Két nap van még hátra a vaddisznószezonból – tudtuk meg Mărmureanu Bíró Leonardtól, a székelyudvarhelyi Nagy-Küküllő Vadász- és Sporthorgász Egyesület elnökétől, aki beszélgetésünkkor is éppen vadászaton tartózkodott.
2013. február 14., 19:332013. február 14., 19:33
2013. február 14., 19:432013. február 14., 19:43
A vadásztársaság vezetője elmondta: nagyon jó szezont zártak, sikerült 276 vaddisznót kilőniük, tehát 95 százalékos a teljesítmény. „Reményeink szerint még az elkövetkező két napban sikerül kilőnünk annyit, hogy 100 százalékra teljesítsünk.”
A vaddisznóvadászat hivatalos szezonja augusztus elsején kezdődik, de a vadkárok megelőzése céljából már június 16-ától kilőttek néhány egyedet. Rókára, farkasra, vadmacskára március 31-éig, fácánra pedig február 28-áig vadászhatnak a hivatásos vadászok. A medveszezon március 15-én kezdődik. A selejtezés, amely őzbikára, szarvastehénre vonatkozik, s amelyet a betegségek megelőzése miatt végeznek, február 15-én befejeződött, de általában nincs szükség selejtezésre, hiszen az autók és a farkasok ezt megteszik.
Bíró Leonard arról is tájékoztatta lapunkat, hogy Székelyudvarhely környékén az idén megjelent a sakál, tizenegy egyedet számoltak meg, s bár még nem váltottak ki engedély a kilövésére, a jövőben ezt megteszik, hiszen nem csupán a beteg egyedeket, hanem az egészséges állatokat is veszélyeztetik. A székelyudvarhelyi vadásztársulatnak 330 tagja van, a nyilvántartott horgászok száma pedig 960 körül van. Nyolc vadászterületen, összesen 110 ezer hektáron gazdálkodnak.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
szóljon hozzá!