– Mióta létezik Korondon fazekasság?
– Korondon emberemlékezet óta fazekasság folyik. 1300-tól létezik a falu mint templomos helység, ugyanis akkor már a pápai jegyzékben fel van tüntetve, ami azt jelenti, hogy Korond azelőtt legalább 200-300 évvel létezett településként. A talaj, termőföld nem volt megfelelő búza, kukorica termelésére, mivel nagyon agyagos és köves, így a fazekasság maradt itt fenn napjainkig. A legrégebbi fazekasmunkák a használati tárgyak voltak, melyekben főztek, sütöttek. Vizet hordtak korsókban a mezőre, kantáros fazekakban pedig az ételt, ezért ezeket készítették az 1920-as évek végéig, a fémipar fejlődéséig. Ám a fémipar a cserépedényeket kiszorította forgalomból, elfoglalta helyüket a vasedény és a vaskályha. Ugyanis valamikor kályhacsempéket is készítettek a környező falvakban, Etéden, Siklódon, Korondon, Székelyudvarhelyen, de a fémipar ezeket is kiszorította az 1890-es években.
– Hol tanulta a fazekasságot?
– Nagybátyámtól és az ősöktől örököltem a mesterséget. árván nőttünk fel, egy nagybátyám nevelt, aki igazi makrancos székely ember volt. Azt mondta: „most úgy nézd meg, hogy többet nem mutatom meg” – ez volt az ő tanítása. Aztán egy hét múlva önszorgalomból tele volt rakva a polc a kis edényeimmel, úgyhogy haladtam a korongozással.
– Mióta lett megélhetés ebből a mesterségből?
– A korondiaknak tulajdonképpen ez jelentette a megélhetést a régi időkben is: már Orbán Balázs is írta, hogy „recsegő szekéren hordják szanaszét a főzőedényeket, egyszer töltve, kétszer töltve gabonáért adják”. Azt hazahozva a fazekasok között kiosztották megegyezés alapján, hogy hány véka gabonáért adtak el egy katlan edényt. A fazekasok, bár nagy volt a szegénység, ebből éltek. A szekeres persze jobban járt: ő kereskedő volt, azon volt, hogy minél több maradjon neki.
– Ön mióta fazekasmester?
– Tizenhárom évesen kezdtem, úgyhogy összesen ötvenhét éve, hogy ezzel a mesterséggel foglalkozom – elég rég már. Erre tettem fel az életemet.
– Ez idő alatt milyen elismeréseket, díjakat kapott az országban, országon kívül?
– A kommunizmus idejében az összes országos első díjat megnyertem, tehát a Horezu első díjától kezdve a bukaresti biennálé és a korondi árcsói vásár első díjáig, ezenkívül megvan a Szeben által 1980-ban kiadott Hagyományos Művészetek Akadémiájának tagsága – ez a legnagyobb elismerés, amit kaptam.
– Sok minden megtalálható Korondon. Mi a giccs, mi nem az, és mi hagyományos korondi termék?
– Székelyudvarhelyen már 1702-ben létezett fazekas céh, onnan terjedt szét a környékbeli falvakba a mesterség: Siklódra, Etédre, Küsmödbe, Korondra, de még Atyhában is volt fazekas az 1800-as évek végéig. A különböző településeknek mind megvolt a saját mintakincsük és formaviláguk. Ezeket a formákat és mintákat próbálták Korondon is feldolgozni, és ma is ezt tesszük. Így a leghagyományosabb és a legrégebbi termékek a máz nélküli főzőedények voltak, utána következnek a zöld mázas edények, majd a barna mázas edények, amelyek az udvarhelyi fazekas céhnél is megtalálhatók voltak. Ez után barna-sárga-zöld mázasak készültek, bizánci hatással, amely a dunai hajózás útján jutott el Magyarországra, onnan pedig Erdélybe. A kobaltkék festést pedig a Bethlen Gábor által 1622-ben Alvincre betelepített szászok hozták be. Ezek mind megörökösödtek Korondon, és ezeket próbáljuk mi is továbbvinni, tehát a régi fundamentumra épül az új korondi festés, az új kerámiaminták és formák.
– Milyen a korondi kerámia jelenlegi helyzete? Hány keramikus van és hány kereskedő?
– Az a helyzet, hogy a korondi kereskedelem sokkal jobban elterjedt, és legyőzte a fazekasságot. Behoznak külföldről, Kínából, innen-onnan olyan tárgyakat, amelyeknek semmi közük a korondi kerámiához, a hagyományhoz. Az az igazság, hogy ezek vannak a legtöbb helyen forgalomban a főút mellett. A fazekasok pedig, amennyire én látom és tudom, igyekeznek hagyományos és szép dolgokat készíteni, hogy ne mindenki gyártson giccset. De a kereskedelem legyőzte a fazekasságot, mert van körülbelül hatvan fazekas Korondon és hétszáz kereskedelmi engedély, a többiek tehát mind kereskedők – ez a demokrácia szüleménye.
