Hirdetés

Forgatagos oltáskampány: közel százan jelentkeztek oltásra

Közel százan oltatták be magukat augusztus 5-7. között a Marosvásárhely főterén szervezett oltáskampány során, amelyet a három hét múlva kezdődő Vásárhelyi Forgatag szervezőcsapata kezdeményezett. Az oltás nem lesz kizáró jellegű.

Hirdetés

A világörökség részévé tennék a Bözödújfalu romjainál létesült kopjafafalut

Bözödújfalu egykori lakói, azok leszármazottai, hozzátartozói, a kopjafafalu készítői gyűltek össze augusztus első szombatján, hogy a szokásos módon, a vízzel elárasztott falu felső felénél álló emlékparkban hajtsanak fejet.

A világörökség részévé tennék a Bözödújfalu romjainál létesült kopjafafalut
Hirdetés
2021. augusztus 07., szombat

Rómaiak Mikházán, egyiptomiak Rómában, mindez pedig Mikházán elevenedett meg

Több helyszínen, gazdag programmal várták szombaton Mikházán, a kilencedik kiadásához érkezett Római Fesztiválra a látogatókat. Ahogy Ötvös Koppány, a Maros Megyei Múzeum igazgatója elmondta, jó hangulat uralta a rendezvényt, sokan vettek részt rajta.

Rómaiak Mikházán, egyiptomiak Rómában, mindez pedig Mikházán elevenedett meg
Hirdetés
2021. augusztus 07., szombat

A hargitai lakosság igényli a magyar rendőröket, de kevesen választják ezt a pályát

Gyakran hallani arra vonatkozó méltatlankodást Hargita megyében, hogy a rendőrök csak románul kommunikálnak a lakossággal, az érem másik oldaláról viszont kevesebb szó esik: a hivatás kevésbé népszerű a magyar fiatalok körében.

A hargitai lakosság igényli a magyar rendőröket, de kevesen választják ezt a pályát
2021. augusztus 07., szombat

Több vendéglátó egység van Székelyudvarhelyen, mint a járványidőszak előtt

Sikerült a koronavírus-világjárvány előtti állapotokhoz hasonló szintre visszajutni, állítják a székelyudvarhelyi vendéglátósok. Voltak, akiket alig, vagy egyáltalán nem viselték meg a szigorító intézkedések.

Több vendéglátó egység van Székelyudvarhelyen, mint a járványidőszak előtt
Hirdetés
2021. augusztus 06., péntek

Nehézkesen halad az áradások által okozott károk kijavítása

Majdnem tizennégymillió lejre nőtt a nyári áradáskárok összértéke a június 1–20. között történt természeti pusztítások értékének a napokban befejeződött felmérésével. Az érintett településeken várják az állami kártalanítást.

Nehézkesen halad az áradások által okozott károk kijavítása
Podcast
2021. augusztus 06., péntek

Úgy döntöttek, hogy jobb lesz, ha később kezdődik el a gyergyószentmiklósi műjégpálya felújítása

A múlt szezon úgy zárult a gyergyószentmiklósi műjégpályán, hogy ebben a formájában már nem indul újra a létesítmény. Közben kiderült, hogy lényeges módosítások szükségesek, így még következő idényben a megszokott otthonában játszik a GYHK.

Úgy döntöttek, hogy jobb lesz, ha később kezdődik el a gyergyószentmiklósi műjégpálya felújítása
Hirdetés
2021. augusztus 06., péntek

Új sportcsarnokkal és iskolai műhellyel bővülhet Mezőpanit

Új, oktatásra és sportolásra alkalmas épületet terveznek a székely mezőség kapujában fekvő Mezőpanit iskolaudvarára. A községben sok a fiatal család és gyerek, ezért is véli úgy Mezőpanit polgármestere, Bodó Előd Barna, hogy szükség van az új épületre.

Új sportcsarnokkal és iskolai műhellyel bővülhet Mezőpanit
2021. augusztus 06., péntek

Sosem lehet elég korán kezdeni? Tizenhét éves srác vezette a bejegyzetlen autót

Jogosítvány nélkül, bejegyzetlen gépjárművel közlekedő fiatalt kapcsoltak le a rendőrök egy Kovászna megyei faluban péntekre virradóan.

Sosem lehet elég korán kezdeni? Tizenhét éves srác vezette a bejegyzetlen autót
Podcast
2021. augusztus 06., péntek

Szülőföldön magyarul: megnőtt az egyetemisták részéről az érdeklődés

Jóval több egyetemista érdeklődik a Szülőföldön magyarul program iránt, az RMPSZ programkoordinátora szerint a korábbi évek esetlegességéhez képest idén már célzottan kérdeznek rá a támogatásra a hallgatók. Nem csoda, ettől az évtől többet kapnak.

