A hegyimentőnek nem csupán a terepet kell kiválóan ismernie, hanem megfelelő állóképességgel is kell rendelkeznie, hiszen felkészültség hiányában saját magát is bajba sodorhatja.
A jövő tanévi beiskolázási terv elkészítésekor a helyi önkormányzatokkal is konzultál a Hargita Megyei Tanfelügyelőség. A kért dokumentációt december elején nyújtották be, benne két szakközépiskolában két osztály megszüntetését javasolták a városatyák.
Az ésszerű tervezés és a konkrét célok megfogalmazásának hiányát tartja a jelenlegi városvezetőség legnagyobb mulasztásának a Magyar Polgári Párt önkormányzati képviseletének frakcióvezetője.
A magas hőmérséklet ellenére használható a városi korcsolyapálya. A szolgáltatás délelőttönként szervezett formában, tornaórai programként ingyen igénybe vehető, délután pedig korcsolyaoktatásra várják az érdeklődőket.
Keresztbe tett az enyhe idő a sípályák üzemeltetőinek: a megkérdezettek közt akadtak olyanok is, akiknek nem áll módjukban nyitva tartani a pályát. Másutt még lehet siklani, a helyzet azonban változhat, ha a felmelegedés tartósnak bizonyul.
Több mint hetven éve kezdte meg működését Hargitafürdőn a második bécsi döntés után a magyar honvédcsapatokat kiszolgáló alsó tiszti szállás, a középső tiszti étkezde és vendégszállás, valamint a felső legénységi szállás.
Néhol megkondulnak, másutt csöndesek maradnak a harangok hétfőről keddre virradó éjszaka, a madéfalvi veszedelem 250. évfordulója alkalmából a Székely Nemzeti Tanács által indított kezdeményezés nyomán.
Március 10-ig javasolhatnak háziorvosokat és nővéreket egyének, munkaközösségek, önkormányzatok, civil szervezetek és szakmai érdekképviseletek a negyedik alkalommal meghirdetett Az év praxisa a Kárpát-medencében pályázat keretében.
Nem tapasztaltak nagy kihágásokat a Hargita Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság munkatársai az ünnepi időszakban végzett ellenőrzések során, de így is majdnem ötezer lej értékben büntettek.
Az országos programba bekapcsolódva Udvarhelyszéken is közúti ellenőrzéseket végeztek a közlekedésrendészet szakemberei december 28–29-én és január 4–5-én, tudtuk meg Incze Miklóstól, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivő-helyettesétől.
A székelyudvarhelyi Városi Könyvtár és Modern Üzleti Tudományok Főiskolája közti téren két napig vérfoltok riasztották a járókelőket. A Kőkereszt téren furcsa baleset történt, a rendőrség kizárta az idegenkezűség lehetőségét.
Több mint harmincötezren voltak kíváncsiak a divízió I/A jégkorong-világbajnokság mérkőzéseire a Sepsi Arénában. Videónkban szurkolókat, játékosokat és csapattagokat kérdeztünk a hangulatról, a szervezésről, és arról, mivel buzdítják kedvenceiket.
A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház értesíti nézőit, hogy technikai okok miatt elmarad a Kézdivásárhelyi Városi Színház szombatra, azaz január 11-ére tervezett Liliomfi című vendégelőadása.
A fejlődéshez nem béke, hanem ésszerű, hosszú távú tervezés szükséges – véli Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Néppárt székelyudvarhelyi önkormányzati képviseletének frakcióvezetője.
Négy útlevelet cserélt, útjait viszont nem volt nehéz összeszámolni, hiszen a rendszerváltás előtt folyamatosan figyelték, és számon tartották, hányszor lépte át a magyar–román határt turistavezetőként Pápai Ferenc.
Bennégett a házában vasárnap egy férfi Székelylengyelfalván. A tűzeset során az épület teljesen leégett, és az udvaron található csűr felét is felemésztették a lángok. A tűzoltók már csak a szomszédos ház kigyulladását tudták megakadályozni.
Jelentéktelen mértékű bevételt hoz és sok adminisztrációs gond van a kórházi kiutaláskor a páciensek által fizetendő részhozzájárulással, az udvarhelyi kórház igazgatója nem bánná, ha megszüntetnék. A minisztérium felülvizsgálja az intézkedés eredményét.
Véget ér vasárnap a téli vakáció, hétfőtől ismét benépesülnek az óvodák, iskolák.
Kevésbé volt zsúfolt a Hargita Megyei Mentőszolgálat munkatársai számára az elmúlt ünnepi időszak, mint az előző években. A legtöbben szív- és érrendszeri gondok, illetve láz miatt kértek segítséget, de Szilveszter éjszaka 6 alkoholos kóma is előfordult.