Főjavítás délutáni oktatással Lövétén

•  Fotó: Lukácsi Lehel

Fotó: Lukácsi Lehel

Két váltásban tanulnak a lövétei Székely Mózes Általános Iskola diákjai az iskolaépület felújítása miatt. A kivitelező leállította a korábban megkezdett építkezést, amit – az ígéretek szerint – egy hét múlva folytatnak, amikor új szerződést írnak alá egy múlt hónapban megnyert pályázat alapján. Az iskolavezetőség reményei szerint a következő félévtől már az új épületben is megkezdhetik a tanítást.

Fülöp-Székely Botond

2014. október 08., 11:112014. október 08., 11:11

2014. október 08., 11:122014. október 08., 11:12

Még 2009-ben elkezdődött a lövétei Székely Mózes Általános Iskola egyik épületének felújítása, amire azért volt szükség, mert az épületben nem volt illemhely, illetve az osztálytermek is leromlott állapotban voltak – közölte lapunkkal Demeter Csanád, az intézmény igazgatója. Mint mondta, a felújítást eddig nyáron végezték, most azonban sikerült megnyerniük egy európai uniós pályázatot, melynek köszönhetően újabb forráshoz jutottak, így annak érdekében, hogy hamarabb használhatók legyenek az osztálytermek, iskolaidőben is dolgozni fognak. A kivitelező cég jelenleg az új szerződés aláírására vár, majd újabb ütemtervet készítenek, melynek alapján már jövő héten folytatódhatnak a munkálatok. Reményeik szerint a következő iskolai félévtől már megkezdődhet az oktatás a felújított épületben.

Tervek, megvalósítások

Az intézmény igazgatójától megtudtuk, új épületrésszel bővült a meglévő, abban pedig mindkét szinten alakítottak ki illemhelyeket fiúknak, lányoknak, illetve mozgássérülteknek egyaránt – ezek használatához átjárót kell még vágni a régi épület falán, folyosót alakítva ki. Megkezdték ugyanakkor az osztálytermek padlózatának felszedését, újrafestik a falakat, új lámpatesteket szerelnek fel, illetve a villamos hálózatot is felújítják. Kicserélik a régi ajtókat, leszigetelik az egész épületet, de a központi fűtés kialakítása is folyamatban van – már elhelyezték a szükséges fűtőtesteket. Utóbbi befejezésére jövő nyáron kerül sor, ugyanis ehhez kazánházat kell még építeniük. Tervezik még az épület újracsatornázását, illetve az udvarrendezést, hosszú távon pedig játszóteret létesítenének az intézményben tanuló óvodásoknak.

Kellemetlenségek adódtak

A munkálatok mielőbbi befejezése érdekében ideiglenesen az intézmény más épületeiben helyezték el a gyerekeket, az ebből adódó zsúfoltság miatt pedig az öt-nyolc osztályosoknak délután zajlik az oktatás. „Panaszkodtak a szülők az új rend miatt, hiszen voltak olyan kicsik, akiket eddig idősebb testvérük kísért iskolába meg haza, ám erre a délutáni órák miatt most nincs lehetőségük. Ha nem sikerül megoldani a problémát, a tanítók segítségét kérjük majd, akik felvállalják a feladatot. Ezenkívül az órarendet is úgy kellett kialakítanunk, hogy elérjék buszjárataikat az ingázó oktatók” – fejtette ki az iskolaigazgató, aki a szülők megértését kéri az esetleges kellemetlenségekért.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
Hirdetés