
Fotó: Both Ildikó
Rendkívüli önkormányzati ülés keretében hozták meg a döntést Sepsiszentgyörgy városi tanácsosai, melynek értelmében egy új, héttagú bizottság értékeli ki Bocsárdi László színházigazgató munkáját. Az előterjesztett határozat tervezet az ülés során több alkalommal is módosult, végül ezt a változatot fogadták el.
2010. június 11., 08:292010. június 11., 08:29
2010. június 11., 10:412010. június 11., 10:41
Fotó: Both Ildikó
A kiértékelő bizottság tagjainak számát megemelték, és amellett, hogy mindkét frakció részéről jelen lesz egy-egy tag, részt vesz a kiértékelésben az UNITER, a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem egy-egy képviselője, illetve a kulturális és örökségvédelmi minisztérium szakértője is. A rendkívüli tanácsülés hangulata ismét heves vita képét mutatta, az RMDSZ és az MPP egymást vádolva veszekedtek szemrehányásokkal, sértegetésekkel teli mondatokkal.
Fotó: Both Ildikó
A képviselő kiemelte, nem a szakmaisággal volt gond, hanem a pénzügyi résznél tapasztalt hiányosságokat, és néhány törvénytelenséget is, így emiatt alakult ki a végső pontlevonás. A városi tanácsosok több órán át vitatták a kérdést, több módosítást is megfogalmaztak, míg végül összeállt a héttagú bizottság, akik újraértékelik a színházigazgató menedzseri tevékenységét. Az önkormányzat részéről Kovács István, MPP-s és Sztakics Éva, RMDSZ-es képviselők lesznek a bizottság tagjai.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.
Összesen hét házkutatást tartottak egy prostitúciós ügyben vasárnap Kovászna, Prahova és Dâmbovița megyékben, két személyt pedig őrizetbe is vettek Sepsiszentgyörgyön – közölte a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
szóljon hozzá!