Fotó: Thomas Campean
Számos hazai fesztiválon és rendezvényen vesz részt az évad végéig a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház társulata. A vendégszereplésekről, illetve az elkövetkező időszakról Nagy Pál igazgató és Csurulya Csongor művészeti vezető számolt be.
2015. április 13., 17:422015. április 13., 17:42
A temesvári Román Drámafesztiválon szerdán, május 25-én pedig a bukaresti Román Komédiafesztiválon mutatja be a székelyudvarhelyi társulat a Mihai Măniuţiu rendezte Szebb az élet halál után című előadást. Nagy Pál, az intézmény igazgatója úgy véli, a meghívások alátámasztják döntésük jogosultságát, hogy a drágább Măniuţiu-féle előadásra szánták a pénzt, ugyanis ezzel bemutatkozhatnak a szakma román képviselőinek is.
„Olyan színház megvalósítását tűztük ki célul, amely nemcsak kulturális szolgáltatóként működik, hanem a város kulturális nagykövete is lehet” – mondta el Csurulya Csongor művészeti vezető. Mint kiderült, a társulat több mint harminc előadást mutat be az évad végéig, emellett a három legjelentősebb román fesztiválon is szerepelni fog. Csurulya beismerte, vannak nagyobb, nemzetközi fesztiválok is az országban, de ahhoz szerinte még fejlődnie kell a társulatnak, ennek ellenére úgy látja, van értelme a munkájuknak.
A székelyudvarhelyi bábszínházi projekt sem maradt ki a fesztiválok havából, G. Szász Ilona Cókmók, avagy a morgolódó szekrénymanó elnevezésű produkcióját május végén a csíkszeredai Lurkó Fesztiválon, októberben pedig a nagyváradi Fux Festen, az Erdélyi Magyar Hivatásos Bábszínházak Fesztiválján mutatja be a társulat. Csurulya szerint biztató kezdés az alig egyéves bábszínházprojektnek, amelyet mindenképp szeretnének folytatni.
A fesztiválok mellett számos vendégszereplése is lesz a társulatnak: április 25-én Gyergyószentmiklóson A dzsungel könyve című musicalt, április 27-én pedig Gogol Háztűznéző című komédiáját mutatják be a Szent György-napokon. Május 4-én Brassóban viszik színpadra a Háztűznézőt, majd május 9-én Kézdivásárhelyen, május 13-án pedig Csíkszeredában mutatják be Az őrült naplója című monodrámát. Kézdivásárhelyen egyébként május 21-én adják elő a Rendes feltámadás színművet, majd június végén a mikházai Csűrszínházi Napokon is vendégszerepelnek a Tamási Áron művei alapján készült előadással. Az idei évadot június végén a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján a Háztűznéző című komédiával zárja a Tomcsa Sándor Színház.
Bizonytalanság miatt elmarad a Shakespeare-összes röviden című produkció – tudatta Csurulya. Mint részletezte, a Barabás Árpád rendezte előadás a társulat összetételétől függ, ez pedig jelenleg bizonytalan, ugyanis néhány művész elhagyná a színházat. Nagy Pál szerint hiába van fiatal, rendezők által nagyra tartott társulat, ha örökös dilemma számukra megtartani a biztonságérzetet. Bár szeretnék megteremteni a feltételeket a művészeknek, mégis korlátozva vannak, ezért várják a találkozót a városvezetéssel, amitől remélik, hogy tisztázza a helyzetet. „Nemcsak a pénz, hanem a megbecsülés hiánya is érinti a színészeket” – tette hozzá a színházigazgató.
Csurulya elismerte, hogy az udvarhelyi színház színészei nagyon sokat dolgoznak kevés pénzért. „Nehezebb és több munkája van a kisebb létszámú társulatnak, tavaly mintegy százhatvan előadáson dolgoztak, idén ennél több lesz” – magyarázta Csurulya. A színházigazgató és a művészeti vezető egyelőre nem mondta el, hogy ki hagyná el a társulatot, elárulták viszont, hogy a kolozsvári és vásárhelyi végzős színis hallgatók előadásait nézik, folyamatosan keresik a megfelelő utánpótlást.
szóljon hozzá!