Ezer kilométeren túl

Ezer kilométeren túl

Fotó: Szabó Zoltán

Már Törökországban karikázik a székelyudvarhelyi Szabó Zoltán (Kobra). A fekvőbringás világutazó csütörtökön tette meg ezredik kilométerét BéBike névre keresztelt, nagy feltűnést keltő járgányán, s ezzel a tervezett út negyvened részét tudhatta maga mögött. Előbb azonban kedvelt nyaralóhelyén, Vama Vechén töltött két napot – itt többek közt lánya is meglátogatta –, majd két barátja kíséretében vágott át Bulgárián.

Bálint Kinga Katalin

2013. június 28., 11:022013. június 28., 11:02

2013. június 28., 11:202013. június 28., 11:20

Szabó június 16-ai indulását követően Brassó felé vette az irányt, majd Ploieşti és a Ialomiţa megyei kisebb falvak érintésével 20-án érkezett meg Costineşti-re. Rendszerint reggel hét órakor kelt, és este tíz óra körül feküdt le. Mint elmondta, igyekezett félreeső helyeken sátort verni, hogy ne keltsen feltűnést. Ehhez hasonlóan a forgalmasabb utakat is kerülte, ha lehetett – fekvőbiciklijével ugyanis biztonságosabbnak tartotta kisebb falvak, települések mentén utazni. Sátorozott szálloda kertjében a Bogáti-erdő közelében, benzinkút mellett Urziceni táján, s természetesen a Duna-parton.

Egy Ploieşti mellett szolgáló ortodox pópával, aki éjszakára beengedte a templom kertjébe, a történelemről beszélgetett. E patriotizmussal telt csevej nyomán fogalmazódott meg benne, mennyire fiktív alapokra épül egy ember önérzetessége. „A büszkeség szerintem válogatott információkra építkezik, és a teljesség hiányában nem valós. Ez szeretteinkre is érvényes, mert elfogultak vagyunk velük szemben” – írta blogjára később.

A Duna közelében próbálkozott más templomoknál is szállást és füzetébe pecsétet kérni – ahogy a néhány évvel ezelőtti El Caminó-i zarándoklaton tette, s azóta tartja e hagyományt –, de nem járt sikerrel, ugyanis a kisebb falvakban nem voltak papok, a nagyobb városokban pedig túl sok keresgéléssel járt volna megtalálni őket. Ehelyett egy-egy érdekesebb beszélgetőtársát kérte meg, írjon néhány gondolatot, amelyet elvihet magával. Időnként nagyon egyedül érezte magát, ez az érzés – mint azt az utazás előtt készített interjúnkban kifejtette – legfőképp az idegen nagyvárosokban veszi elő. „Ezzel számolnia kell annak, aki ekkora útra vállalkozik egyedül. Az itthon kapott rengeteg szeretet, törődés emlékét osztom be” – jelentette ki.

A hosszú, egyenletes szakaszokon, amelyek nem tartogatnak különösebb érdekességet, akaratlanul is magába fordul az ember, s ezért ez az utazás nemcsak térben sok ezer kilométer, hanem „befelé” is – mondta el. Bevallása szerint a zene erősen befolyásolja, ezért a végtelennek tűnő alföldi utakon rengeteg magyar előadó zenéit hallgatta, és sok olyan dalt, amelyek városára, szeretteire emlékeztették. Jó érzéssel töltötte el, hogy az országban mindenütt felismerték a bringájára szerelt székely zászlót. Kellemetlen élménye is volt a romániai szakaszon: Lipova környékén megállította egy motoros banda, pénzt követelve tőle azért, hogy továbbengedjék. „A koldulásnak ezt a formáját sem kell komolyan venni. Ha az ember nem ijed meg ilyen helyzetben, és erélyesen rájuk szól, hogy menjenek arrébb, gond nélkül átengedik” – mondta el.

