Székelyudvarhelyen zárult az autonómiamaraton tizedik napja

•  Fotó: Thomas Campean

Fotó: Thomas Campean

„Az autonómiáért folyó harc olyan, mint a maratonfutás: néha nehéz, néha kétséges, hogy sikerül véghezvinni, de ha kitartunk, sikerül célba érnünk” – fogalmazott Juhos Gábor a székelyudvarhelyi városi parkban, több mint harminc helybéli jelenlétében. A sportoló a helyszínen kedd délután ültette el fenyőfacsemetéjét az önrendelkezés mementójaként.

Bálint Kinga Katalin

2013. szeptember 24., 18:222013. szeptember 24., 18:22

2013. szeptember 24., 18:462013. szeptember 24., 18:46

A futó kedd reggel indult el Vargyasról, hogy Oklánd, Homoródszentpál, Recsenyéd, Homoródszentmárton, Patakfalva, Árvátfalva és Felsőboldogfalva érintésével Székelyudvarhelyen zárja a maratonsorozat tizedik napját. Patakfalván több mint két tucat boldogfalvi iskolás csatlakozott tornatanáruk vezetésével hozzá, akik Felsőboldogfalváig kísérték Juhost. Mint Németi Zoltán, a község alpolgármestere elmondta, aggódott azért, hogy a gyerekek végig bírják-e szaladni az öt kilométeres távot, de olyan lelkesen vállalkoztak a kihívásra, hogy vissza sem lehetett volna tartani őket. Kipirultan, zihálva, de hatalmas mosollyal az arcukon érkeztek meg délután három órakor az iskola udvarára, ahol az atléta pihent néhány percig, majd az épület előtt földbe helyezte a facsemetét.

Ezt követően Udvarhely felé vette az irányt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács helyi tagjai és civilek kíséretében. A csapat a Kossuth Lajos utcán szaladt végig, majd fél négy körül érkezett meg a Művelődési Ház elé, ahol már többen várták. A városi parkban lezajlott faültetésen a helyi önkormányzati képviselő-testület több tagja is jelen volt, nevükben Farkas György ajándékcsomagot adott át a maratonfutónak.

Nagy Pál, az EMNT udvarhelyszéki elnöke megköszönte mindazok segítségét, akik a kezdeményezés mellé álltak, majd kijelentette: „Eddig bicikliztünk, futottunk, tiltakoztunk, jövő hónapban pedig menetelünk, de úgy tűnik, a román hatalomnak ez sem elég. Radikálisabb lépéseket kell tehát tennünk.” A futómezén a 2015-ös számot viselő Juhos azonban elmondta, optimistább az autonómiakérdésben, és nem tartja irreálisnak, hogy két év múlva megvalósuljon a székelyföldi önrendelkezés.

„Remélhetőleg egyre többen mozdulnak meg ezután, s ezek az egymásra épülő akciók meghozzák majd a kívánt eredményt” – fejtette ki a sportoló, hozzáfűzve, mindez csakis akkor lehetséges, ha őszintén hiszünk abban, hogy sikerül, s a célért hajlandók vagyunk összefogni. „A románok is jól járnának így, csak meg kellene érteniük, hogy nem nekik akarunk rosszat azzal, hogy autonómiánkat kérjük” – egészítette ki. A faültetést követően egy jelenlévő odasúgta társának: „bárcsak húsz év múlva ennek a fának az árnyékában üldögélnénk, s akkor már Sic lenne a pénznem”.

Juhos Gábor Székelyudvarhelyen száll meg, a tervek szerint szerda reggel kilenc órakor indul tovább a Kossuth Lajos utca központ felőli végéről. A tizenegyedik napon Bikafalván, Bögözön, Agyagfalván, Nagygalambfalván, Betfalván, Székelykeresztúron, Csekefalván, Szentábrahámon és Magyarandrásfalván halad át, az éjszakát pedig Gagyban tölti.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 04., vasárnap

Nincs tömeg, de folyamatos a részvétel Székelyudvarhelyen a szavazáson

Székelyudvarhelyen jártunk a szavazókörzetekben, ahol csendes, nyugodt légkörben zajlott a voksolás. Bár nagy tömegeket nem tapasztaltunk, folyamatosan érkeztek az emberek, 1-2 fő mindig volt a szavazóhelyiségekben, váltották egymást a fülkéknél.

