Egy rockkocsma története

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

Jobb napokon akár kétszázötvenen is megfordultak a székelyudvarhelyi G. Music Pubban, azonban volt olyan nap is, amikor alig tévedt be pár vendég. A középkorú generáció rockkocsmaként emlegette, olyan helyként ismerték, ahová rockerek is járnak. Nemsokára új működtetőkkel, talán más arculattal találkozhatnak az arra járók.

Dósa Ildikó

2016. július 13., 13:512016. július 13., 13:51

Amikor öt és fél éve átvették, egy rossz nevű kocsma volt, ahová csak a megbélyegzettek, a zülöttek tértek be, azonban olyan emberek voltak, „akiket elfogadtunk és akik elfogadtak, ahol jól éreztük magunkat. Ott pipázgattunk, meccset néztünk, szocializálódtunk. Hogy az akkori tulajdonosok ezt így akarták vagy sem, azt nem tudom, de a lényeg, hogy amikor a felső G. megnyílt, az alsó G. el lett hanyagolva. A működtető, látva, hogy szerintem a bért sem tudja kitermelni, végigkérdezte a törzsvendégeket, köztük engem is, hogy nem érdekel-e. Volt benne egy dobkályha, nagyon szűkös italkészlet, alig tért be valaki. Bíró Levente barátommal eldöntöttük, hogy megmentjük a kocsmát. Egy nagyon rossz hírűből visszaállítani egy kedvelt hellyé nem volt könnyű” – emlékezett vissza Orosz-Pál Levente, az alsó G. társtulajdonosa.

Átalakították oly módon, hogy könnyebb legyen a kiszolgálás, de valamelyest őrizze meg régi jellegét is, ugyanakkor elkezdtek kísérletezni, milyen réteget célozzanak meg, próbáltak valamilyen kultúrjelleget is kölcsönözni a helynek. Egy idő után tematikus napokat szerveztek: kedden és szerdán kivetítették a nagyobb sportmérkőzéseket, vasárnap audíciókat szerveztek, volt könyvbemutató, koncert és sok fellépő. „Aztán kezdtünk játszadozni: csütörtökön legyen rocknap, pénteken és szombaton pedig a fiatalok által kedvelt zene. A vendéglátósok többsége tudja, hogy a 19–27 év közötti korosztály jár rendszeresen szórakozóhelyekre, a családosok már sokkal ritkábban. Egy teljesen új generáció kezdte megkedvelni, sőt át is venni az uralmat a G. fölött. Eljutottunk arra a szintre, amikor már nagyon fiatalosan, másként kellett működtetni. A háttérben maradva olyan fiatal, következetes csapatnak adtuk át, amely sokkal több odafigyeléssel tudja működtetni, hiszen közelebb állnak ahhoz a korosztályhoz, amely szeret az alsó G-be járni, így jobban rá tudnak hangolódni az igényeikre. Biztosan lesznek rendezvények, akarnak majd újítani, de a törzsközönséget meg fogják tartani” – reméli Orosz-Pál.

Úgy érzi, sikerült átmenteni egy korszakot, felfuttatni egy lepattant kocsmát és nagy törzsközönséget kialakítani. Ez a korszak számára egy érdekes kísérlet volt: egyfelől hobbi, másfelől kihívás. De mérlegelnie kellett, a sokkal több energiát kívánó egyéb tevékenysége mellett el kellett döntenie a prioritásokat, és a kocsmára már nem jut elég idő.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 23., csütörtök

Jogosítvány nélkül, hamis rendszámmal és ittasan karambolozott Székelyudvarhelyen

Őrizetbe vettek egy 21 éves, Felsőboldogfalva községi fiatalt, aki a gyanú szerint jogosítvány nélkül, más járműre kiadott rendszámtáblával közlekedett, balesetet okozott Székelyudvarhelyen, elhagyta a helyszínt, ráadásul lopással is gyanúsítják.

