
Fotó: Lukácsi Lehel
Bolyai Csaba székelyudvarhelyi történész Galaktikus útikalauz stopposoknak – a Balkánhoz című első kötetét mutatják be csütörtök este hét órától a Tamási Áron Gimnázium bentlakásának dísztermében. Az írót Szabó Attila, a Más Rádió főszerkesztője faggatja a könyv megírásának részleteiről, illetve annak tartalmáról.
2014. október 01., 18:532014. október 01., 18:53
„A könyv megírásával az volt legfőbb célom, hogy betekintést nyújtsak az olvasóknak a stoppos életmód különleges, vicces, tanulságos vagy esetenként kellemetlen részleteibe” – mondta el lapunknak Bolyai Csaba, akinek gyerekkori álma volt, hogy saját kötetet írjon, amelyre voltak is próbálkozásai, ám azok nem sikerültek jól, ezért sosem tárta őket a nagyközönség elé. A továbbiakban teljesen elvetette ezt a gondolatot, mivel úgy érezte, nincs megfelelő témája hozzá. Egyetemistaként kezdett sűrűbben stoppolni, amit szülei eleinte elleneztek, mert féltették, végül azonban muszáj volt beletörődniük.
„Mindig is fontos volt számomra ez az életforma. Szabadságot érzek az országúton, azt, hogy bármit megtehetek. Ezenkívül rengeteg érdekes embert megismertem, akivel másképp sohasem találkozhattam volna” – fejtette ki. Magyarországon, az út szélén fuvarra várva, egy kellemetlen stoppos élmény után fogalmazódott meg benne, hogy kiadványba foglalja élményeit. Ízelítőként könyvéhez Bolyai beszámolt egy kedves történetről, amikor egy roma család vette fel úgy, hogy két generáció utazott a buszban, számára pedig egy igazán szűk helyet tudtak biztosítani.
„Nem szeretem a tömeget, ráadásul borzasztó zavarban is voltam, mert tartottam egy picit tőlük, de mindezt nem akartam kimutatni, így mély levegőt vettem, és beültem az autóba. Kellemesen csalódtam bennük, hiszen hamar kiderült, hogy elképesztően kedves és nagylelkű emberekről volt szó. Épp egy vásárra mentek, ruhákat árulni, portékáikból pedig jócskán ajándékoztak nekem is, sőt vacsorára is elhívtak. Búcsúzáskor kijelentették, ha dolguk végeztével is az út mellett találnak, szívesen továbbvisznek” – mesélte.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
szóljon hozzá!