Szülőföldön magyarul: megnőtt az egyetemisták részéről az érdeklődés
2021. augusztus 06., péntek

Famegmunkáló üzem égett le Dédabisztrán

Dédabisztrára riasztották péntek reggel a Maros megyei tűzoltóságot, mivel kigyúlt egy fafeldolgozó üzem, és körülbelül 500 négyzetméteren terjedtek szét a lángok.

Famegmunkáló üzem égett le Dédabisztrán
Hirdetés
Hirdetés
Podcast
2021. augusztus 06., péntek

Sorok az áramszolgáltató vállalatnál: van rá mód, hogy elkerüljük

Továbbra is hosszú sorok alakulnak ki naponta a legnagyobb áramszolgáltató vállalat csíkszeredai egységénél, az ügyfelek számára viszont mindössze három széket helyeztek ki, ezért sokan – közöttük idős személyek és kisgyermekes szülők – lábon állva kénytelenek órákat várni a hőségben.

Sorok az áramszolgáltató vállalatnál: van rá mód, hogy elkerüljük
Hirdetés
2021. augusztus 06., péntek

Fákat döntött az úttestre és villamosvezetékeket rongált meg a szél Hargita megyében

Hargita megye több térségében fákat döntött az úttestekre és villamosvezetékeket rongált meg a viharos erejű szél csütörtök este. Az illetékesek dolgoznak a károk helyreállításán.

Fákat döntött az úttestre és villamosvezetékeket rongált meg a szél Hargita megyében
Podcast
2021. augusztus 06., péntek

Cserélik a vízhálózatot a Bucsin lakótelepen, télre megoldódhatnaknak a víznyomásproblémák

Gyergyószentmiklós egyik legnépesebb lakónegyedében, a Bucsin negyedben kezdődött el a vízhálózat felújításának újabb szakasza. A Szent István tér közelében kezdtek el dolgozni a gépek.

Cserélik a vízhálózatot a Bucsin lakótelepen, télre megoldódhatnaknak a víznyomásproblémák
2021. augusztus 05., csütörtök

Villámcsapás okozta tűz, útra és autóra dőlt fa – ezek a károk keletkeztek a vihar következtében

Villám csapott egy lakóházba Csíkvacsárcsiban, fa dőlt az úttestre Csíkszereda és Székelyudvarhely között, Csíkszeredában pedig egy autóra borult a fa. Több helyszínen is kárt okozott a csütörtök este hirtelen jött vihar Hargita megyében.

Villámcsapás okozta tűz, útra és autóra dőlt fa – ezek a károk keletkeztek a vihar következtében
Hirdetés
2021. augusztus 05., csütörtök

Már fél évszázada, hogy megépítették a csíkszeredai kórházat a Nagy Laji dombján

Fennállásának ötvenedik évfordulóját ünnepli a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház, amelyet még 1971. augusztus 14-én Nicolae Ceaușescu jelenlétében avatták fel a Nagy Laji dombján. A kórház vezetősége a kerek évfordulóra ünnepséggel és díjátadóval készült.

Már fél évszázada, hogy megépítették a csíkszeredai kórházat a Nagy Laji dombján
2021. augusztus 05., csütörtök

Zajlik a Gazdálkodj okosan tábor

Négy nyári foglalkoztató tábort tartott  idén a Kinder Fókusz Egyesület. Az utolsó tábor éppen zajlik, ennek a „Gazdálkodj okosan” címet adták, itt a helyes pénzbeosztásra tanítják a gyerekeket.

Zajlik a Gazdálkodj okosan tábor
Zajlik a Gazdálkodj okosan tábor
2021. augusztus 05., csütörtök

Zajlik a Gazdálkodj okosan tábor

Hirdetés
Podcast
2021. augusztus 05., csütörtök

Hiányzott az egyik fél a Tanorok utcai rendezési terv közvitájáról

Nem a várakozások szerint alakult a csíkszeredai polgármesteri hivatal által csütörtökre meghirdetett közvita a Tanorok utca egy beépítetlen részére készült övezeti rendezési tervről (PUZ), amely azért váltott ki lakossági tiltakozást, mert egy vállalkozás társasházakat akar ott építeni. A befektető nem jelent meg.

Hiányzott az egyik fél a Tanorok utcai rendezési terv közvitájáról
Hirdetés

Szavazógép

Szavazás Melyik időszámításnál maradjunk?

Szavazás eredménye
Hirdetés