
Fotó: Lukácsi Lehel
Mozgás- és értelmi sértülteknek rendeztek sportnapot szerdán Székelyudvarhelyen. A sportcsarnok melletti pályán a részvevők – akik Székelyföld több településéről érkeztek – kipróbálhatták magukat egyebek mellett sakkban, asztaliteniszben és léghokiban.
2014. október 09., 12:202014. október 09., 12:20
Nem csak a vetélkedők győzteseit díjazták, minden részvevő jutalomban részesült. „Mindenki kipróbálhatta, milyen érzés tolószékkel áthaladni az akadálypályán, ami nem egy egyszerű feladat” – közölte portálunkkal Veress Anikó szervező, a Pro Down Alapítvány elnöke.
A sikerélmény a legfontosabb
Az esemény célja, hogy a részvevők barátságokat alakítsanak ki, illetve kipróbáljanak minden sportágat, megtudva, miben jók és mi tetszik nekik – mondta el a szervező, hozzátéve, hogy a sikerélmény a legfontosabb, ezért mindenki kapott díjakat. „Csak bátorítani tudom a szülőket, hozzák el gyerekeiket a hasonló rendezvényekre, illetve az egyesületekhez, hiszen így tudunk segíteni egymáson” – hívta fel a figyelmet Veress Anikó.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
szóljon hozzá!