Jogosítvány nélkül, hamis rendszámmal és ittasan karambolozott Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. július 22., szerda

Új aszfalt kerül az árvízben megrongálódott útra Székelyvarság bejáratánál

Napokon belül újraaszfaltozzák a 138B jelzésű megyei út megrongálódott szakaszát Székelyvarság bejáratánál, miközben a község több útján is zajlanak az árvíz utáni helyreállítás munkák. A károk értékét mintegy 600 ezer lejre becsülik a településen.

Új aszfalt kerül az árvízben megrongálódott útra Székelyvarság bejáratánál
2026. július 21., kedd

Kadicsfalván és Szombatfalván járnak a medvék

Továbbra is gondot jelentenek a medvék Székelyudvarhelyen. Noha a Rózsa és a Szentimre utcák környéken végzett területtisztítások segítettek, a Széldombon és Kadicsfalván még mindig feltűnnek a nagyvadak.

Kadicsfalván és Szombatfalván járnak a medvék
2026. július 20., hétfő

Pályázatból aszfaltoztak, de hitelre van szükség az önrész törlesztéséhez

Közel tíz kilométeren terítettek le aszfaltot Homoródszentmárton községben, így több falu megközelíthetősége is javult. A 13 millió lej értékű beruházás önrésze azonban jelentős, az önkormányzat csak hitelből tudja törleszteni az összeget.

Pályázatból aszfaltoztak, de hitelre van szükség az önrész törlesztéséhez
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Vörös viharriasztás több udvarhelyszéki településen

Harmadfokú (vörös jelzésű) azonnali viharriasztást adott ki több udvarhelszéki településre vasárnap délután az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Vörös viharriasztás több udvarhelyszéki településen
2026. július 19., vasárnap

Utolsó szentmiséjét mutatta be a nyugdíjba vonuló plébános Nyikómalomfalván

Megható ünnepséggel köszönt el vasárnap a nyikómalomfalvi közösség Daniel Ernő-András plébánostól, aki nyugdíjba vonulása előtt utolsó szentmiséjét mutatta be a település templomában.

Utolsó szentmiséjét mutatta be a nyugdíjba vonuló plébános Nyikómalomfalván
2026. július 19., vasárnap

Hídkorlátnak ütközött, majd megtagadta a szondáztatást a szentegyházi férfi

Járművével nekiütközött egy híd korlátjának, majd a helyszínen megtagadta az alkoholszondás vizsgálatot szombaton este egy férfi Szentegyházán – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Hídkorlátnak ütközött, majd megtagadta a szondáztatást a szentegyházi férfi
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Beragadt az ajtó, a teraszon át jutottak be a lakásba a tűzoltók

Nem lehetett kinyitni egy harmadik emeleti lakás bejárati ajtaját szombaton, így a székelykeresztúri Villám-Fulger Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai segítettek bejutni

Beragadt az ajtó, a teraszon át jutottak be a lakásba a tűzoltók
2026. július 16., csütörtök

Kidőlt fák és feltört aszfalt után zajlik a kárelhárítás

Megbénította Székelyvarság több részét a szerdai vihar: fák dőltek ki, megszűnt az áramszolgáltatás, leállt a telefonhálózat és az internet, több tanyarész elszigetelődött, a településre vezető 138B megyei út egyik szakasza pedig járhatatlanná vált.

Kidőlt fák és feltört aszfalt után zajlik a kárelhárítás
2026. július 16., csütörtök

Csempészet miatt tartottak házkutatásokat Hargita megyében

Több házkutatást tartottak Hargita megyében csempészet gyanúja miatt szerdán. A rendőrök pirotechnikai eszközöket foglaltak le, több tízezer lejes bírságot szabtak ki, és mintegy 35 tonna szabálytalanul tárolt fémhulladékot is találtak.

Csempészet miatt tartottak házkutatásokat Hargita megyében
Hirdetés