Nincs tömeg, de folyamatos a részvétel Székelyudvarhelyen a szavazáson
2025. május 03., szombat

A város elfeledett arca: emlékezés Székelyudvarhely zsidó közösségére Fecső Zoltán sétáján

A székelyudvarhelyi zsidóság elhurcolásának 81. évfordulóján, május 3-án Fecső Zoltán dokumentumfilmes tematikus sétával emlékezett a városból eltűnt közösségre, kiemelve a gyűlöletkeltés veszélyeit.

A város elfeledett arca: emlékezés Székelyudvarhely zsidó közösségére Fecső Zoltán sétáján
2025. május 03., szombat

Megújul a Tó utca Székelyudvarhelyen – új lehetőségek a vár tövében

Teljesen átalakul Székelyudvarhely történelmi belvárosának egyik kis utcája, a Székely Támadt-vár közvetlen szomszédságában. A Tó utca modernizálása nemcsak látványos változásokat hoz, új lehetőségeket is teremthet a helyi vállalkozók számára.

Megújul a Tó utca Székelyudvarhelyen – új lehetőségek a vár tövében
2025. május 02., péntek

Két autó ütközött össze Szentegyháza határában

Egy sérültet szállított kórházba a mentő, miután két autó összeütközött pénteken délután a 13A jelzésű országúton, Szentegyháza határában – tudtuk meg a szentegyházi tűzoltóktól.

Két autó ütközött össze Szentegyháza határában
2025. május 02., péntek

Tizenkét középületre szerelnek napelemet Galambfalva községben

Kultúrotthonokon, iskolákon, a községházán és más középületeken helyezhetnek el napelemeket az elkövetkező időszakban Galambfalva községben. Az 1,1 millió lej értékű projekt célja az energiaszámlák csökkentése.

Tizenkét középületre szerelnek napelemet Galambfalva községben
2025. május 02., péntek

Rendbe hozzák a régi iskola és a kultúrotthon épületét Székelymagyaroson

Elkezdődött a régi iskolával egybeépített kultúrotthon felújítása a Bögöz községhez tartozó Székelymagyaroson. A terv az, hogy ismét a közösség találkozóhelyévé váljanak az ingatlanok.

Rendbe hozzák a régi iskola és a kultúrotthon épületét Székelymagyaroson
2025. április 30., szerda

Utcákat egyenirányúsítanak, újabb hitelt vesznek fel Székelyudvarhelyen

Három utcarész egyirányúsításáról döntött a székelyudvarhelyi önkormányzat áprilisi soros ülésén; az a cél, hogy több parkolóhelyet alakítsanak ki. Mindemellett egy újabb 20 millió lejes hitelkeretet is jóváhagytak a tanácsosok.

Utcákat egyenirányúsítanak, újabb hitelt vesznek fel Székelyudvarhelyen
2025. április 28., hétfő

Napköziépítés Homoródszentmártonban: kivitelező van, pénz nincs

Egy éve csődbe ment a homoródszentmártoni napköziotthont építő cég, azóta pedig teljesen leálltak a munkálatok a helyszínen. Sikerült ugyan új kivitelezőt találni, ám most anyagi gondokkal küzd a projektért felelős pályázó, a tanügyminisztérium.

Napköziépítés Homoródszentmártonban: kivitelező van, pénz nincs
2025. április 28., hétfő

Áramszünet lesz Székelyudvarhely több utcájában

Áramszünet lesz Székelyudvarhely számos utcájában kedden és szerdán javítási munkálatok miatt – közölte Facebook-oldalán a székelyudvarhelyi városháza.

Áramszünet lesz Székelyudvarhely több utcájában
2025. április 27., vasárnap

Áramszünet hétfőn Szentegyháza számos utcájában

A villamosenergia-hálózat karbantartási munkálatai miatt áramszünet várható április 28-án, hétfőn 9 és 16 óra között Szentegyháza falurész több utcájában – tájékoztat közösségi oldalán a város polgármesteri hivatala.

Áramszünet hétfőn Szentegyháza számos utcájában