
Fotó: Csibi Márti
A több mint 700 kilométernyi megyei út tisztán tartására a Maros Megyei Tanács több mint 1,2 millió lejt utalt ki. A térségben három céggel kötöttek szerződést.
2010. december 14., 15:182010. december 14., 15:18
2010. december 14., 15:592010. december 14., 15:59
„A megállapodások érvényesek mindenhol, az összes szakaszon, a parancsnokságokat leellenőriztük. Keretegyezményt kötöttünk, első fázisban 1,2 millió lejt utalunk ki, de ha nagyon kemény tél lesz, akkor növelnünk kell ezt az összeget. A szerződés értelmében a szolgáltatókat a kiszállások függvényében, valamint aszerint fizetjük, hogy mennyi készítményt szórnak az utakra. Tavaly szerencsénk volt, mert enyhébb volt a tél, így elég volt a pénz, de olyan évek is voltak, amikor ki kellett egészítenünk a karbantartásra megítélt összeget” – mondta a megyei önkormányzat alelnöke, Cristian Chirteş. Hozzátette, annak ellenére, hogy a megyében az elmúlt napokban havazott, ez nem okozott gondot, a téli diszpécserközpont folyamatosan üzemel.
„Mindeddig nem voltak gondjaink. Leellenőriztük a csúszásgátló készleteket. Szerencsére a hóeltakarító cégek minden évben vásárolnak felszereléseket, berendezéseket, és még akkor is nagyon jó állapotban vannak, ha Németországból, használtan szerzik be ezeket” – mondta az alelnök.
Maros megye útjainak a takarítására három céggel kötött szerződést az önkormányzat. A Salubriserv, amely Szászrégen és Segesvár térségében felügyeli az útviszonyokat, a Maros Megyei Út- és Hídügy Vámosgálfalván, Gernyeszegen, Nyárádszeredában és Mezősályiban tevékenykedik, mindkettő saját parancsnoksággal, a Citadin pedig Marosszentkirály környékén takarít.
A marosvásárhelyi Víkendtelep csónakázója alapos rendbetételre szorul, ezért kellett leengedni a vizét. Az itt élő halakat azonban át kell telepíteni a Marosba, különben elpusztulnának. Hétfő reggel el is kezdték az áthelyezésüket.
Videóra vették a Maros megyei rendőrség egyik szolgálati autóját, amint Marosvásárhelyen a dupla záróvonalat átlépve fordul meg. Az intézmény képviselői szerint a rendőrök egy bántalmazási esetről kaptak értesítést, és a helyszínre siettek.
Egy kútba esett ember mentéséhez riasztották a marosvásárhelyi tűzoltókat vasárnapra kora reggel Nagyernyére. Az áldozatot kiemelték a mélyből, az életét azonban már nem lehetett megmenteni.
Hatósági felügyelet alá helyeztek öt férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy másfél tonna, katalizátorokból származó kerámia monolitot loptak el. A csaknem 100 ezer euró értékű zsákmányt a rendőrök visszaszerezték.
Autóalkatrészek lopásával gyanúsítanak két Maros megyei férfit. A nyomozás eredményeként őrizetbe vette őket a rendőrség.
Életét vesztette egy marosvásárhelyi férfi, akit személyvonat ütött el péntek reggel Nyárádtő közelében.
Átfogó épületfelújításra kapott pénzt a marosvásárhelyi orvosi egyetem, tizenhárom millió euróból fogja felújítani az egykori telefonpalotát.
Felavatták az első szállásmodult a Via Transilvanica útvonalán. A 6–8 vendég befogadására alkalmas menedékhelyet a Segesvár melletti, mindössze 24 lakosú Sárpatakon helyezték el.
Nem enyhít a marosvásárhelyi városháza a szerencsejáték-termek korlátozásán, noha az üzemeltetők ügyvédet fogadtak és a határozat visszavonását követelik. Közben a Mobex környékén élők még szigorúbb szabályozást szeretnének, és a térkép módosítását kérik.
Kigyulladt egy faház a Szászrégentől nem messze található Felsőidecsen. A tűzoltók szerint nem áll fenn a veszélye annak, hogy a lángok továbbterjednek.
szóljon hozzá!