Múlt csütörtökön Costineşti-en aztán egy udvarhelyi barátja nyaralójában éjszakázott, majd Vama Vechén pihent egy kicsit. Húsz éve jár oda nyaralni, ezért semmiképp sem szerette volna kihagyni az útitervből „Románia Woodstockját”. A környéket szemetesebbnek találta most, mint néhány éve, de a hely békés volta nagy örömére semmit sem változott. Igencsak pozitívan érintette az is, hogy ott nem szólt manele, mint a román tengerpart többi részén. A településen – mint általában mindenhol – Nazca Fuego márkájú fekvőbiciklije hatalmas feltűnést keltett: Kobra szerint az emberek jobban megbámulták azt, mint a közelében lévő Rolls Royce-t. A Vama Veche-i pihenő meglepetést is tartogatott számára: itt látogatta meg a pihenő második napján két biciklis barátja, akik lányát is magukkal vitték. Demeter Előd és Gothárd Csaba eredetileg bulgáriai kiruccanásra indultak, így egy kellemes társaságban töltött nap után három férfi indult tovább – Kobra szerint sokkal lassabban, mint addig.

Romániában naponta körülbelül száz kilométert tett meg, rendszerint másfél órás pihenőkkel. Reggeli a csomagból, ebéd egy vendéglőben, egy korai és egy késői vacsora – sorolta szokásos étrendjét, hozzáfűzve, igyekszik csökkenteni ezek gyakoriságát. Emellé naponta egy-két liter kólát és rengeteg vizet ivott: a kánikulában biciklizve napi 5–8 liter folyadékot fogyasztott. „Kiszámoltam, hogy többet fogyasztok, mint egy robogó” – írta blogjára. Az egésznapos, kánikulában – és ahogy megfogalmazta, „jakktempóban”, azaz nyugodt, egyenletes ütemben – történő kerekezés álmosító hatását naponta három-négy kávéval ellensúlyozta.

Elmondása szerint Romániában naponta 50–60 lejt költött el, a vendéglőkben mindig helyi specialitásokat rendelt. „Minden a származási helyén a legfinomabb” – jelentette ki. Vasárnap kelt át Bulgáriába barátaival. Ezt követően már igyekezett takarékoskodni, s nem is kellett sokat költenie ételre, ugyanis elég gyakran megállt útitársaival gyümölcsöt csemegézni az út menti fákról. Aznap Várna közelében, tengerparton sátoroztak, hétfőn, Neszebár városában azonban kerestek egy olcsó szállást, hogy bringáikat és csomagjaikat biztonságba helyezve sétára induljanak az ókori műemlékekben gazdag városban. Itt mindent megkóstoltak, amit szemük-szájuk megkívánt, édeset-sósat egyaránt.

Kedden Burgaszon keresztül közelítették meg Szozopol városát, útközben azonban többször is megálltak gyümölcsöt szüretelni, a járgány alkatrészeit ellenőrizni s természetesen megmártózni a tengerben. Szozopolnál egy kempingben éjszakáztak, s ezúttal végre nyugodtan aludtak, biztonságban tudva magukat. Mint Kobra elmondta, máskor – az esetleges veszélyekre való tekintettel – viszonylag éberen aludt. Most jólesett végre igazán kipihennie magát anélkül, hogy a megfelelő sátorhely kiválasztása vagy a rendőrök, netán bűnözők miatt kellett volna aggódnia.

Szerdán a három utazó Varvara felé vette az irányt, egy festői, sziklák közti völgyben éjszakázva. Itt búcsúzott el másnap Kobra útitársaitól, s egyedül indult tovább Törökország felé. Az egyedüllét érzése a búcsú pillanatában újra erőt vett rajta, de úgy véli, zenét hallgatva, a hegyes-völgyes tájban gyönyörködve sikerül ezt leküzdenie.

Tervei szerint vasárnapra eléri Isztambult, ahol néhány napig ismét pihenne egy ismerősénél. Ezt követően Ankarába menne, itt döntené el a további útirányt. A nemsokára beálló hatalmas hőség és a nemrég Pakisztánban történt merénylet miatt ugyanis megfontolandó, hogy arra folytassa az utazást. Azon is gondolkodik, hogy a vízumköteles országokat végleg törölje a listáról, s Azerbajdzsán, valamint Örményország felé induljon tovább.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 08., szerda

Ilyen volt anno a szakvizsga – meg is becsülték a mestert

A segesvári várbeli történelmi múzeum számos érdekessége közül kiemelkedő helyet foglal el egy 15 centiméter hosszú és 17 centi magas kis hordócska, amelynek abroncsa sárgarézből készült, két fedelén pedig faragványok vannak.

