Motorok születnek Bögözben

•  Fotó: Veres Réka

Fotó: Veres Réka

Egyedi építésű motorok indulnak útra Bögözből – legyen szó székelyföldi motorostalálkozóról vagy akár Németország egyik legnagyobb motoros kiállításáról, mindenütt helye, elismerése van az udvarhelyszéki községben legutóbb alkotott kétkerekűnek. Talán kevesen tudják, hogy a műemléktemplom árnyékában egy lelkes csapat több száz órányi aprólékos munkával változtat át choppereket bámulatos kétkerekű ékszerekké. Szenvedély ez, melyre a motorkerékpár-építés csillogó világa is felfigyelt.

Veres Réka

2014. október 22., 10:452014. október 22., 10:45

2014. október 22., 18:542014. október 22., 18:54

Közel harminc év motorozás áll Jürgen Hausdorf mögött, ezalatt – a robogókat leszámítva – tucatnyi vasparipa fűtötte benne a szenvedélyt. Korábban az enduro-motorok szerelmese volt, azonban egy műtét következtében kénytelen volt chopperekre váltani, ám mindenképp egyedi járgányra vágyott. Így kezdődött a bögözi „góbé motorok” története.

Egy motor újjászületése

A televíziós műsoroknak köszönhetően azok is betekinthettek az egyedi vasparipák építésébe, akiket korábban nem igazán foglalkoztatott a téma. Jürgen szerint azonban egy igazán egyedi motor születése teljesen másként zajlik, mint ahogy azt a tévé képernyőjén látjuk. A műsorokban rendszerint katalógusból rendelt alkatrészek összerakásával foglalkoznak, viszont ezzel nehezen lehet olyat alkotni, amit még senki sem látott. A custom-chopper, avagy az egyedi építésű motor építése tervezésében és kivitelezésében egyaránt hosszú, igényes folyamat, teli kihívásokkal. Alapvetően egy ötlettel, a stílus meghatározásával kezdődik minden, ennek függvényében alkotják meg a vázat, a motort, a kerekeket és az alkatrészeket, de ez a döntő szempont a festésnél is. Rengeteg dolog azonban menet közben derül ki, például hogy egy-egy elképzelés a gyakorlatban nem igazán kivitelezhető, így gyakran a nem gyári alkatrészeket akár háromszor is elkészítik, míg tökéletesen illenek a motorhoz.

Csillogás helyett patinás elegancia

Az 1973-as Harley Davidson önmagában is különleges járgány, azonban formája, stílusa és tulajdonosa is igényelte az átalakítást. A hetvenes években gyártott, régi vágású Harleyhoz valójában nem illik egy új, csillogó stílus – magyarázta Jürgen a steampunk stílus jegyében átalakított motor történetét. A bobber motorépítés követelményei szerint minimalizmussal tették egyedivé az öreg Harleyt, csökkentve a méreteket, például az akkumulátorét is, összpontosítva az egyszerű külsőre és a túldíszítettség elhagyására. Az újjászületett Harley így egyedi látvány a chopperek világában, hiszen a króm csillogását a bronz, az arany és a fekete eleganciájára cserélték. A több hónapos aprólékos munkát, amelyet a lélegzetelállító Old Boyba fektettek Bögözben, Márton Zoltán airbrush festőművész munkája koronázza meg. A szemrevaló bobber három hónap alatt született meg, ezalatt naponta legalább tíz órán át dolgozott rajta két ember, azonban az utolsó száz méteren akár hat-hét személy is sürgött-forgott a körülötte, hogy határidőre elkészüljön – írta le a folyamatot Jürgen, hozzátéve, az egyedi építésű motor soha nincs készen, mert mindig születik egy újabb ötlet módosításra.

Nemzetközi porondon a bögözi kétkerekű

A határidőként kitűzött szentegyházi Székelyföldi Jótékonysági Motorostalálkozón és Rockfesztiválon az Old Boyjal gurult a vasparipák hang- és látványversenyébe Jürgen, egyértelműen elhódítva a legszebb motor címet. Emellett egy szerbiai motorosklub adai találkozóján is bemutatták az Old Boyt, és legközelebb már Németország egyik legnagyobb motoros kiállításán, a Custom Chrome Europe-on tárják közönség elé a Bögözben született kétkerekű ékszert. Nemsokára pedig az Easyriders németországi motoros szaklapban is prezentálják az egyedi székelyföldi járgányt – büszkélkedett Jürgen, aki arra kérdésre, hogy mennyire kényelmes a vasparipája, mindig azt válaszolja: a nők sem azért hordanak magas sarkút, mert kényelmes, hanem mert szexi.

Saját márka az udvarhelyszéki műhelyből

Jürgenék eddig hobbiszinten foglalkoztak a motorépítéssel, viszont a szaklappal történő egyeztetés után úgy döntöttek, hogy céget alapítanak – így született meg a Transylvanian Choppers. Nem a világhírnevet veszik célkeresztbe a kezdeményezéssel, hanem szenvedélyüknek adnak újabb formát.

Még vadabb motor készül

– Ez is egy gyönyörű motor lesz – kezdett el mesélni legújabb projektjéről Jürgen. A télen megszületendő vasparipa stílusát a Transformers című sci-fi filmben látható alakváltó robotok határozták meg, így vélhetően ismét kiemelkedő motor fog születni Bögözben, szintén egy Harley Davidsonból. Az új motor teljesen eltér majd az Old Boy stílusától, hátsó kerekére a létező legszélesebb gumit rakják, alumínium uralja az összképet, és rengeteg elektronikát, illetve mozgó elemet fog tartalmazni, ami valódi kihívássá teszi majd a kivitelezését.

Rabul ejtette Székelyföld
Mintegy húsz évvel ezelőtt költözött Székelyföldre a német származású Jürgen Hausdorf, akkor még bútormérnökként. Jelenleg a bögözi Hausdorf Step lépcsőépítéssel foglalkozó vállalat vezetője, emellett szenvedélyes motoros. Árvátfalván lakik székelyföldi feleségével, Annamáriával és négyéves kislányával, Sofiával. Ha nem szeretné Székelyföldet, akkor miért is élne itt? – válaszolta mosolyogva kérdésünkre.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
Hirdetés