Aszfaltoznak Lövétén

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Öt kilométeres útszakasz aszfaltozásának láttak neki a napokban Lövétén. A tervek szerint még a tél beállta előtt felkerül az alapréteg a faluközpont és Kirulyfürdő közötti szakaszra.

Simon Eszter

2012. október 23., 16:262012. október 23., 16:26

2012. október 23., 16:382012. október 23., 16:38

Mint arról korábban már írtunk, két és fél millió eurós európai uniós pályázatot nyert Lövéte község önkormányzata, mely összegből 14,5 kilométeres szakaszt aszfaltoznak le Kiruly sarkától a lövétei eltérőig, innen pedig Lövéte központjáig. A támogatásból egyebet is terveznek megavlósítani: fogyatékos gyermekeknek építenek hétvégi házat, tűzoltóautót vásárolnak, illetve fény- és hangtechnikai berendezéssel látják el a lövétei kultúrotthont.

Az útépítési munkálatoknak tavasszal láttak neki a szakemberek, akkor az említett szakaszokat lekövezték, valamint a kirulyfürdői szakaszon a sáncot is kialakították. „2009-ben adtuk le a pályázatot, melyen 2,5 millió eurót nyertünk. Az összeg 85 százalékából a Lövéte községhez tartozó DC 29-es út közel 15  kilométeres szakaszát tesszük rendbe, valamint Lövéte központjától a Lövéte-lázon keresztül a Vargyas-völgyéig is leaszfaltozzuk” – mondta el kérdésünkre Lázár Zoltán, Lövéte polgármestere. Az utóbbi öt kilométeres szakaszon a napokban láttak neki a munkának, amit remélhetőleg jövő nyáron teljesen be is fejeznek.

„A Lövétét a Vargyas völgyével összekötő kanyargós útszakasz kiépítése talán a legnehezebb. Alapozása már a nyáron megtörtént, jelenleg az alapréteget terítik le a szakemberek” – avatott be a részletekbe a polgármester. A teljes projektet, vagyis a Kis-Homoród mente Vargyas völgyével való összekötését jövő év szeptemberéig kell befejezniük a szakembereknek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei