Hirdetés
Hirdetés

Szülőfalujával ünnepelt Antal Zoltán

Bemutatta elsőmiséjét Antal Zoltán •  Fotó: Fazakas Tibor

Bemutatta elsőmiséjét Antal Zoltán

Fotó: Fazakas Tibor

Jelentős eseménynek adott otthont Szépvíz plébániatemploma vasárnap délután: bemutatta első szentmiséjét Antal Zoltán, akit június 29-én szentelt pappá Jakubinyi György érsek Gyulafehérváron.

Szabó Kamilla-Mária

2018. július 16., 12:122018. július 16., 12:12

Az alázatos, visszahúzódó fiatal úgy döntött, hogy nem szeretne kikerülést a faluban, emiatt a helyi plébánián gyülekeztek a meghívottak, ahol a Csíkszentsimoni Ifjúsági Fúvószenekar muzsikált a bevonulásig.

Mintegy ötszáz személy, illetve közel hatvan kispap és pap gyűlt össze, hogy együtt ünnepeljenek

– tudtuk meg Incze Sándor helyi kántortól. Azt is elmondta, hogy a zsúfolásig megtelt plébániatemplomban két orgonista, a helyi egyházi énekkar és a helyi vonószenekar tette még szebbé a liturgiát, amelynek elején Gábor Zoltán helyi plébános köszöntötte az ünnepeltet, majd Isten bőséges áldását kérte papi életére. Ez követően az egyháztanács gondnoka szólt a jelenlevőkhöz, kiemelve, hogy

az egyházközségben legutóbb 2014-ben köszöntöttek újmisést.

Hirdetés

Antal Zoltán beköszönőjében arra emlékeztette az összegyűlteket, hogy habár ünnepre gyűltek össze, nem szabad megfeledkezniük a hálaadásról. Ő is hálát adott a kapott jóért a Jóistennek, továbbá szüleinek, rokonainak és mindenkinek, aki ehhez a hivatáshoz hozzásegítették őt – értük imádkozott első ünnepi szentmiséjében.

A szentmise szónoka Kovács István László csíkszentgyörgyi segédlelkész volt. A prédikációban a papi élet fontosságáról is értekezett a szónok, arra bátorítva az ifjú papot, hogy a hitből, a reményből, paptestvérei barátságából, tanácsaiból merítsen erőt a nehézségek megoldásához. Azt is megtudhatta az ünneplő közösség, hogy a teológia mellett Zoltánnak a kombájn és a traktor a kedves elfoglaltsága, hiszen nyaranta sokat segít szüleinek a gazdálkodásban.

Az ünnepi szentmise végén Antal Zoltán megáldotta a szüleit, testvérét, nagyszüleit, valamint minden jelenlevőt, és megköszönte az ünnep létrejöttében segédkezőknek is a közreműködést.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 26., szombat

Tömeges rosszullétbe torkollt a szombat esti rendezvény, vörös beavatkozási tervet rendeltek el

Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.

Tömeges rosszullétbe torkollt a szombat esti rendezvény, vörös beavatkozási tervet rendeltek el
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Adóemelés nélkül, alacsonyabb áfával – Tánczos Barna több pontban foglalta össze az RMDSZ céljait

Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.

Adóemelés nélkül, alacsonyabb áfával – Tánczos Barna több pontban foglalta össze az RMDSZ céljait
2026. szeptember 26., szombat

Ki lehet próbálni a sínbiciklit

A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.

Ki lehet próbálni a sínbiciklit
Ki lehet próbálni a sínbiciklit
2026. szeptember 26., szombat

Ki lehet próbálni a sínbiciklit

2026. szeptember 26., szombat

Kollektív elbocsátás az egyik erdélyi üzemben

Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.

Kollektív elbocsátás az egyik erdélyi üzemben
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Két miniszterjelölt Székelyföldről – erről fog szavazni a parlament

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.

Két miniszterjelölt Székelyföldről – erről fog szavazni a parlament
2026. szeptember 26., szombat

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében

Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében
Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében
2026. szeptember 26., szombat

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében

2026. szeptember 26., szombat

Az autóba szorulva vesztették életüket a fiatalok a ma reggeli súlyos petrozsényi balesetben

Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Az autóba szorulva vesztették életüket a fiatalok a ma reggeli súlyos petrozsényi balesetben
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Újabb lépés a családon belüli erőszak áldozatainak támogatásáért: Maros megye is csatlakozik a VENUS II országos programhoz

A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.

Újabb lépés a családon belüli erőszak áldozatainak támogatásáért: Maros megye is csatlakozik a VENUS II országos programhoz
2026. szeptember 25., péntek

Ezek miatt rótt ki bírságokat a fogyasztóvédelem a héten

Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).

Ezek miatt rótt ki bírságokat a fogyasztóvédelem a héten
2026. szeptember 25., péntek

Kisbusz és sok papírmunka: így oldanák meg a csejdi buszgondot

Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.

Kisbusz és sok papírmunka: így oldanák meg a csejdi buszgondot
Hirdetés