Harmadik alkalommal szervezte meg Olvasni jó! című vetélkedőjét a székelyudvarhelyi Bethlen Gábor Általános Iskola könyvtára: a diákok ezúttal is olvasással gyűjthettek pontokat.
2016. június 08., 19:342016. június 08., 19:34
„Sokan avatták az iskolában ezt az esztendőt az olvasás évévé, hiszen az első félévben a Tudomány és technika bűvöletében című versenybe kapcsolódtak be, a második félévben pedig az Olvasni jó! versenyben vettek részt szép számban” – magyarázta Dunkler Réka, az intézmény könyvtárosa.
A versenyen nemcsak olvasni kellett, hanem plakátokat is készítettek a diákok, a kicsik a meghallgatott meséket illusztrálták, a nagyobbak pedig feladatlapokat töltöttek ki, az olvasott regényekről pedig könyvajánlókat is írtak. A június hatodikán tartott díjátadón a legbuzgóbb olvasókat díjazták: a verseny legszorgosabb diákja ezúttal Sebők Szidónia hetedik osztályos tanuló volt, a másodikos Vetésy Dalma végzett a második helyen, a harmadik díjat a szintén másodikos Nagy Dóra kapta. Dicséretben részesült Szász Bencze Brigitta harmadikos és Dobos Andrea ötödikes diák.
A diákok könyvajándékot kaptak, alkotótáborokba mehetnek el, illetve gyerekbérleteket nyertek a Tomcsa Sándor Színházba. Évfolyamelső könyvvadász-díjban részesült Sebők Szidónia hetedik osztályos, Dobos Andrea hatodik osztályos, Benedekfi Andrea ötödikes, Lőrinczi Dorottya negyedikes, Szász Bencze Barbara harmadikos, Vetésy Dalma másodikos és Seres Szidónia első osztályos tanuló. A legügyesebb osztály díját a II. A szerezte meg – ők a művelődési ház egyik tűzzománc-foglalkozására mehetnek el, valamint egyhetes olvasótáborban vehetnek részt az iskola könyvtárában. Iskolaszinten az első 17 legügyesebb könyvvadász ajándéka egy brassói kirándulás, ők belépőt is nyertek az Udvarhely Néptáncműhely egyik előadására.
Három kisteherautó ütközött össze hétfő reggel a 13A jelzésű országúton, Máréfalva község területén.
Medvebocs haladt át Székelyudvarhely központján – hívta fel a figyelmet Facebook-bejegyzésében Dávid Endre alpolgármester, hozzátéve, hogy a területet a hajnali órákban biztosították. Kéréssel fordult a városlakókhoz.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
Két hete vágtott neki a Kaland a világ végére expedíciónak a székelyudvarhelyi Mihály Alpár és útitársa, a szatmárnémeti Bertici Attila, akiknek végső célja Mongólia. Már elérték Kazahsztánt, de az út neheze még hátravan.
Balesetet szenvedett egy kerékpáros Sikaszó közelében, a 138-as megyei úton péntek délután.
Teljes szerkezeti megerősítésre szorul a székelyudvarhelyi Orbán Balázs Általános Iskola épülete, a szakértői vélemény szerint ugyanis nemcsak az új munkálatokat nem bírja el, hanem jelenlegi állapotában is veszélyes. A felelősségre vonás sem marad el.
Zsúfolásig megtelt a székelyudvarhelyi Márton Áron tér úrnapján. A Székelyudvarhelyi Főesperesi Kerület hagyományos búcsújára idén is számos udvarhelyszéki településről érkeztek keresztalják, hogy részt vegyenek az ünnepi szentmisén és körmeneten.
Kiállítás nyílik a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából Székelyudvarhelyen csütörtök délután.
Az úrnapi búcsú idején életbe lépő útlezárások miatt a városi buszjáratok közlekedésében átmeneti változásokra kell számítani Székelyudvarhelyen. Mutatjuk, mi változik.
Bevezették a délutáni járóbeteg-szakrendeléseket a Székelyudvarhelyi Városi Kórház, így a páciensek munkaidő után is igénybe vehetnek bizonyos egészségügyi szolgáltatásokat.
szóljon hozzá!