Kevés a gyerek a székelyudvarhelyi bölcsődében: a kisdedmegőrző augusztus végén költözött új, Tábor-negyedi „otthonába”, a száz férőhelyes épületbe azonban jelenleg csak negyven gyerek jár. Benedek Árpád Csaba alpolgármester szerint nem azért alacsony az érdeklődés, mert a szülőket a beíratási procedúra riasztja el, hanem mert a két évet betöltött gyerekeket idéntől már napközibe, óvodába is felveszik.
2012. október 09., 16:312012. október 09., 16:31
2012. október 09., 16:432012. október 09., 16:43
A Függetlenség út 37. szám alatti valamikori bölcsődeépület idén kapta vissza eredeti rendeltetését, az évek során hemodialízis-központként is használt ingatlant több mint 700 ezer lej befektetésével alakíttatta át a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal. A Villanytelep utcai bölcsőde augusztus végén költözött az új székhelyre, mely száz gyerek befogadására alkalmas.
Az elmúlt évekhez képest idén ősszel csak feleannyi gyerek jár a bölcsődébe, a közvélemény szerint azért, mert a beiratkozási kéréseket nem objektív szempontok szerint bírálják el a hivatal illetékesei. „Jelenleg körülbelül negyven gyerek jár a Tábor-negyedi bölcsődébe. A jelentkezők száma elsősorban azért csökkent, mert a tanügyi törvény értelmében a két évet betöltött gyerekeket idéntől már a napközikbe, óvodákba is felveszik. Sem szubjektív, sem politikai szempontok nem érvényesülnek az iratcsomók elbírálásakor, a hivatal munkatársai csupán a törvények szabta határokat tartják be” – mondta el Benedek Árpád Csaba alpolgármester.
Egyébként a gyermekmegőrzőbe a polgármesteri hivatal szociális osztályán egy űrlap kitöltésével lehet beíratni a kicsiket, ehhez különböző igazolásokat is kell csatolniuk a szülőknek. „Egy szociális intézményről beszélünk, tehát a beiratkozási igényt minden szülőnek meg kell erősítenie, a kritériumoknak meg kell felelni” – tette hozzá Benedek. Egyebek mellett mindkét szülőnek udvarhelyi lak- és munkahellyel kell rendelkeznie, illetve – a speciális eseteket kivéve – azokat a gyerekeket nem veszik fel, akiknek valamelyik szülője időközben gyereknevelési segélyben is részesül. „Az egy főre eső jövedelem nem kizáró jellegű, csak abban az esetben számít, ha túljelentkezés van” – hangsúlyozta az alpolgármester, majd felhívta a szülők figyelmét, hogy három hónappal korábban jelezzék, ha gyereküket bölcsődébe íratnák, így egyszerűsítve a folyamatot. Mellesleg a jelentkezési űrlapon ennek bejelölésére is van lehetőség. Benedek úgy véli, a kissé átszervezett beíratási rendszerrel a szülők nagy többsége egyetért, eddig főként azért akadtak problémák, mert az érdeklődők nem tudják, pontosan hol és hogyan kell összeállítani az iratcsomót.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
szóljon hozzá!