A székelyudvarhelyi Daimler M.C. motorosklub idén immár huszonötödik alkalommal rendezi meg hagyományos motorostalálkozóját. A Daimler M.C. Biker Partyra augusztus 19–21. között kerül sor a Szejkefürdőn.
Augusztus 20-án délelőtt fél tizenegytől kerékpáros pikniket tart a székelyudvarhelyi városi strandon a Szekler Teker Egyesület és partnerei.
Négy személy indult fát lopni szombaton Szentegyházán, ám a tulajdonosok tetten érték őket, így aztán mindent hátrahagyva elmenekültek a tettesek. Az erdőn hagyott javakat rendőri kísérettel a városba vitték, viszont útközben megtámadták a konvojt.
A székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal el fogja szállíttatni a Kerekerdő felé vezető út mellett illegálisan lerakott, nagy mennyiségű ipari hulladékot, ám ez lesz az utolsó alkalom. Azt még nem tudni, hogy a helyszínen fognak-e kamerákat felszerelni.
Kétnapos lesz idén a Szent István-napi ünnepségsorozat, amelyet a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal immár hetedik alkalommal szervez meg, ám most először új városvezetés kezébe került a rendezvény.
Kedden elkezdődik a pótérettségi, Hargita megyében közel nyolcszázan iratkoztak be a nyár végi vizsgasorozatra.
Elkészült az új híd Bétában, amely Dobóval és Vágással köti össze a települést – tájékoztat közleményben Bögöz község önkormányzata.
Egyedien átalakított autókat vonultattak fel a zeteváraljai víztározónál, a székelyudvarhelyi Street Kingz autós baráti társaság szervezésében. Újjászületett Ladákat, Golfokat, Daciákat csodált a nagyérdemű.
Hargita Megyéért Díjjal tüntette ki a megyei önkormányzat Lipthay Antalt, a gyergyószárhegyi Lázár-kastély többségi tulajdonosát a csíkszeredai megyeházán augusztus 12-én megtartott dísztanácsülésen.
Ellenőrzik Székelyudvarhelyen a szociális segélyben részesülők által végzendő közmunkát, és ha hiányosságot találnak az eredményben, megvonják a segélyt az érintettől – tájékoztat honlapján a városháza.
Elveszítette autója irányítása fölött az uralmát, lesodródott az útról és árokba csúszott egy utánfutóval faárut szállító Volkswagen pénteken délelőtt az ülkei eltérőnél.

Többnapos havazás után vastag hóréteg borítja Csíkszék minden szegletét. A fehér tájak minden még egy ideig velünk maradnak, hiszen a szilárd csapadék után dermesztő hideg érkezett a térségbe.
Igényelhetik ugyan, de esélytelen, hogy a Hargita megyei települések önkormányzatai elvégeztethessék a földek ingyenes kataszterezését az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) programjában – állítják a helyi földmérők.
Elkerülhetetlen, hogy az egymás közelében lakók között ne üsse fel a fejét valamilyen konfliktus. Jó esetben ezt tömbházon, utcarészen belül rendezik, kellemetlenebb esetben a rendőrséget is bevonják. Problémák és megoldási javaslatok után néztünk.
Adócsalási rendszert alakított ki több udvarhelyszéki cég vezetője, könyvelési trükkökkel és fiktív árubeszerzések utáni áfa-visszaigényléssel rövidítették meg egymillió lejjel az államot.
Kamerákat szereltek fel a Szentegyháza központjában található játszótéren, a folyamatos rongálások miatt. A területet be is kerítették, kalákában.
Tizennyolcadik alkalommal gyűlnek össze az unitáriusok augusztus második szombatján a Székelyudvarhely melletti Szejkefürdőn.
Újra kimentünk a Kerekerdőre, és ismét jókora szeméthalmot találtunk. Nem csak mi vagyunk így ezzel.
A sokéves átlaghoz képest hűvös idő várható a térségünkbe érkező hidegfront hatására – tájékoztatott a Marosvásárhelyi meteorológiai központ ügyeletes meteorológusa. Az ország déli és délkeleti részére ugyanakkor viharriasztást adtak ki.