Strandmustra Székelyudvarhelyen és környékén

•  Fotó: Bodnár Arthur

Fotó: Bodnár Arthur

Nyár lett a javából – lehet sütkérezni, úszkálni. Érdeklődtünk a Székelyudvarhely környéki strandok idei jegyárairól, s mint kiderült, tavalyhoz képest nem nagyon változtak.

Pál Gábor

2010. június 08., 16:052010. június 08., 16:05

2010. június 08., 17:592010. június 08., 17:59

•  Fotó: Bodnár Arthur Galéria

Fotó: Bodnár Arthur

Mint ahogy már írtuk, kedden megnyílt az udvarhelyi városi strand, május végén pedig a Septimia szabadidőközpont kültéri medencéje. Vasárnaptól fogadják a fürödni vágyókat a Szejkén is, Sóskúton már egy hete lubickolhatnak a vendégek, a termálfürdőn be sem zártak. Múlt évhez képest nem változtak sokat a jegyárak. Akárcsak tavaly, idén a Székelykeresztúr szomszédságában lévő Sóskutnál az egész napos belépők ára gyerekeknek (6 éven aluliaknak) 6, felnőtteknek pedig 7 lej – az egy éven aluli gyerekeknek díjtalan a belépés.

•  Fotó: Bodnár Arthur Galéria

Fotó: Bodnár Arthur

A szelterszi termálfürdő télen is nyitva állt, azaz fedett medencében lehetett úszkálni. Ide a beugró 7 lej a kiskorúaknak (14 év alatt), 10 lejért fürdőzhetnek a felnőttek – kempingezni is lehet személyenként 15, illetve 20 lejért, ez pedig magában foglalja a medence használatát is. Vasárnap nyílt meg az udvarhely melletti szejkei strand, ahova a gyerekeknek 6 lejt, a felnőtteknek 7 lejt kell fizetniük belépéskor. 21 Celsius-fokos a víz, de ennél melegebb fürdőt is lehet venni, gyógyvizes kúrákat ajánlanak fürdőkádban és medencében egyaránt.

Hétfőn beszámoltunk az udvarhelyi városi strand nyitási programjáról, illetve a különböző időpontokra szóló jegyárakról, de ismétlésképp a következők: 8-tól 19 óráig 4, illetve 7 lej, 16–19 óra között 2, illetve 5 lej, 19–21 óra között 2, illetve 4 lej – 14 év a gyerekkorhatár. Május végétől a Septimiánál is lehet strandolni, ahová a felnőttek egész napos jegye a kinti medencében 15 lejbe (14 év felett), a kisebbek pedig 9 lej ellenében úszkálhatnak (az 5 éven aluliaknak ingyenes). Hétköznaponként reggel 6-tól este fél 10-ig, hétvégén pedig reggel 9 órától lehet úszkálni a wellness központban.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 23., csütörtök

Jogosítvány nélkül, hamis rendszámmal és ittasan karambolozott Székelyudvarhelyen

Őrizetbe vettek egy 21 éves, Felsőboldogfalva községi fiatalt, aki a gyanú szerint jogosítvány nélkül, más járműre kiadott rendszámtáblával közlekedett, balesetet okozott Székelyudvarhelyen, elhagyta a helyszínt, ráadásul lopással is gyanúsítják.

Jogosítvány nélkül, hamis rendszámmal és ittasan karambolozott Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. július 22., szerda

Új aszfalt kerül az árvízben megrongálódott útra Székelyvarság bejáratánál

Napokon belül újraaszfaltozzák a 138B jelzésű megyei út megrongálódott szakaszát Székelyvarság bejáratánál, miközben a község több útján is zajlanak az árvíz utáni helyreállítás munkák. A károk értékét mintegy 600 ezer lejre becsülik a településen.

Új aszfalt kerül az árvízben megrongálódott útra Székelyvarság bejáratánál
2026. július 21., kedd

Kadicsfalván és Szombatfalván járnak a medvék

Továbbra is gondot jelentenek a medvék Székelyudvarhelyen. Noha a Rózsa és a Szentimre utcák környéken végzett területtisztítások segítettek, a Széldombon és Kadicsfalván még mindig feltűnnek a nagyvadak.

Kadicsfalván és Szombatfalván járnak a medvék
2026. július 20., hétfő

Pályázatból aszfaltoztak, de hitelre van szükség az önrész törlesztéséhez

Közel tíz kilométeren terítettek le aszfaltot Homoródszentmárton községben, így több falu megközelíthetősége is javult. A 13 millió lej értékű beruházás önrésze azonban jelentős, az önkormányzat csak hitelből tudja törleszteni az összeget.

Pályázatból aszfaltoztak, de hitelre van szükség az önrész törlesztéséhez
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Vörös viharriasztás több udvarhelyszéki településen

Harmadfokú (vörös jelzésű) azonnali viharriasztást adott ki több udvarhelszéki településre vasárnap délután az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Vörös viharriasztás több udvarhelyszéki településen
2026. július 19., vasárnap

Utolsó szentmiséjét mutatta be a nyugdíjba vonuló plébános Nyikómalomfalván

Megható ünnepséggel köszönt el vasárnap a nyikómalomfalvi közösség Daniel Ernő-András plébánostól, aki nyugdíjba vonulása előtt utolsó szentmiséjét mutatta be a település templomában.

Utolsó szentmiséjét mutatta be a nyugdíjba vonuló plébános Nyikómalomfalván
2026. július 19., vasárnap

Hídkorlátnak ütközött, majd megtagadta a szondáztatást a szentegyházi férfi

Járművével nekiütközött egy híd korlátjának, majd a helyszínen megtagadta az alkoholszondás vizsgálatot szombaton este egy férfi Szentegyházán – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Hídkorlátnak ütközött, majd megtagadta a szondáztatást a szentegyházi férfi
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Beragadt az ajtó, a teraszon át jutottak be a lakásba a tűzoltók

Nem lehetett kinyitni egy harmadik emeleti lakás bejárati ajtaját szombaton, így a székelykeresztúri Villám-Fulger Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai segítettek bejutni

Beragadt az ajtó, a teraszon át jutottak be a lakásba a tűzoltók
2026. július 16., csütörtök

Kidőlt fák és feltört aszfalt után zajlik a kárelhárítás

Megbénította Székelyvarság több részét a szerdai vihar: fák dőltek ki, megszűnt az áramszolgáltatás, leállt a telefonhálózat és az internet, több tanyarész elszigetelődött, a településre vezető 138B megyei út egyik szakasza pedig járhatatlanná vált.

Kidőlt fák és feltört aszfalt után zajlik a kárelhárítás
2026. július 16., csütörtök

Csempészet miatt tartottak házkutatásokat Hargita megyében

Több házkutatást tartottak Hargita megyében csempészet gyanúja miatt szerdán. A rendőrök pirotechnikai eszközöket foglaltak le, több tízezer lejes bírságot szabtak ki, és mintegy 35 tonna szabálytalanul tárolt fémhulladékot is találtak.

Csempészet miatt tartottak házkutatásokat Hargita megyében
Hirdetés