Négy petárdaárus portékáját kobozta el kedd délelőtt a rendőrség a székelyudvarhelyi piac mellett. Több mint 1500 különböző pirotechnikai eszközt találtak náluk.
Udvarhelyszéken több, az állatok által gyakran látogatott vadcsapás is található, így nem csoda, ha a rendőrségi statisztikák szerint idén negyvenkét vadat ütöttek el a közutakon. Az autóvezetők bírságot könnyen, kártérítést viszont nehezebben kaphatnak.
Ittasan vezette traktorát egy lövétei férfi, aki nekihajtott az őt előző személygépkocsinak.
Megeshet, hogy új helységnévtáblákat kell kihelyezni a 132-es megyei úton, ahol egyébként a múlt héten adták át nagy csinadrattával a magyar nyelvű táblákat. A frissen kirakott táblák ugyanis eltérnek az idevágó jogszabály előírásaitól.
Jövő márciustól éjszakánként is találkozhatunk majd Udvarhely utcáin a helyi rendőrség munkatársaival, ugyanis az egység vezetősége éjszakai őrjárat bevezetését tervezi. Eddig alkalmazotthiány miatt nem indíthatták el az éjjeli járőrözést.
Testi sértés elkövetése gyanújával még nyomoz a rendőrség abban az ügyben, melynek Lőrincz Andor és Varga Sándor volt a főszereplője október 31-én. Az eset után több mint félezer székelyudvarhelyi vonult utcára a közbiztonságért.
A hulladék elszállítására vonatkozó megbízás után a szemét összegyűjtését is megrendelte a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal a hulladékgazdálkodási vállalattól.
Beazonosítja az udvarhelyi helyi rendőrség azt a személygépjárművet, amely néhány napja kidöntötte az egyik Városháza téri, négy-öt méter magas tuját. A kamerák felvételei segítik a nyomozást.
Ittas autóvezetőket füleltek le, ugyanakkor több baleset és autólopás is történt karácsonykor Udvarhelyszéken.
Szilveszteri bohózatba illő esemény nézői lehettek mindazok, akik szombatra virradóra a Mokka előtti rendőrségi „akciónak” voltak szemtanúi. A rendőrségi művelet nagy erőkkel zajlott, több kék ruhás próbálta előállítani B. Bélát.
Negyed évszázada működik az Udvarhelyi Fiatal Fórum (UFF), amely diákok, fiatalok százainak életére volt nagy hatással. Az évforduló alkalmából az ifjúsági szervezet eddigi történetét összegző könyvet adtak ki.
Nem kell folyton mellette ücsörögni, időnként kavargatni, és mégsem ég oda. A sokácbab-készítés titkaiba avatjuk be nézőinket, miközben a csernátoni Haszmann Pál Múzeum a héten megnyílt kiállításaiba is betekintést nyerünk.
Német fiatalok társadalmi beilleszkedését segíti egy térségünkben működő alapítvány. A lelkileg sérült kamaszokat olyan környezetben helyezik el, ahol kiegyensúlyozott körülmények között élhetnek.
Szemetesen hagyták a karácsonyfaárusok Székelyudvarhelyen a Junior Étterem előtti parkolót. A polgármesteri hivatal el fogja szállíttatni a hulladékot.
Elkészültek azok a dokumentumfilmek, amelyek a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont pályázatán kaptak anyagi támogatást. Az alkotások között portréfilmet, a székely konyhát, babonákat megjelenítő alkotásokat találunk.
Sándor Ilona főnővér a szentegyházi egészségügyi központ nevében a régi gyermekgyógyászati osztálynak is otthont adó épület felújítását kérte a megyei tanács küldöttségétől, hiszen, mint mondta, szakorvos lenne az osztályra.
Három történet három udvarhelyszéki fiatalról, akik az önmegvalósítással párhuzamosan a külföldön szerzett tudást hazahozva, a helyi közösségben képzelik el életüket.
Lampionokat eresztettek égnek csütörtökön, a székelyudvarhelyi adventi vásár zárómozzanataként.
Egy élőkészítő osztályos, valamint egy óvodáscsoport költözhet be január közepén a boldogfalvi iskola nemrég felújított régi épületébe, amely több évig használhatatlan volt. A tetőszerkezetet feljavították, az omladozó falakat megerősítették.