is kifizetik – közölte csütörtökön Petre Daea mezőgazdasági miniszter.
Miközben Vásárhely magyarságának a közélet iránt még érdeklődő parányi része azon vitatkozik, hogy jól szervezett volt-e az amúgy bántóan kevés résztvevővel lezajlott szerdai tüntetés, a katolikus iskola ügye dübörögve kért és kapott helyet magának a nagypolitika színpadán.
A vásárhelyi Kishegyszőlő első ránézésre nem egy ideális hely az ott lakóknak. Az aszfalt enyhén szólva is sok kívánnivalót hagy maga után, járda nincs, s mint most kiderült, a közművesítés sem nagyvárosi. Már legalább három napja csordogál a földből az ivóvíz.
Vajdaszentiványi táncokat jártak a diákok a Gereben néptánccsoport nyár végi táborában Zeteváralján. A hagyományos szeptemberi gyülekezőn keddig a kicsik, péntekig pedig a nagyobb diákok ropják a figurákat.
Elkészült Ötvös Sándor, Erdély természeti csodáit bemutató drónvideó sorozatának második része.
Szemet szúrt Dan Tanasă bloggernek az udvarhelyi polgármesteri hivatal épületére kitűzött székely zászló, valamint a város lobogója, ezért beperelte az önkormányzatot. Székelyudvarhely statútumába már 1993-ban belefoglalták a város zászlaját.