– Mennyi időbe telik, amíg elkészül egy tárgy?
– Az elkészítés időtartama elég hosszú: az agyagot ki kell bányászni a falu határában, szekérre rakni, hazahozni. Itt meg kell őrölni háromszor, vízzel keverve, két fémhenger között, utána meg kell gyúrni és taposni, és csak ez után kerül korongozásra az agyag. Azután kemény állapotban meg kell vizezni, be kell önteni hargitai kaolinőrleménnyel, amely fehér alapszínt ad a tárgynak, arra jön a festés: barna-sárga-zölddel, földfestékekkel vagy kobaltkékkel. Ezeket mind külön-külön festjük. Ha tökéletesen megszáradt a tárgy, akkor tesszük első égetésre a kemencébe, 960 0C-ra – ezt a hőfokot tizenhat óra alatt éri el a kemence. Égetés után huszonnégy órát hűl, majd kiszedjük, bezománcozzuk ólommentes üvegmázzal, ami 955 0C-on olvad rá. A kemence ezt a hőmérsékletet tizenhat-tizennyolc óra alatt éri el. Ezt követően ismét hűl huszonnégyet, és akkor ki lehet szedni, készen van. Ekkor már vízhatlan az edény, ezután lehet evésre-ivásra és főzésre használni. Ezek az ólommentes mázak beváltak, ezekkel dolgozom már ötven éve.
– Mennyire mérgezők a mázak, festékek, amelyeket használnak?
– Valamikor gyermekkoromban, amikor még ólommázzal dolgoztunk, mérgezést kaptam én is: csuklóból nem tudtam mozdítani a két kezemet, és Marosvásárhelyre mentem, ahol megállapították, hogy ez ólommérgezés. Injekciókkal és tablettákkal elkezdték kitakarítani szervezetemből az ólmot, a kezem pedig helyrejött. De azóta igyekeztem mindenáron olyan mázat előállítani, amely nem mérgező, mert tudtam, mivel jár. így elkezdtem kísérletezni a különböző anyagokkal: a földpátot, mészpátot, kvarchomokot, bórsavat és bóraxot olvasztottam össze, ebből jött létre egy ólommentes máz, amellyel negyven éven keresztül dolgoztam. Ez nem mérgező: anyagaiból a szervezet hatvan év alatt vesz fel annyit, mint az ólomból egy év alatt. Ezt egy marosvásárhelyi professzor laboratóriumában állapították meg.
– Korondon készítenek úgynevezett káposztafőző fazekat. Úgy hallottam, hogy némelyek tartósak, mások pedig nem. Mi a valóság ezzel kapcsolatban?
– Amikor tizenhárom évesen elkezdtem a fazekasságot, főzőedényeket készítettünk. Az a következőképpen történt: kimentünk Firtos alá, vettünk sárga agyagot, és miután azt megőröltük, mosott vízi homokot szitáltunk bele, amennyit felvett, annyit tapostunk közé. Körülbelül háromnegyed rész agyag, egynegyed rész homok volt az összetétel. Ebből az anyagból dolgoztunk. Amikor azok az edények kiégtek, máz nélkül is lehetett főzni bennük, nem hasadtak el, ha kályhára tették őket. Ezt a máz nélküli főzőedényt vittem én át mázasba, díszített festéssel, amilyet most készítünk. Ez is ugyanolyan eljárással készül, csak díszesebb, megfelel a mai igényeknek. Dísztárgyként, tálalásra, de akár főzésre és sütésre is használható: húsok, levesek is készülhetnek benne, és nem mérgező, mert ólommentesen gyártjuk. A többi korondi fazekas még mindig ólmos festéket használ, mert az olcsóbb, könnyebb előállítani, az olvadáspontja is alacsonyabb. Az így készült edénynek az a baja, hogy felületén megreped a máz és az égetés során egyes részei elszürkülnek. Könnyű felismerni az ólommázas edényeket, mert nem annyira szépek, mint az ólommentesek: sárgásabbak.
– Ön mint régi fazekasmester hogy látja, van jövője a korondi fazekasságnak?
Az a baj, hogy a fiatalság nem igazán vásárolja a hagyományos népi kerámiát, mert az építészet, a lakásdíszítés más irányba halad, a kultúra is megváltozott, és emiatt lehet, hogy a fiatalok nem fogják gyűjteni a népművészeti tárgyakat. Saját nemzetük kárára, szerintem, mert az, aki saját népművészetét, kultúráját nem becsüli, aki a népművészeti tárgyakat, fafaragászatot, szőttes-, varrottaskészítést, ruházatot, zenét, táncot, éneket nem pártolja, gyűjti, tartja, abból sosem lesz igazi magyar ember. A tévé, a rádió többet is foglalkozhatna a magyar nemzeti kultúrával, hogy a fiatalság megértse, megszeresse saját nemzete hagyományait és tovább tudja fejleszteni.
24h
