
Leesett a parajdi termálfúrást végző torony tetejéről – körülbelül 15 méteres magasságból – a munkálatokat végző cég egyik alkalmazottja. Olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A baleset körülményeit a rendőrség, az ügyészség és a munkaügyi felügyelőség egyaránt vizsgálja.
2010. november 07., 17:222010. november 07., 17:22
2010. november 08., 10:502010. november 08., 10:50
Fotó: Bodnár Arthur
„A prefektus is hívott, értesítve van a konzulátus is, mert magyar állampolgárról van szó. Kint voltak a munkavédelemtől, átveszi a dolgot az ügyészség is, tehát nagyon komoly kivizsgálás következik” – közölte a polgármester, hozzáfűzve, a nagy magasságból lezuhant férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kiérkező mentősök nem tudták megmenteni az életét. Egyelőre nem tudni, hogy csütörtök este a férfi miért mászott fel a fúrótorony tetejére, amely az elmúlt időszakban nem működött, ugyanis egy új fúrófejre várt a munkálatokat végző cég – közölte Bokor Sándor, aki – mint elmondta – magánemberként és a munkálatokra megbízást kiadó önkormányzat vezetőjeként egyaránt a tragédia hatása alatt áll.
Elhunyt Kollár Lajos orvosprofesszor; a magyarországi érsebészet korszakalkotó és iskolateremtő egyéniségét életének 79. évében érte a halál – adta hírül Facebook-oldalán a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudomány Kara (PTE-ETK) szombaton.
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az isztambuli Boszporusz-hídon.
Gyergyó és Sóvidék között évszázadokon át hegyi ösvények és nehezen járható szekérutak biztosították az összeköttetést. A sóhordók nyomába eredve a Görgényi-havasok festői tájain barangoltunk, miközben a Régi só-út történetével is megismerkedtünk.
Medve jelenléte miatt küldtek Ro-Alert üzenetet a csíkszeredaiaknak szombat este 20 óra 25 perckor.
Két drónt észleltek, majd semmisítettek meg szombat este román katonai pilóták a Fekete-tenger felett – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) ellenzékbe vonul, de a jövő heti parlamenti szavazáson „szükségből és feltételekhez kötötten” támogatni fogja a Niculescu-kormány beiktatását – jelentette be szombaton Ilie Bolojan pártelnök.
A pénzügyminisztérium szombaton közzétett adatai szerint júliusban az előző havi 1197 milliárd lejről 1205 milliárd lejre nőtt az államadósság.
Több mint 2100 bírságot szabott ki az autópálya-rendőrség az október 5. és 11. között végzett ellenőrzések során – közölte szombaton az Országos Rendőr-főkapitányság.
Medencetöréssel és karmolt sebekkel került kórházba az a nő, akire csütörtök reggel támadt egy medve a Bodok községhez tartozó Zalán egyik utcáján. Az áldozat éppen iskolába tartott a fiával, amikor szembejött velük a nagyvad.
A héten megműtött XIV. Leó pápa klinikai kórképe megfelelőnek bizonyul, a kórházból elbocsátható – közölték a római Gemelli-klinikának az egyházfőt kísérő orvosai szombaton.
szóljon hozzá!