
Fotó: Bordás Attila
Engedély nélkül működött a sepsiszentgyörgyi városnapok alatt az Olt partján felállított vidámpark. Noha a fogyasztóvédelmi hivatal többrendbeli bírságot is kiszabott, illetve betiltotta a működését, zavartalanul folytatták a tevékenységet, majd amikor a városünnep véget ért, összecsomagoltak és odébbálltak.
2019. május 08., 09:172019. május 08., 09:17
Közben lakossági panasz is befutott, mert az egyik berendezés egy meghibásodott csapágy miatt hirtelen leállt, és bár nem sérült meg senki, a hirtelen fékezéstől előrebuktak, és megrémültek az emberek.
Antal Árpád polgármester sajtótájékoztatón elmondta, az önkormányzat nem adott működési engedélyt a vidámpark felállítására, eredetileg egy másik helyszínt jelöltek ki.
„Ez a csapat erre szakosodott: városról városra járnak, nem érdeklik őket az engedélyek, nem esnek kétségbe, ha nem kapnak zöld utat, ügyvédeket foglalkoztatnak, az önkormányzat munkatársait is megfenyegették, hogy eljárást indítanak ellenük hivatali visszaélés miatt” – részletezte a polgármester. Hozzátette, az ellenőrző hatóságok elindították a jogi procedúrákat, abban bíznak, hogy a jövőben már nem fordulnak elő ilyen szabálytalanságok.
„Fontos, hogy mindenki érezze, egy városban vannak szabályok, amiket mindenkinek be kell tartania” – mondta Antal Árpád.
Megnehezíti a hatóságok feladatát, hogy a mozgó vidámparkok két-három napra, elsősorban hétvégeken táboroznak le egy helyszínen, majd állnak is tovább – mondta el megkeresésünkre Onica Csaba, a brassói területi fogyasztóvédelem főfelügyelője. Hangsúlyozta, ilyen rövid idő alatt és a hétvégeken nehezebb összehangolni az ellenőrző hatóságok munkáját, a sepsiszentgyörgyi esetben is mozgósították a gazdasági rendőrséget, az adóhivatalt, hogy együtt lépjenek fel a szabálysértő, törvénytelenül működő cég ellen.
Onica Csaba felidézte, a városnapokon, a vásárokon rendszeresen tematikus ellenőrzéseket tartanak. Ennek során derült ki, hogy a vidámparkot az Olt partján felszerelő Szatmár megyei cégnek nincs engedélye a polgármesteri hivataltól, az előírások egy részét sem tartotta be.
A park főút mellett volt, a látogatók, különösképpen a gyerekek biztonsága érdekében be kellett volna keríteni, ám erre nem került sor;
illemhelyeket kellett volna biztosítsanak, nemcsak a látogatóknak, hanem a húsz-harminc alkalmazottnak is;
ugyanakkor a törvényes tájékoztató táblákat sem függesztették ki a cég nevével, működési engedélyével, a fogyasztóvédelmi hivatal telefonszámával.
Akkor azzal védekeztek, hogy magánterületen működtetik a parkot, ezért nem kell engedély, ám a törvény erről másként rendelkezik. Először
és magánterületen a rendőrség nem tudta lezárni a bejárást. Két nap után már a legtöbb, tízezer lejes büntetést rótták ki a rendelkezések be nem tartása miatt, sőt az adóhatóságot is átiratban értesítették, hogy
Ittas volt és gépjárművezetői engedéllyel sem rendelkezett az 51 éves férfi, akit csütörtökön rövid üldözés után tartóztattak fel a hatóságok Körvélyfáján – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság. A férfi azóta előzetes letartóztatásba került.
A kolbászkészítésre is igaz, hogy ahány ház, annyi szokás – kinek sósabban, kinek paprikásabban ízlik jobban a termék.
A Szeben megyei törvényszék szombaton elrendelte az anyját a vagyonáért megölő Szeben megyei nő másik tettestársának harminc napos előzetes letartóztatását.
A Déli-Kárpátokat átszelő Nagyszeben-Pitești autópálya egyik legnehezebb szakaszán, a Vâlcea megyei Robești alagútpárnál látványos ütemben halad a hegy átfúrása.
Több tucatnyian vonultak utcára szombaton Gyergyószentmiklóson egy héttel a csíkszeredai és székelyudvarhelyi adóemelés elleni megmozdulások után. A demonstráción a polgármester is felszólalt. Fotókon mutatjuk.
Behúzták a farsangot szombat délben Kézdivásárhelyen. Az alakoskodás lakodalmi mentként indult, medveébresztésbe csapott át, végül temetésbe torkollott a céhes város főterén.
A szilágycsehi református templom tornyának kedd esti összeomlása előtt négy napon át egyre súlyosbodó szerkezeti károsodások jelezték az épület gyorsuló állagromlását – tájékoztatott szombaton a kulturális minisztérium.
Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Csíkszereda és Székelyudvarhely után Gyergyószentmiklóson is utcára vonultak a kormány adóemelési intézkedései ellen tiltakozva szombaton.
Az indokolatlan segélyhívások száma az elmúlt években csökkent, de továbbra is magas – tájékoztatott szombaton a Különleges Távközlési Szolgálat.
Az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) a hét folyamán országszerte végzett ellenőrzései során 1080 bírságot szabott ki, összesen több mint 6,6 millió lej értékben – tájékoztatott szombaton az intézmény.
5 hozzászólás