Három személy megsérült abban a közúti balesetben, mely során szerda este egy gépkocsi a Cekend-tetőre tartva nekiütközött egy fának.
Várakozáson felül teljesített ebben az évben a parajdi sóbánya, Seprődi Zoltán bányaigazgató szerint háromszorosára nőtt a profit a tavalyi évhez képest.
Szent Borbála napján, azaz december 4-én ünnepelték meg a bányásznapot a parajdi sóbánya alkalmazottai.
A munkálatokat az elmúlt hetekben elvégezték, a beruházás műszaki átvételét kedden tartották.
Zsúfolásig megtelt szerdán Csíkszeredában az Apáczai Csere János Pedagógusház nagyterme, ahol a költség- és személyzetcsökkentés végrehajtását szükségessé tévő helyzetről tájékoztatta a Hargita megyei tanintézetek vezetőit a tanfelügyelőség.
A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színháznál október elején vezették be az internetes jegyvásárlást: a rendszer felhasználóbarát, általa nemcsak az intézmény munkatársainak, hanem a nézőknek is leegyszerűsödik a dolguk.
A Székelyföldi Filharmónia koncertterme előtti köztér átalakítására nyílt térrendezési pályázatot hirdet Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala: a felhívásra szakmai végzettségtől függetlenül bárki beküldheti elképzeléseit, terveit.
Csillaghercegnő címmel a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), valamint a Cinema City közös pályázatot írt ki minden magyarországi, valamint határon túli magyar általános iskolai osztály számára.
A székelyudvarhelyi Művelődési Házban tartja december 8-án, este 6 órától e havi hangversenyét a Székelyföldi Filharmónia.
Kisteherautónak ütközött egy személyvonat szerdán reggel, nem sokkal fél nyolc előtt, a Szováta határánál található vasúti átkelőnél. A balesetet követően, a helyszínelés ideje alatt lezárták a közlekedést az érintett szakaszon.
Rémtörténetével kereste meg szerkesztőségünket egy Székelyudvarhelyen élő szentegyházi férfi, ugyanis mint kiderült, egy jól működő gépezet is követhet el jóvátehetetlen hibákat.
A nyárádszentlászlói unitárius templom értékes építészettörténeti emlékei mellett számos olyan régészeti leletet rejt, amely közelebb visz minket a tizenharmadik századi Erdélyhez. A 2010-ben végzett ásatásokkor kiderült, hogy a jelenlegi templom előtt még egy nemzetségi monostor is állt itt a 12. századból, amiből az akkori Magyarország területén is csupán néhány volt – mesélte Kiss Mihály nyugalmazott unitárius lelkész, miközben körbevezetett minket.
Udvarhelyszéken mintegy nyolcezer karácsonyfának való fenyőt vágnak ki engedéllyel idén, melyek nagy részét az erdőtulajdonosok értékesítik. Székelyudvarhelyen importfenyőket is lehet majd vásárolni.
Karácsonyhoz közeledve a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal az Artera Alapítvánnyal karöltve két pályázatot is meghirdetett.
Aszfaltút köti össze a székelyudvarhelyi Sas és Rét utcákat, így a Szombatfalvi út lesz a Szombatfalvát és Kadicsfalvát összekötő fő útvonal.
Ismét felújításra szorul a székelyudvarhelyi Márton Áron téren lévő Krisztus-szobor: a mészkő alkotást néhány éve restaurálták, ám az időjárás okozta erózió miatt a tervek szerint jövő tavasszal vagy nyáron újból állagmegőrzést végeznek majd rajta.
November közepe óta cselekvőképtelenek a sofőriskolák és magánoktatók az új, májusi miniszteri rendelet kapcsán kialakult kritikus helyzet miatt. Mivel a rendeletet felfüggesztették, a gépjárművezetői oktatás szabályozás nélkül maradt,
Három Citroën márkájú, sürgősségi ellátásra alkalmas, értékes felszereltségű új mentőautót kapott a Hargita Megyei Mentőszolgálat. Év végéig várhatóan további két új járművel egészül ki a mentőszolgálat járműparkja.
Megkezdődött kedden a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány YouthBank programjának önkéntesei, illetve a Székelyudvarhelyi Magyar Diáktanács (SzuDit) által szervezett Mikulásvásár.