Hirdetés
Hirdetés

Születésnap díjátadóval: 73 éves lett a Nemzeti

Gáspárik Attila színházigazgató a 73 éves színház múltjáról és jelenéről beszélt •  Fotó: Bereczky Sándor

Gáspárik Attila színházigazgató a 73 éves színház múltjáról és jelenéről beszélt

Fotó: Bereczky Sándor

A fiatal színészek egyik kiemelkedő képviselője kapta idén a Kemény-díjat, amelyet stílusosan a Székely Színház születésnapján adnak át minden évben Marosvásárhelyen. A díjazott a sokak által csak Petőfi Sándor és Humphrey Bogart közös gyermekeként emlegetett Varga Balázs színművész lett.

Szász Cs. Emese

2019. március 11., 13:302019. március 11., 13:30

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata éppen 73 éves, ugyanis 1946. március 10-én első ízben gördült fel a függöny a Kultúrpalota színpadán, ahol az akkor alapított Székely Színház első előadását tartotta Lehár Ferenc A mosoly országa operettel.

Az évfordulóra, az egykori alapítókra, Tompa Miklósra, Kemény Jánosra és Pittnér Olivérre emlékeznek, ugyanakkor a jelenkori színházi alkotók értékteremtő munkáját ismerik el évek óta ezen a napon, amikor az egykori Székely Színház székhelyén összeülnek „születésnapozni”.

Hirdetés

A bensőséges ünnepségen a Nemzeti igazgatója, Gáspárik Attila elmondta, hogy bár a színház hivatalos születésnapja 73 évvel ezelőtt volt, profi színjátszás jóval régebb óta létezik Marosvásárhelyen.

„Ebben a városban 1803-ban volt először profi színtársulat, s abban az évben már 27 előadást tartottak, s onnan kezdve folyamatos a színházi jelenlét Marosvásárhelyen, csak úgy, mint mondjuk Kolozsváron. Vannak évek, amikor nem pontosan tudjuk, hogy volt, miként volt, de hogy mindig volt 1803 óta, az tény. De jogilag, amikor még a párizsi béketárgyalások tartottak, nagyon fontos volt hamar felmutatni az új román hatalomnak, hogy gondoskodik a kisebbségekről, s ezért alapított márciusban színházat, áprilisban meg művészeti egyetemet 1946-ban” – fogalmazott a színházigazgató, majd hozzátette,

a színház mindig is egy fokmérője a társadalomnak, amelyben élünk.

Keresztes Attila, a Tompa Miklós Társulat művészeti igazgatója, a múlthoz kapcsolódva hozzátette, hogy igaz, a színházalapítás azért volt fontos annak idején, hogy Kolozsvárt gyengítsék, ő azonban hiszi, azért is kell kulturális intézményeket létrehozni, mert azok nélkül nem város a város.

Keresztes Attila művészeti vezető szerint a város attól város, hogy színház is van benne •  Fotó: Bereczky Sándor Galéria

Keresztes Attila művészeti vezető szerint a város attól város, hogy színház is van benne

Fotó: Bereczky Sándor

Az ünnepség csúcspontjaként adták át a Kemény-díjat, amelyet a színészi, alkotói teljesítmény elismeréséért hozott létre a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház a Bioeel kozmetikum és gyógyszergyártó cég anyagi támogatásával. Az egyik színházalapító nevét viselő díj egy jelentős pénzjutalom, amely Gyarmati János marosvásárhelyi képzőművész kisplasztikájával jár együtt.

„Azt szoktam mondani, hogy Petőfi Sándor és Humpry Bogart közös gyermeke. Maga a derű, a jó értelemben vett munkásalkat” – mondta Keresztes Attila, művészeti vezető a díjazottról, Varga Balázsról, aki 2014-ben szerződött Nagyváradról Marosvásárhelyre.

Varga Balázs. A 31 éves színművész úgy érzi, fel kell nőnie a díjhoz •  Fotó: Bereczky Sándor Galéria

Varga Balázs. A 31 éves színművész úgy érzi, fel kell nőnie a díjhoz

Fotó: Bereczky Sándor

Idézet
Fontosnak tartom, hogy figyeljünk azokra a fiatalokra, akik önmagukhoz képest pár év alatt tudnak mérföldeket haladni, mert amúgy hajlamosak vagyunk azokat a millimétereket díjazni, figyelni, amiket már befutott, elismert színészek produkálnak

– fogalmazott Keresztes. Varga Balázsnak a díjat László Csaba, a tavalyi díjazott adta át. „Nem számítottam rá egyáltalán, mert nagyon kicsinek érzem magam, s ez a díj arra figyelmeztet, hogy fel kell nőnöm hozzá” – fogalmazott szerényen a díjazott színművész.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 23., szerda

Százezernél is több szarvasmarha után igényeltek támogatást a székelyföldi megyékben

Országszerte Hargita megyében igényelte a legtöbb gazda a legtöbb állat után azt az új támogatást, melyet a szarvasmarhatartóknak biztosít az állam. Hargita, Maros, Kovászna megyében több mint százezer állat után várják a 68 eurós juttatást a gazdák.

