Csodafa keletről: önmagában még nem elég a mesés vagyonhoz

Romániába is elért a csodafa, melynek ültetése választ adhat nemcsak egyre ritkuló erdeink újratelepítésére, hanem előnyös tulajdonságainak köszönhetően bútorgyártásra is kiemelten alkalmas. A szakember szerint viszont nem kell egyből hanyatt esni, lehetnének hazai csodáink is.

Jánosi András

2016. július 27., 13:512016. július 27., 13:51

2016. július 27., 13:532016. július 27., 13:53

Ennek a Távol-Keleten őshonos fafajtának a termesztése nyereséges vállalkozás lehet annak, aki nemcsak díszfaként, hanem befektetésként tekint rá. Az ország több megyéjében is találhatók Paulownia-ültetvények, idén kezdik el az első kitermeléseket Arad mellett.

Nevét (Paulownia) Philipp Franz von Siebold Távol-Keleten dolgozó botanikus adta, és Alexandra Pavlovna Romanova cárnőhöz köthető. Leghasznosabb tulajdonsága a császárnőfának, hogy nagyon gyorsan nő. Évente két-három méteres növekedésre képes, és 5–7 év alatt készen áll a kitermelésre. Virágzásakor egy hektáron akár ezer kiló mézet is termelhetnek a méhek. A hatalmas levelű lombhullató akár 40–60 tonna szén-dioxidot is leköt egy hektáron, míg az őshonos lombhullatók ugyanekkora területen 8–12 tonna szén-dioxid megkötésére képesek. Mivel biomasszának is felhasználható a csodafa, olyan ültetvények is vannak, amelyeket kevés gondozással így termelnek ki. Könnyű és erős fája anyagszerkezete miatt magas gyantaszintjével kitűnő fűrészáru, bútorfának is eladható: az ipari felhasználás céljából létrehozott ültetvényes rendszerben pedig 4–6 méteres ágtiszta törzs nevelhető.

A Paulownia előnyének tüntetik fel, hogy kitermelés után a megfelelően vágott csutakról visszanő a fa. De túlburjánzó gyökérrendszere nem engedi, hogy a beültetett terület rendeltetését megváltoztassuk, vagy legalábbis nincsenek tapasztalataink erről – figyelmeztet a kertészmérnök. Ha valaki befektetési céllal termesztene haszonterményeket, inkább olyannal kísérletezzen, amiről már tudja, micsoda – tanácsolja a szakember.

„Természetesen minden termésért alaposan meg kell dolgozni, minimális munkával hatalmas hasznot elérni csak a mesében lehet” – állítja Fecső Levente székelyudvarhelyi kertészmérnök, aki legközelebb Segesvár mellett látott magára hagyott Paulownia-ültetvényt. Alapos gondozás hiányában az ültetvény elvadul, minősége megromlik. Példának felhozta azokat a Csíkszereda és Székelyudvarhely környéki energiafűz-ültetvényeket, amelyek röpke néhány év alatt jutottak hasonló sorsra. Úgy véli, hogy még az akác nemesebb fajtáinak termesztése is jobb hasznot hozhat ugyanannyi befektetéssel. Vállalkozóbb kedvűeknek a kertészmérnök azt javasolja, hogy a csodafa helyett próbálják ki a levendula termesztését: manapság már aránylag olcsón fel lehet bérelni mozgó desztillálókat, a levendulából kivont esszenciának pedig jó a piaca. A még ennél is merészebb vállalkozók inkább szarvasgombával oltott mogyorósba fektessenek, de biztonságos mezőgazdasági befektetés lehet a fekete ribizli is. „A németek annyi bogyós erdei gyümölcsöt vásárolnak fel, amennyit termelünk, tavasszal pedig friss hajtású levelét is el lehet adni teagyáraknak” – mondta el Fecső.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Lakóház gyulladt ki Korondon

Kigyulladt egy lakóház Korondon vasárnap este. A tűz oltásán a székelyudvarhelyi hivatásos, valamint a korondi és parajdi önkéntes tűzoltók dolgoznak.

Lakóház gyulladt ki Korondon
Lakóház gyulladt ki Korondon
2026. november 08., vasárnap

Lakóház gyulladt ki Korondon

Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Nem utcai szemetesek: új homoktárolókat helyeztek ki Székelyudvarhelyen

Hetven új, műanyag homoktároló ládát helyeztek ki Székelyudvarhelyen a téli időszakra készülve. A szemetesekre emlékeztető tárolók elsősorban a meredekebb útszakaszokon segítik majd a közlekedést.

Nem utcai szemetesek: új homoktárolókat helyeztek ki Székelyudvarhelyen
2026. november 08., vasárnap

Biztonságosabbá teszik a gyalogosközlekedést a székelyudvarhelyi Baróti Szabó Dávid utcában

Útjavítási munkálatok zajlanak Székelyudvarhelyen, a Baróti Szabó Dávid utcában, ahol a gyalogosok biztonságos közlekedése érdekében járdát is kialakítanak. A munkálatok hamarosan befejeződnek.

Biztonságosabbá teszik a gyalogosközlekedést a székelyudvarhelyi Baróti Szabó Dávid utcában
2026. november 08., vasárnap

A székelyek szent hegyének meghódítása

A székelyek mintha évszázadok óta a maga zord elhagyatottságában akarnák megtartani maguknak a Hargitát. Többek között ezzel is magyarázható, hogy szent hegyünk nem mindig számított annyira sűrűn látogatott helynek, mint mostanság.

A székelyek szent hegyének meghódítása
A székelyek szent hegyének meghódítása
2026. november 08., vasárnap

A székelyek szent hegyének meghódítása

Hirdetés
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 06., péntek

A székelyudvarhelyiek véleménye is számít a készülő sportstratégiában

Átfogó sportstratégia kidolgozásán dolgozik Székelyudvarhely önkormányzata, amely a következő tíz év sportfejlesztéseinek és támogatási rendszerének alapját képezné. A tervezésbe a sportszervezetek mellett a lakosságot is bevonják.

A székelyudvarhelyiek véleménye is számít a készülő sportstratégiában
2026. november 06., péntek

Új kerékpártárolók Székelyudvarhely lakónegyedeiben

Kerékpártároló konténereket helyeztek ki Székelyudvarhely két lakónegyedében, a Győzelem és a Függetlenség utcában. A tárolók egyelőre nem használhatók.

Új kerékpártárolók Székelyudvarhely lakónegyedeiben
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc

Székelyudvarhelyen nyitja meg november 6-án első romániai boltját a ShockPrice lengyel kiskereskedelmi lánc – írja az economica.net beszámolója nyomán az MTI.

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc
2026. november 06., péntek

Hatósági vizsgálat követte a Nagy-Küküllő-parti fakivágást

Kivizsgálták a Nagy-Küküllő székelyudvarhelyi szakaszán végzett fakivágásokat, miután egy helybéli olvasó jelezte, hogy több tucat idős fát vágtak ki a mederszabályozási munkálatok során. A megkeresett hatóságok szerint nem történt törvénytelenség.

Hatósági vizsgálat követte a Nagy-Küküllő-parti fakivágást
2026. november 06., péntek

Leégett egy szeméttároló, a lángok egy autóra is átterjedtek Székelyudvarhelyen

Kigyulladt egy szeméttároló Székelyudvarhelyen csütörtök este az Ifjúság utcában, egy autó is megrongálódott, rendőrségi nyomozás indult.

Leégett egy szeméttároló, a lángok egy autóra is átterjedtek Székelyudvarhelyen
Hirdetés