
Fotó: Barabás Ákos
Nemzetközi siklóernyős célra szálló versenyt rendeztek múlt hét végén Fenyéden. Az esemény apropóján a verseny szervezőjével, az Aviators Sport Klub vezetőjével beszélgettünk a vitorlázóernyőzésről, távrepülésről, a szigorú légtérhasználati szabályozásokról, de arról is, hogy mennyi pénzzel lehet belevágni egy siklóernyő-felszerelés megvásárlásába.
2016. július 28., 13:472016. július 28., 13:47
2016. július 28., 13:482016. július 28., 13:48
A siklóernyőzés nem extrém sport – oszlatta el kérdésünkre a siklóernyőzéssel kapcsolatos egyik tévhitet mindjárt az elején László Zsolt, a nemrég bejegyzett Aviators Sport Klub alapítója. „2005 óta nem extrém sport, ugyanis abban az évben a felszerelés ugrásszerű fejlődése olyan passzív biztonságot eredményezett, amely a siklóernyőzés kockázatait elfogadhatóvá csökkentette, azaz átlagos képességekkel rendelkezők is elsajátíthatják a biztonságos kezelés fortélyait. Szabadidős sportnak azért nem hívnám, mert a túrázással vagy kerékpározással ellentétben a költségei számottevőbbek. Ha be kellene sorolnom valahová, akkor technikai sportnak nevezném” – magyarázta László.
A vadonatúj felszerelés több ezer euróba is kerülhet, de ezerből már saját felszereléssel kezdheti el a siklóernyőzést bárki, a profik azonban senkinek sem ajánlják, hogy hozzáértés nélkül, apróhirdetéseket böngészve próbáljanak beszerezni egy olcsó, használt ernyőt. A siklóernyőzést oktató iskolákban szívesen segítenek a megfelelő ernyő kiválasztásában – ajánlott egy biztonságos megoldást László Zsolt.
„Lehet, hogy már 7–800 euróból is sikerül, de átlagban ezer eurós költségre lehet számítani az első felszerelés megvásárlásakor. Természetesen ez nem olyan, hogy kinőjük, és akkor el kell adni, hogy másikat vásároljunk, így részenként is lehet fejleszteni, javítani a felszerelést” – fogalmazott. Az alapfelszerelés egyébként több elemből áll: az ernyőből, amelyhez tartoznak a hevederek és zsinórok, a beülőből, egy körkupolás mentőernyőből, sisakból, magasságmérőből és magas szárú bakancsból.
„A siklóernyő egy könnyűszerkezetű légi járműnek minősül, így megfelelő jogosítvány nélkül nem használhatja senki. A légtér felügyelete Romániában is a hadügyminisztérium felügyelete alá tartozik, repülési műszerek nélkül nem engedélyezik a használatát” – magyarázta László Zsolt. A könnyűszerkezetű repülési alkalmatosságok – siklóernyők, sárkányrepülők – nem szállhatnak magasra, tilos háromezer méter fölé emelkedniük, szabad szemmel láthatóknak kell maradniuk. A repülésekre nem kell alkalmanként engedélyt kérni, de be kell jelenteni azokat, és a repülés befejezésének idejét is. Ritkán ugyan, de légtérzárat is elrendelhetnek, a vonatkozó szabályozások nagyon szigorúak.
A múlt hét végén Fenyéden megrendezett AIRFest Open keretében először rendeztek nemzetközi célra szálló versenyt, amely egy látványos vetélkedő. Noha környékünkön a siklóernyősök inkább a távrepülést kedvelik, a szervezők rájöttek, más jellegű versenyre van szükség, hogy felkeltsék az érdeklődést a siklóernyőzés iránt. Azért szerveztek nemzetközi célra szálló versenyt, mert a nézők számára az sokkal látványosabb: az aránylag rövid ideig tartó repülés végén a siklóernyőzők látványosan érnek célba. A földet egy néhány méteres kör két centi átmérőjű középpontjára taposva kell elérniük, és ahány centivel elhibázzák, annyi hibapontot kapnak. A kötelező futamok összesítése után a legkevesebb hibaponttal rendelkező kerül az élre. „Nincs sok látvány egy távrepülő versenyben. A rajnál elrugaszkodó ernyőket még lehet látni néhány percig, ám utána már semmit” – mondta el a szakember. Egyébként távrepülésben ő udvarhelyi rekorder: a Rez-tetőről 118 kilométeres, négy óránál hosszabb repülés után a Beszterce-Naszód megyei Vermes határában landolt.
