„Úgy érzem, hazajöttem”

– Nagyváradon születtem, ott is végeztem el a középiskolát. Temesváron kezdtem az egyetemet, de egy év után rájöttem, hogy a hidraulika szak, amit választottam, nem elégíti ki az érdeklődési körömet. Ekkor iratkoztam át Nagyváradra elektro-mechanika szakra. Az egyetem befejezése után elvégeztem Magyarországon egy másféléves médiaképzést, így először az Erdélyi Napló marketing menedzsere lettem, majd az induló Krónikához kerültem, ahol öt évig voltam vezérigazgató. Később megalapítottam a saját cégemet, ahol szintén médiával és marketinggel foglalkozom. Immár ötödik éve adjuk ki a Régió Magazint.

– Mit kapott a szüleitől, nagyszüleitől útravalónak?

– Anyai nagymamám nagyon fontos volt az életemben, hiszen együtt laktunk, ő nevelt, míg a szüleim dolgoztak. Mamával sok időt töltöttünk együtt. Amikor főzött, mellette lehettem. Talán ezért is szeretek főzni, keresem a régi ízeket. Persze, szeretem az újításokat is, próbálok egészségesebben főzni, több zöldséggel. Hétvégén otthon közösen főz a család, amolyan rituálé nálunk ez a tevékenység.
Anyum Beszterce-Naszód megyéből, Somkerékről származik, laboránsnő volt, édesapám pedig, az akkori szövetkezetnél mester. Talán innen is fakadt a mechanikához való vonzódásom, hiszen gyerekkoromban folyamatosan kis maketteket raktunk össze, kísérleteztünk. Apai nagymamám viszont nagyon szigorú volt, komoly nevelésben részesített. Szárhegyről származott, és a sors úgy hozta, hogy Nagyváradra kellett költözniük. Ott találkozott nagyapámmal. Minden második hétvégét náluk töltöttem, különleges élmény volt számomra ez a kettősség: otthon a lazább nevelés, náluk a teljes szigorúság. Ez jellemzi az életemet is: van bennem lazább életvitel is, de ha munkáról, komolyabb dolgokról van szó, akkor nem csak másokkal, hanem magammal szemben is szigorú vagyok. Folyamatosan azokat a határokat feszegetem, ami néha elérhetetlen, de többnyire sikerül.
Édesapám halála után édesanyám egyedül maradt otthon, s mivel édesapám hat évig ágyhoz kötött beteg volt, édesanyám nem tudott elmenni sehová ez idő alatt. Eldöntötte, hogy ezután utazgatni fog, meglátogatja az országban szétszóródott rokonságot. Az ünnepeket nálunk tölti, de nyáron is gyakran meglátogat, vigyáz a gyerekekre, olyankor jól jön a segítség. Kacsingat afelé is, hogy ideköltözzön Udvarhelyre. Édesapám első házasságából született egy féltestvérem, Anikó. Mindkét gyerekemnek, Zsombornak és Zsanettnek is ő a keresztanyja. Németországban laknak, de ennek ellenére elég gyakran találkozunk.

– 12 éve él a városban. Az idegenből jött ember mindig másképp lát egy települést, mint az ott lakó. Mit szeretne tenni ezért a városért?

– Ha már nem települtem ki külföldre, mint a kortársaim közül nagyon sokan, úgy gondoltam, hogy olyan helyen szeretnék élni, ahol nem kell folyton kompromisszumokat kötnöm az együttélés terén a többségi etnikummal. Itt magyarok között lehetek, olyan dolgokért harcolhatok, amelyek magyar ügyet szolgálnak. Úgy érzem, hazajöttem. Akik itt élnek, fel sem fogják igazából, hogy mit jelent ekkora magyar közösségben élni. Ne kössünk hátrányos kompromisszumokat, őrizzük meg értékeinket és magyarságunkat. Tanácsosként, ha úgy érzem majd, hogy valamilyen ügy, különböző érdekek miatt nem oldódik meg, azonnal tájékoztatom erről a sajtót, és azáltal a lakosságot is. Egyik legnagyobb probléma a városrendezési tervvel van, hiszen két éve nem lehet terjeszkedni, építkezni. Ha bekerülök a tanácsba, ez lesz az első dolgom, hogy napirendre tűzzük, hogy legyen a városnak újabb tíz évre városrendezési terve.

– Miért függetlenként indul?

– Párton belül kompromisszumokat kellene kötnöm. Ha az álláspontom nem tetszene a pártnak, előbb-utóbb belső feszültségekhez vezetne. Tíz éve saját magam ura próbálok lenni, jó ötleteimet bevinni a vállalkozásomon keresztül a város életébe is. De azért nem vagyok egyedül, a vállalkozók támogatását élvezem.

(X)