Százezernél is több szarvasmarha után igényeltek támogatást a székelyföldi megyékben
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Ha kijelölt kormányfő lenne, Grindeanu „mindent megtenne”, hogy megszerezze a parlament bizalmát

Sorin Grindeanu szerdán kijelentette, hogy ha Nicușor Dan államfő őt bízza meg kormányalakítással, mindent megtesz azért, hogy olyan kabinetet állítson össze, amely megszerzi a parlament bizalmát.

Ha kijelölt kormányfő lenne, Grindeanu „mindent megtenne”, hogy megszerezze a parlament bizalmát
2026. szeptember 23., szerda

Szünetel az ivóvíz-szolgáltatás csütörtökön Székelykeresztúron

Az elosztóhálózaton végzett munkálatok miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás szeptember 24-én, csütörtökön 8 és 20 óra között Székelykeresztúron és a környező településeken – közölte az Aquaserv szolgáltató.

Szünetel az ivóvíz-szolgáltatás csütörtökön Székelykeresztúron
2026. szeptember 23., szerda

Magyar Péter: hétfő délelőttre összehívják az Országgyűlés rendkívüli ülését a mentelmi jogok felfüggesztése ügyében

Hétfő délelőttre összehívják az Országgyűlés rendkívüli ülését, amelyen a képviselők dönthetnek a miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) mentelmi jogának felfüggesztéséről.

Magyar Péter: hétfő délelőttre összehívják az Országgyűlés rendkívüli ülését a mentelmi jogok felfüggesztése ügyében
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Sorin Grindeanu egyértelművé tette, hogy a kijelölt miniszterelnök nem számíthat a PSD szavazataira

Sorin Grindeanu szerdán 17 óráig várta Siegfried Mureșant a Szociáldemokrata Párt (PSD) székházában. Miután kijelölt miniszterelnök nem jelent meg, a PSD elnöke ismét felszólította, hogy adja vissza kormányalakítási megbízását.

Sorin Grindeanu egyértelművé tette, hogy a kijelölt miniszterelnök nem számíthat a PSD szavazataira
2026. szeptember 23., szerda

Nicușor Dan az ENSZ-közgyűlésén: Oroszország nem csak Ukrajnát fenyegeti, Európa hibrid háború célpontja

Oroszország nem csak Ukrajnát fenyegeti, Európa kibertámadásokkal, dezinformációs műveletekkel, szabotázsakciókkal és a kritikus infrastruktúra működésének megzavarásával vívott hibrid háború célpontja – jelentette ki Nicușor Dan az ENSZ-közgyűlésen.

Nicușor Dan az ENSZ-közgyűlésén: Oroszország nem csak Ukrajnát fenyegeti, Európa hibrid háború célpontja
2026. szeptember 23., szerda

Nőtt a halálos kimenetelű lakástüzek száma

Romániában 2026 első nyolc hónapjában 127-en vesztették életüket lakástűzben míg 2025 első nyolc hónapjában 122 halálos áldozatot jegyeztek. A tűzoltóság figyelmeztetésekkel fordul az emberekhez az ilyen esetek elkerülésére.

Nőtt a halálos kimenetelű lakástüzek száma
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

A hét végéig megtudhatjuk, hogy kik lennének Siegfried Mureșan miniszterei

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a hét végéig benyújtja a parlamentbe kormánya programját és a miniszterjelöltek listáját – közölte szerdán a Facebook-oldalán Mircea Abrudean.

A hét végéig megtudhatjuk, hogy kik lennének Siegfried Mureșan miniszterei
2026. szeptember 23., szerda

„Nyugodjon meg, itt Románia van, nem Magyarország” – magyarul is odaszúrt Dan Tanasă az RMDSZ-nek

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, mely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol az arányuk 20 százalék alá csökken.

„Nyugodjon meg, itt Románia van, nem Magyarország” – magyarul is odaszúrt Dan Tanasă az RMDSZ-nek
2026. szeptember 23., szerda

Gyermekpornográfia miatt tartóztattak le négy személyt

Három helyszínen tartottak házkutatást szerdán egy gyermekpornográfiával kapcsolatos bűnügyben a Maros megyei szervezett bűnözés elleni rendőrök. Négy személyt vettek őrizetbe a Bukarestben, Kolozsváron és Suceava megyébe kiterjedő akcióban.

Gyermekpornográfia miatt tartóztattak le négy személyt
Hirdetés