Ilyen volt anno a szakvizsga – meg is becsülték a mestert
2017. március 08., szerda

Kinesztétika: a mozgásérzékelés művészete

A mozgásminták bővülése a viselkedésminták bővülésével is jár, így rugalmasabban tudunk alkalmazkodni a különböző kihívásokhoz – vélik a kinesztétika követői, művelői.

Kinesztétika: a mozgásérzékelés művészete
2017. március 08., szerda

Mit rejtenek a női táskák?

Egy női táska tartalma a férfiak számára biztosan rejtély, de gyakran még a hölgyek számára is misztérium, hogy mi rejlik a legmélyén vagy a kicsi zsebekben. Ahogyan nincs két egyforma nő, úgy két egyforma női táska sincs.

Mit rejtenek a női táskák?
Mit rejtenek a női táskák?
2017. március 08., szerda

Mit rejtenek a női táskák?

2017. március 08., szerda

A munkásmozgalomtól a hóvirágig

Van az évnek egy napja, amikor a férfiak virággal lepik meg a róluk gondoskodó nőket, ezzel is megköszönve odaadásukat, a reggeli kávét, a frissen mosott ruhát, a nehéz munkával töltött nap utáni meleg vacsorát.

A munkásmozgalomtól a hóvirágig
A munkásmozgalomtól a hóvirágig
2017. március 08., szerda

A munkásmozgalomtól a hóvirágig

2017. március 07., kedd

Húszéves a csíkszeredai Kosz Szilveszter Néptánccsoport

A Kosz Szilveszter Néptánccsoport működésének köszönhetően, az elmúlt húsz évben mintegy ezer gyermek és ifjú sajátította el a tánclépéseket, és szerette meg a néptáncot.

Húszéves a csíkszeredai Kosz Szilveszter Néptánccsoport
2017. március 06., hétfő

Családoknak hirdetett versenyt az udvarhelyi könyvtár

A legkirályabb olvasó család cím megszerzéséért indít több hónapos vetélkedőt a székelyudvarhelyi Városi Könyvtár. Hét hónap alatt olvasással bizonyíthatják be a részvevők, hogy ők érdemlik meg a címet és az azzal járó nyereményt.

Családoknak hirdetett versenyt az udvarhelyi könyvtár
2017. március 05., vasárnap

Sikeres erdélyi fiatalok napja

A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) első alkalommal szervezi meg a Dinamit! elnevezésű konferenciát, amelyen sikeres, erdélyi fiatalok fogják elmesélni történetüket.

Sikeres erdélyi fiatalok napja
Sikeres erdélyi fiatalok napja
2017. március 05., vasárnap

Sikeres erdélyi fiatalok napja

2017. március 05., vasárnap

Környezetbarát áruházláncok rangsora

A Természetvédelmi Világalap (WWF) romániai kirendeltsége ötödik alkalommal készítette el Retailer Scorecard elnevezésű felmérését: a 11 legnagyobb romániai élelmiszer-forgalmazó áruházláncot hasonlította össze aszerint, hogy mennyire környezetbarátok.

Környezetbarát áruházláncok rangsora
Környezetbarát áruházláncok rangsora
2017. március 05., vasárnap

Környezetbarát áruházláncok rangsora

2017. március 03., péntek

Az erdélyi fesztiválokat, sokadalmakat mutatják be

Közel ezerre tehető az erdélyi magyarok által szervezett – önkormányzati vagy civil szervezéssel megvalósuló – sokadalmak, fesztiválok, magyar napok sora.

Az erdélyi fesztiválokat, sokadalmakat mutatják be
2017. március 02., csütörtök

Fotók nők fókuszából

A Prisma fotóklub női tagjainak alkotásaiból nyílt kiállítás csütörtök délután a Nagy István Művészeti Iskola aulájában Nők fókuszában címmel.

Fotók nők fókuszából
Fotók nők fókuszából
2017. március 02., csütörtök

Fotók nők fókuszából

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!