A Hargita Megyei Környezetőrség vezetője szerint érezhető csökkenés tapasztalható a parlagtüzek számát illetően a megyében, ennek több oka is van. A megműveletlen területeken ezzel együtt felcsapnak néha a lángok, de a gyújtogatók kilétére szinte sosem derül fény.
Nagyjából 1,7 millió lejt utal a kormány sürgősségi alapjából a Székelypálfalva és Firtosváralja közelében beszakadt útszakaszok rendbetételére, illetve a Farkaslaka községben keletkezett egyéb árvízkárok kijavítására.
A férfiak családi és társadalmi felelősségvállalása, értékközpontú példamutatása fontosságára hívja fel a figyelmet csemeteültetéssel a Férfiak Klubja. A szervezet alapítója, Bedő Imre szerint a férfiaknak törekedniük kell arra, hogy otthon érzelmi biztonságot nyújtsanak.
Tavalyhoz hasonlóan idén is megszervezték a magyar költészet napjára a versfolyamot, melyen a békéscsabai, felvidéki, kárpártaljai, partiumi, erdélyi, vajdasági magyar tannyelvű iskolák diákjai vettek részt.
Diákok és felnőttek vettek részt tömegesen szerdán, a költészet napján a Csíki Játékszín által szervezett rendezvényen. Szerdán zajlott az Agora Alapítvány szavalóversenye is, estére pedig gálaműsorral is készültek.
„A munkát, a tanulást, a házépítést, a leánykérést soha ne adjuk fel” – buzdított Csaba testvér a Nem Adom Fel Együttes erdélyi koncertturnéjának oroszhegyi és zetelaki állomásán.
Rendhagyó költészetnapot tartottak tegnap délelőtt a Villanytelep utcai napköziben: „Szépen szóló verses játék”-ra hívták össze a város nagycsoportos ovisait, akik a Ragyog a mindenség című erdélyi kortárs gyermekvers-antológiából mondtak el egy-egy költeményt.
Egyéves szünet után szerda délután újra életmentő szívátültetést végeztek Marosvásárhelyen.
Idén átszabják a Sepsiszentgyörgyön bejegyzett vállalkozásoknak kiírt de minimis támogatási programot. Ezúttal a helyi együttműködést „díjazzák”.
A Székelyföldön élő külhoni állampolgárok több mint 120 ezer szavazattal járultak hozzá a Fidesz-KDNP sikeréhez – jelezte sajtóközleményben az RMDSZ. Az EMNP és az EMNT országos vezetősége is közleményben számolt be a hétvégi választással kapcsolatos munkáról.
Kedden három alkalommal volt szükség a tűzoltók közbelépésére, mert meggyúlt a száraz növényzet. Marius Tolvaj a Kovászna megyei tűzoltóság szóvivője arról tájékoztatott, hogy kedden három riasztás futott be, a kigyullad növényzetet kellett eloltaniuk.
A tavasz egyik legnagyobb ajándéka a friss, zsenge zöldségek bősége, amelyek nemcsak ízletesek, de tele vannak tápanyagokkal és energiával. Ez a rizottó nem csupán egy ízletes főétel, hanem egy tudatos, fenntartható fogás is: házi, zöldséghulladékból főzött alaplével, szezonális hozzávalókból készül, miközben semmi nem vész kárba.
A nyárádtői Csősz Gabriella nyerte az idei román tantárgyverseny országos első díját. A dr. Bernády György Általános Iskola 6. osztályos tanulója szeret versenyezni, a román mellett egy másik „rettegett tantárgyban”, a matematikában is jeleskedik.
Szerzetesek asztalánál: ez a címe annak a kiállításnak, amely csütörtökön délután 18 órakor nyílik meg a Tarisznyás Márton Múzeumban. A látogató itt meggyőződhet róla: az elmúlt ezer évben rengeteget köszönhetett a társadalom a „csuhásoknak”. És ma is.
Akár még fél évig is elhúzódhat a csíkszeredai fizetős parkolási rendszer szabályzója miatt tavaly indult közigazgatási per. Az alpolgármester szerint továbbra is szükség van a fizetős parkolásra, ugyanakkor azt sem lehet tudni, mikor lesznek használhatók a tavaly év elején megvásárolt bérletek.
A bíróságon keresi igazát Dicsőszentmárton polgármestere, Sorin Megheşan, akit az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) azért talált összeférhetetlennek a város élén betöltött tisztségével, mert elöljáróként néhány futballmérkőzést is vezetett.
Az I. Erdélyi Legényes Találkozó plakátján szereplő táncos Bíró Ágoston, noha Csíkszentdomokoson csak Zsukás Gusztiként emlékeznek rá. Ő és unokája a bizonyítéka, hogy a táncszeretet öröklődik.
Egyre több marosvásárhelyi kerékpáros visel védősisakot és láthatósági mellényt, és kevesen vannak, akik hiányosan felszerelt biciklikkel közlekednek – derült ki a kedden szervezett biciklis reggelin.
Már egy éve érvénybe lépett, de gyakorlatba ültetése néhol továbbra is késik annak a törvénynek, amely szerint nem kell közös költséget fizetni a három éven aluli gyermekek után, ha erről a lakóközösség döntést hoz. Mint kiderült, a törvény egy dolog, az alkalmazás egészen más.