
Fotó: Farkas Antal
Szorgos kezű lányok és fiúk gyűltek össze a megyei tanfelügyelőség, a Cimbora Gyerekek Klubja és a Cimbora Egyesület által szervezett népi mesterségek körzeti versenyén csütörtök délután Székelyudvarhelyen.
2014. május 22., 20:482014. május 22., 20:48
2014. május 22., 20:592014. május 22., 20:59
A verseny nyolc szakágában negyvenhárom tehetséges diák vett részt, képviselve a zetelaki Dr. P. Boros Fortunát Elméleti Középiskolát, a szentegyházi Gábor Áron Szakközépiskolát, a homoródszentpáli László Gyula Gimnáziumot, a fenyédi Márton Áron és az udvarhelyi Móra Ferenc Általános Iskolát, valamint a Cimbora Gyerekek Klubját. Székely ruhájuk fölött figyelmesen öltötték a piros zsinórt a fiatal lányok, többen tulipánokat festettek fára, mások viszont türelmesen fűztek karkötőt pici gyöngyszemekből, a szentegyházáról érkezett csapat pedig faragott tárgyakkal mutatta be tehetségét.
Nem a gyorsaság a lényeg a versenyen, hiszen éves munkájukkal vetélkednek a részvevők. Legfrissebb munkáikra, azok mennyiségére és változatosságára is figyel a zsűri – mondta el Bán Erzsébet szervező, hozzátéve, idén sok új diák érkezett. A népi hímzés, bútorfestés, fafaragás, tojásírás, gyöngyfűzés, csipkeverés és -horgolás kézművességekben tevékenykedő 6 és 18 év közötti fiatalokat dr. Salló Szilárd néprajzkutató, Kerestély Andrea néprajzos-óvónő és Szakál Gizella népi hímzésben jártas tanítónő zsűrizte. A körzeti verseny első három helyezettje részt vehet június 12-én a verseny megyei szakaszán.
Eredmények:
I.hely:
László Noémi, Kovács Anita, Feleki Biborka – népi hímzés
Sirbu Cristina, Ilyés Nóra Mónika – bútorfestés
Tamás Zoltán, Tankó Arnold – fafaragás
László Kinga – csipkeverés
Nagy Noémi Anita – tojásírás
II.hely:
Soó Klementina, Sebestyén Imelda, Szígyártó Noémi, Tókos Boróka, Antal Eszter, Bedő Barbara, Gál Boglárka – népi hímzés
Benedek Richárd, Lőrincz Szabolcs – fafaragás
Kovács Orsolya – tojásírás
III. hely:
Szász Nóra, Szígyártó Tünde, Sata Ágota Réka, Gavrilă Szabó Andrea – népi hímzés
Zakariás Emőke – bútorfestés.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
szóljon hozzá!