Homoródszentpál ralitehetsége

Alig 17 éves, de már hét évnyi motokrosszos versenytapasztalata van, az utóbbi hónapok alatt pedig autóversenyzésben teljesített egyre jobban a homoródszentpáli Tódor Vendel. A fiatal álma, hogy erdélyi magyarként minél jobb eredményeket érjen el a ralizásban.

Veres Réka

2016. július 26., 14:022016. július 26., 14:02

2016. július 26., 14:082016. július 26., 14:08

Jogsija még nincs, de már dobogós az autóversenyeken az udvarhelyszéki Tódor Vendel. Néhány éves volt, amikor megismerkedett az autók világával, majd egyre fokozódott motorőrültsége. Mint elmondta, hatéves korában vezetett először autót, és mivel családjának autószerelő műhelye van, már gyermekként megismerte a kocsik felépítését. Édesapja is ralizott, ő volt az, aki szerette volna, ha fia kiélheti magát a pályán, így kezdett el versenyezni, de motoron. Tizenkét éves volt, amikor az első versenyen részt vett, akkor még azt sem tudta, mire vállalkozik.

„Kívülről könnyűnek tűnik, de amikor a pályára gurulsz, minden más, minden megváltozik. Erre csak akkor jön rá valaki, amikor kipróbálja” – magyarázta Vendel. Hét év versenyzés alatt bejárta Romániát, de Bulgáriába és Magyarországra is eljutott. Noha nagyon szereti a motorozást, úgy érzi, a hét év siker és küzdelem elég volt számára. Vendel szerint a motoros sportnak nincs nagy jövője Romániában, hiszen nincsenek jó pályák, és nem nagy a támogatottsága a sportágnak. Utóbbi azért fontos, mert nem olcsó sport, karban kell tartani a járműveket, illetve sokat kell utazni versenyekre is. Úgy érezte, hét év motokrosszozás után ideje valami újat kipróbálni, így került a ralikrossz világába.

„Édesapám brassói ismerősei szerettek volna egy fiatalabb versenyzőt a csapatba. Mivel volt már tapasztalatom, úgy gondolták, jó lenne, ha kipróbálnám” – avatott be a kezdetekbe a tizenéves. Az első próbánál meg is tetszett neki a sportág. Mivel még nem nagykorú, legfeljebb 1400 köbcentiméteres autót vezethet, és külön engedélyt kellett szereznie, hogy a versenyeken indulhasson. Idén már négy ralikrosszversenyen volt, az elsőn második lett, a másodikon már első, és most 79 ponttal vezeti az országos bajnokságot. Legközelebb augusztusban kell teljesítenie Zsilvásárhelyen.

„Kocsival nem félek, nem annyira veszélyes.” Vendel számára a motokrossz stresszesebb volt, jobban izgult versenyzőként, hiszen Romániában a különböző korosztályok együtt versenyeznek, így gyakran megtörtént, hogy nagyobb teljesítményű motorok mellett kellett boldogulnia, noha külön értékelték őket. „Ütnek el, nem törődnek azzal, hogy kisebb vagy. A pályák is rosszak, nem locsolják, így óriási por is van. Ez nem azt jelenti, hogy a ralizás nem kér ugyanannyi figyelmet, de motoron a legkisebb hiba is végzetes lehet” – magyarázta. Fejben is fel kell készülni a versenyekre, de a fiatal autóversenyző szerint gyakran a szerencsétől is függ az eredmény, és egy csavar kiesése is véget vethet a futamnak. Szerinte az autóversenyzés nem olyan veszélyes, mint amilyennek kinéz. Számára a startolás a legizgalmasabb, elárulta, hogy ilyenkor mindig felidegesíti magát, hogy merészebben versenyezzen.

A ralizás Vendel számára előnyösebb, hiszen csapatától kapott egy 323-as Mazdát, de mással vannak gondok. Gyakran problémát jelent, hogy magyar, amikor román ajkú versenyzőkkel méri össze tehetségét. „Az időmérő futamon első voltam, de másnap mégsem első helyről startolhattam, hanem csak a másodikról. Nem tudjuk, miért, és nem egyszer történt ilyen” – példálózott. Szerinte sokkal több román autóversenyző van, mint magyar. A sportág még nem annyira népszerű Erdélyben, ezért inkább az ország déli részéről származnak a versenyzők, és a versenyeket is inkább ott tartják. Most azon gondolkoznak, hogy egy vásárhelyi családdal alkossanak egy magyar csapatot, így könnyebb lenne.

