
Fotó: Gecse Noémi
Néhány héten belül hozzáfoghat az Ing Service Kft. a csíkszeredai Pacsirta sétány egy szakaszának felújításához. A helyi önkormányzat a tervekre és kivitelezésre már tavaly lebonyolította a közbeszerzési eljárást, így az építkezési engedély kibocsátása után elkezdhetik a Tudor lakótelepi övezet rendbetételét.
2019. május 08., 11:002019. május 08., 11:00
A csíkszeredai önkormányzati képviselők keddi rendkívüli ülésükön többek között arról is döntöttek, hogy a város közvagyonába veszik a Pacsirta sétány felújításához szükséges területet, majd miután befejezik annak a telekkönyvezését, akkor kérhetik a munkálatra az építkezési engedélyt.
Szőke Domokos, Csíkszereda alpolgármestere szerint
Mint korábban írtuk, a Pacsirta sétánynak csak a felső részét, a Testvériség sugárúti 22–24–26-os számú tömbházak mögötti, a Nárcisz sétányhoz vezető mellékutcát érinti a munkálat. Az érintett szakaszra ráfér a felújítás, ugyanis meglehetősen tönkrement az útburkolat az évek alatt. Az út aszfaltozását megelőzően egyszer rendezik az esővízelvezető-rendszert. A lebontott garázsok helyén parkolókat alakítanak ki, korszerűsítik a közvilágítást, új burkolatot kapnak a járdák is, ugyanakkor a közelben lévő játszóteret is felújítják.

Ebben az évben elmarad, de jövőben megtörténik a csíkszeredai Pacsirta sétány felső részén tervezett felújítás. Először a kiviteli tervet kell elkészíteni, a megbízott cég utána láthat munkához.
Ittas volt és gépjárművezetői engedéllyel sem rendelkezett az 51 éves férfi, akit csütörtökön rövid üldözés után tartóztattak fel a hatóságok Körvélyfáján – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság. A férfi azóta előzetes letartóztatásba került.
A kolbászkészítésre is igaz, hogy ahány ház, annyi szokás – kinek sósabban, kinek paprikásabban ízlik jobban a termék.
A Szeben megyei törvényszék szombaton elrendelte az anyját a vagyonáért megölő Szeben megyei nő másik tettestársának harminc napos előzetes letartóztatását.
A Déli-Kárpátokat átszelő Nagyszeben-Pitești autópálya egyik legnehezebb szakaszán, a Vâlcea megyei Robești alagútpárnál látványos ütemben halad a hegy átfúrása.
Több tucatnyian vonultak utcára szombaton Gyergyószentmiklóson egy héttel a csíkszeredai és székelyudvarhelyi adóemelés elleni megmozdulások után. A demonstráción a polgármester is felszólalt. Fotókon mutatjuk.
Behúzták a farsangot szombat délben Kézdivásárhelyen. Az alakoskodás lakodalmi mentként indult, medveébresztésbe csapott át, végül temetésbe torkollott a céhes város főterén.
A szilágycsehi református templom tornyának kedd esti összeomlása előtt négy napon át egyre súlyosbodó szerkezeti károsodások jelezték az épület gyorsuló állagromlását – tájékoztatott szombaton a kulturális minisztérium.
Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Csíkszereda és Székelyudvarhely után Gyergyószentmiklóson is utcára vonultak a kormány adóemelési intézkedései ellen tiltakozva szombaton.
Az indokolatlan segélyhívások száma az elmúlt években csökkent, de továbbra is magas – tájékoztatott szombaton a Különleges Távközlési Szolgálat.
Az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) a hét folyamán országszerte végzett ellenőrzései során 1080 bírságot szabott ki, összesen több mint 6,6 millió lej értékben – tájékoztatott szombaton az intézmény.
szóljon hozzá!