Vezetékes vizet szeretnének

Évek óta gondok vannak Árvátfalván a vízellátással a település fekvéséből adódóan. Jelenleg tizenhárom családnál egyáltalán nincs víz, ők a falu központjában lévő forrást használják. Bár voltak próbálkozások a probléma kiküszöbölésére, mindegyik csak ideiglenes megoldásnak bizonyult. A lakók a községi vízhálózatra csatlakoznának, de addig is azt szeretnék, ha szabályoznák a víz használatát. Felsőboldogfalva község vezetősége már egyeztetett az érintett szolgáltatóval, a végleges megoldás jövőre születhet meg.

Fülöp-Székely Botond

2014. október 09., 18:462014. október 09., 18:46

Több alkalommal adtak le petíciót Felsőboldogfalva község tanácsának, ám mindmáig nem született végleges megoldás a falut sújtó vízhiányra – mesélte Hatházi Olga árvátfalvi lakos. Mint mondta, korábban a megyétől is jöttek ki felméréseket végezni, de ez is hasonló eredménnyel zárult. A legnagyobb probléma az, hogy elapadt a tározót tápláló forrás, így most a korábbi években kiásott kutakból gyűl össze némi víz. Ez a mennyiség koránt sem elegendő, ebből csak a falu alsó részén lévő házaknak jut.

Hosszú távú megoldásként a községi, a Sonnyglobe Kft. ügykezelésében lévő vízhálózatra csatlakoznának rá Felsőboldogfalvánál, ehhez pedig kevesebb mint három kilométer vezetékre lenne szükség. „Ideiglenesen azt szeretnénk, hogy csak meghatározott időszakokban lehessen használni a vizet, időt adva ezzel a tározó feltöltődéséhez. Emellett egy nyomásszabályzó berendezés felszerelése is szükséges lenne, hogy mindenhova eljuthasson a víz” – emelte ki Hatházi Olga.

Senkit sem hibáztatnak

„Kétnaponta járok a falu központjában lévő forráshoz, ilyenkor másfél órát is eltöltök, amíg megtelnek az odacipelt pillepalackok” – panaszkodott Cseke Ferenc helyi lakos. Mint mondta, a legnagyobb gondokat a mosás, a fürdés, illetve a vécék leöblítése jelenti. „Tudjuk, hogy fekvése miatt nehéz helyzetben van Árvátfalva, ahol mindig is gondot okozott a vízhiány. Ezért nem okolhatunk senkit, azonban nagyon szeretnénk, ha születne már végleges megoldás” – tette hozzá.

Jövőre ígérik a megoldást

Felsőboldogfalva község alpolgármestere, Németi Zoltán a Székelyhonnak azt nyilatkozta, tudnak a problémáról, és ezen a héten egyeztettek az illetékes vállalattal a javasolt vízprogram kidolgozása érdekében. A közeljövőben szükségesnek tartja egy falugyűlés megrendezését is, ahol az árvátfalviakkal közösen dolgoznák ki a részleteket. A községi vízhálózatra való csatlakozás érdekében korábban már elkülönítettek egy összeget a költségvetésből, ám az ezekkel kapcsolatos tervek csak jövő tavaszra készülnek el, így az említett hálózatra való csatlakozás jövő év végéig valósulhat meg.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
Hirdetés