Megvásárolhatják az elsősök tankönyveit

Csütörtök délelőtt több mint hetvenezer lejes célirányos pénzkiutalást hagyott jóvá az oktatási minisztérium a Hargita Megyei Tanfelügyelőség számára, így megrendelhetik a tankönyveket az idei első osztályosok számára. A másodikosok megkapták a tavalyiakat.

Széchely István

2014. október 02., 17:562014. október 02., 17:56

Azt ugyan még nem tudni, hogy mikor kaphatják kézbe a tankönyveket az idei első osztályos gyerekek, de két héttel az iskolakezdés után megrendelheti ezeket a Hargita Megyei Tanfelügyelőség, ugyanis e célra csütörtökön pénzt kapott az oktatási minisztériumtól. A szaktárca 73 ezer lejes pénzkiutalást hagyott jóvá a tanfelügyelőség számára, ebből mintegy háromezer Hargita megyei első osztályos tanulónak vásárol tankönyveket a tanfelügyelőség. Ez tízezernél is több tankönyvet jelent, ugyanis az idei elsősöknek semmilyen tantárgyból nincsenek tankönyvei – tudtuk meg Bartolf Hedvig Hargita megyei főtanfelügyelőtől.

Eddig sem ültek a babérjaikon, a tankönyvkiadókkal már korábban felvették a kapcsolatot, ám a megrendeléseket pénz hiányában nem adhatták le – közölte a főtanfelügyelő csütörtökön, néhány perccel azután, hogy a szakminisztériumból megkapták a jóváhagyást a tankönyvvásárlásra kért pénzre. Azt még nem tudni, mikor vehetik kézbe a tankönyveket az elsősök, mint azt Bartolf Hedvig elmondta, ez attól függ, mikorra tudják legyártani azokat a nyomdák. Nem hiszi, hogy a nyomdákban és a kiadóknál sok maradt volna raktáron, így többségében után-nyomott tankönyveket fognak kapni az első osztályosok – fejtette ki a főtanfelügyelő, feltételezve, hogy ez két héten belül történhet meg.

A másodikosok régit kaptak

A másodikos diákok – akik szintén tankönyvek nélkül kezdték a tanévet – nem kapnak újat, a szaktárca döntése értelmében ők egyelőre a tavalyi másodikos tankönyvekből tanulnak, amíg megérkeznek a végleges tankönyvek. A tavalyi tankönyvek szétosztása nagyjából lezajlott már a Hargita megyei tanintézetekben.

Elhúzódott közbeszerzés

A tankönyvhiány azt követően alakult ki, hogy a legyártásukra kiírt közbeszerzési eljárás elhúzódott, így nem készültek el tanévkezdésre az elsős és másodikos tanulók könyvei. Az oktatási miniszter a tanév megkezdése után döntött úgy, hogy áthidaló megoldásként a másodikosok megkapják a tavalyi tankönyveket, az elsősök számára pedig után-nyomott tankönyveket rendelnek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Megrongálták a bérelt parkolóhely blokkolószerkezetét

Kevesebb mint egy hónap telt el azóta, hogy Gyergyószentmiklóson, egy Virág negyedi parkolóhely használata körül kialakult vita rendeződni látszott, most azonban újabb fordulat történt: valaki megrongálta a parkolásgátló szerkezetet.

Megrongálták a bérelt parkolóhely blokkolószerkezetét
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Rendszámfelismerő kamerákkal lépnek fel az illegális szemétlerakás ellen Gyergyóújfaluban

Rendszámfelismerő kamerákat telepítettek a polgármesteri hivatal mögötti hulladéklerakóhoz Gyergyóújfaluban a szabálytalan szemétlerakás ellenőrzésére.

Rendszámfelismerő kamerákkal lépnek fel az illegális szemétlerakás ellen Gyergyóújfaluban
2026. április 28., kedd

Magasfeszültségű kábeleket szakított le egy kidőlt fa, közel 10 ezer fogyasztó maradt áram nélkül

Csaknem 10 ezer fogyasztó maradt áram nélkül, miután Borszéken kidőlt egy fa és leszakította a magasfeszültségű áramkábeleket, amelyek tüzet is okoztak.

Magasfeszültségű kábeleket szakított le egy kidőlt fa, közel 10 ezer fogyasztó maradt áram nélkül
2026. április 28., kedd

Áramkábeleket szakított el egy kidőlt fa Borszéken, tűz is keletkezett

Száraz növényzet és cserjék gyulladtak ki Borszéken: a lángok egy magasfeszültségű vezetéket érintő meghibásodás miatt keletkeztek, miután egy fa rádőlt az oszlopra, és elszakította a vezetékeket.

Áramkábeleket szakított el egy kidőlt fa Borszéken, tűz is keletkezett
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Le kell fóliázni a játéktermek ablakait Gyergyószentmiklóson

Rendkívüli ülést tartott hétfőn Gyergyószentmiklós képviselő-testülete, ahol két kérdésben hoztak döntést. Korlátozták a szerencsejáték-termek működését, és elfogadták a területrendezési dokumentációkat az elektromos töltőhálózat kiépítéséhez.

Le kell fóliázni a játéktermek ablakait Gyergyószentmiklóson
2026. április 26., vasárnap

Öt tűzoltóautóval fékezték meg a lángokat Gyergyóvárhegyen

Két lakóház, két melléképület és a száraz növényzet is lángra kapott vasárnap Gyergyóvárhegyen. A tűzhöz több hivatásos és önkéntes egységet riasztottak, a lángok terjedését végül sikerült megfékezni.

Öt tűzoltóautóval fékezték meg a lángokat Gyergyóvárhegyen
2026. április 26., vasárnap

Egymillió euróból teszik rendbe a mezei utakat Gyergyócsomafalván

Hét mezőgazdasági út újul meg és épül ki Gyergyócsomafalván, összesen 13 kilométer hosszan. Az egymillió eurós beruházás kivitelezése elkezdődött, a munkálatok nyomán jövő tavaszra stabilabb felületen közlekedhetnek a mezőre járó munkagépek.

Egymillió euróból teszik rendbe a mezei utakat Gyergyócsomafalván
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Ízek, látvány, hangulat – elrajtolt az új gyergyószentmiklósi gasztrofesztivál

Sikeresen indult a gyergyószentmiklósi BBQ Street by Marble: a sült húsok illata, a látványos grillezés és a zenei programok már a nyitányon nagy tömeget vonzottak. A szervezők szerint a város nyitott az ilyen különleges gasztroélményekre.

Ízek, látvány, hangulat – elrajtolt az új gyergyószentmiklósi gasztrofesztivál
2026. április 22., szerda

Zajlik a közműépítés, májustól indulhat az aszfaltozás a gyergyószentmiklósi Virág negyedben

Hozzáláttak a közműépítési munkálatoknak a gyergyószentmiklósi Virág negyed déli részén, ahol a szennyvíz- és ivóvízhálózat fejlesztése után indulhat a lakónegyed teljes felújítása. A város más pontjain is dolgoznak.

Zajlik a közműépítés, májustól indulhat az aszfaltozás a gyergyószentmiklósi Virág negyedben
2026. április 22., szerda

Közvitát tart Gyergyószentmiklós a játéktermek szabályozásáról

A játéktermek működésének helyi szabályozásáról szervez közvitát Gyergyószentmiklós önkormányzata csütörtökön, a Vaskertes iskola dísztermében.

Közvitát tart Gyergyószentmiklós a játéktermek szabályozásáról
Hirdetés