Vendel jelenleg arra koncentrál, hogy megnyerje a romániai ifjúsági ralikrosszbajnokságot, ugyanakkor szeptembertől tizenkettedikes lesz, az érettségire fog készülni, a versenyszerű ralizásról viszont nem mond le.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Lakóház gyulladt ki Korondon

Kigyulladt egy lakóház Korondon vasárnap este. A tűz oltásán a székelyudvarhelyi hivatásos, valamint a korondi és parajdi önkéntes tűzoltók dolgoznak.

Lakóház gyulladt ki Korondon
Lakóház gyulladt ki Korondon
2026. november 08., vasárnap

Lakóház gyulladt ki Korondon

Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Nem utcai szemetesek: új homoktárolókat helyeztek ki Székelyudvarhelyen

Hetven új, műanyag homoktároló ládát helyeztek ki Székelyudvarhelyen a téli időszakra készülve. A szemetesekre emlékeztető tárolók elsősorban a meredekebb útszakaszokon segítik majd a közlekedést.

Nem utcai szemetesek: új homoktárolókat helyeztek ki Székelyudvarhelyen
2026. november 08., vasárnap

Biztonságosabbá teszik a gyalogosközlekedést a székelyudvarhelyi Baróti Szabó Dávid utcában

Útjavítási munkálatok zajlanak Székelyudvarhelyen, a Baróti Szabó Dávid utcában, ahol a gyalogosok biztonságos közlekedése érdekében járdát is kialakítanak. A munkálatok hamarosan befejeződnek.

Biztonságosabbá teszik a gyalogosközlekedést a székelyudvarhelyi Baróti Szabó Dávid utcában
2026. november 08., vasárnap

A székelyek szent hegyének meghódítása

A székelyek mintha évszázadok óta a maga zord elhagyatottságában akarnák megtartani maguknak a Hargitát. Többek között ezzel is magyarázható, hogy szent hegyünk nem mindig számított annyira sűrűn látogatott helynek, mint mostanság.

A székelyek szent hegyének meghódítása
A székelyek szent hegyének meghódítása
2026. november 08., vasárnap

A székelyek szent hegyének meghódítása

Hirdetés
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 06., péntek

A székelyudvarhelyiek véleménye is számít a készülő sportstratégiában

Átfogó sportstratégia kidolgozásán dolgozik Székelyudvarhely önkormányzata, amely a következő tíz év sportfejlesztéseinek és támogatási rendszerének alapját képezné. A tervezésbe a sportszervezetek mellett a lakosságot is bevonják.

A székelyudvarhelyiek véleménye is számít a készülő sportstratégiában
2026. november 06., péntek

Új kerékpártárolók Székelyudvarhely lakónegyedeiben

Kerékpártároló konténereket helyeztek ki Székelyudvarhely két lakónegyedében, a Győzelem és a Függetlenség utcában. A tárolók egyelőre nem használhatók.

Új kerékpártárolók Székelyudvarhely lakónegyedeiben
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc

Székelyudvarhelyen nyitja meg november 6-án első romániai boltját a ShockPrice lengyel kiskereskedelmi lánc – írja az economica.net beszámolója nyomán az MTI.

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc
2026. november 06., péntek

Hatósági vizsgálat követte a Nagy-Küküllő-parti fakivágást

Kivizsgálták a Nagy-Küküllő székelyudvarhelyi szakaszán végzett fakivágásokat, miután egy helybéli olvasó jelezte, hogy több tucat idős fát vágtak ki a mederszabályozási munkálatok során. A megkeresett hatóságok szerint nem történt törvénytelenség.

Hatósági vizsgálat követte a Nagy-Küküllő-parti fakivágást
2026. november 06., péntek

Leégett egy szeméttároló, a lángok egy autóra is átterjedtek Székelyudvarhelyen

Kigyulladt egy szeméttároló Székelyudvarhelyen csütörtök este az Ifjúság utcában, egy autó is megrongálódott, rendőrségi nyomozás indult.

Leégett egy szeméttároló, a lángok egy autóra is átterjedtek Székelyudvarhelyen
Hirdetés