Az Aviators Sport Klub előtt László az ugyancsak udvarhelyi Blue Sky Egyesület elnöke és tagja volt. A frissen megalapított sportklubnak egyelőre csak három tagja van – László Zsolt, Demeter Kálmán Attila, valamint Marosi Miklós Zoltán –, akik büszkék arra, hogy ilyen gyorsan nemzetközi versenyt sikerült szervezniük, amely ráadásul hivatalosan a Románia-kupa egyik futamának számít. Köszönik Fenyéd község vezetőségének a támogatást, de örömmel vették három földtulajdonos fenyédi gazda hozzájárulását is, akik a leszállóhelyhez és a rendezvényhez felajánlották területüket. László elmondása szerint szemeteszsákok kihelyezésével azt is elérték, hogy minimális takarítással tisztán hagyhatták a helyszínt, noha több mint ötszázan vettek részt a rendezvényen. Nagyon sokan kihasználták a lehetőséget, hogy a verseny megtekintésén kívül tandemrepülésen vegyenek részt, de a versenynap reggelén és este felszálló hőlégballonokat is számos részvevő kipróbálta. László hagyományteremtő sportrendezvénynek szánja az első AirFEST Opent, a légi sportok fesztiválját teremtenék meg Udvarhelyszéken, amelyen jövőre már sárkányrepülős bemutatókat is terveznek.
Őrizetbe vettek egy 21 éves, Felsőboldogfalva községi fiatalt, aki a gyanú szerint jogosítvány nélkül, más járműre kiadott rendszámtáblával közlekedett, balesetet okozott Székelyudvarhelyen, elhagyta a helyszínt, ráadásul lopással is gyanúsítják.
Napokon belül újraaszfaltozzák a 138B jelzésű megyei út megrongálódott szakaszát Székelyvarság bejáratánál, miközben a község több útján is zajlanak az árvíz utáni helyreállítás munkák. A károk értékét mintegy 600 ezer lejre becsülik a településen.
Továbbra is gondot jelentenek a medvék Székelyudvarhelyen. Noha a Rózsa és a Szentimre utcák környéken végzett területtisztítások segítettek, a Széldombon és Kadicsfalván még mindig feltűnnek a nagyvadak.
Közel tíz kilométeren terítettek le aszfaltot Homoródszentmárton községben, így több falu megközelíthetősége is javult. A 13 millió lej értékű beruházás önrésze azonban jelentős, az önkormányzat csak hitelből tudja törleszteni az összeget.
Harmadfokú (vörös jelzésű) azonnali viharriasztást adott ki több udvarhelszéki településre vasárnap délután az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Megható ünnepséggel köszönt el vasárnap a nyikómalomfalvi közösség Daniel Ernő-András plébánostól, aki nyugdíjba vonulása előtt utolsó szentmiséjét mutatta be a település templomában.
Járművével nekiütközött egy híd korlátjának, majd a helyszínen megtagadta az alkoholszondás vizsgálatot szombaton este egy férfi Szentegyházán – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Nem lehetett kinyitni egy harmadik emeleti lakás bejárati ajtaját szombaton, így a székelykeresztúri Villám-Fulger Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai segítettek bejutni
Megbénította Székelyvarság több részét a szerdai vihar: fák dőltek ki, megszűnt az áramszolgáltatás, leállt a telefonhálózat és az internet, több tanyarész elszigetelődött, a településre vezető 138B megyei út egyik szakasza pedig járhatatlanná vált.
Több házkutatást tartottak Hargita megyében csempészet gyanúja miatt szerdán. A rendőrök pirotechnikai eszközöket foglaltak le, több tízezer lejes bírságot szabtak ki, és mintegy 35 tonna szabálytalanul tárolt fémhulladékot is találtak.
szóljon hozzá!