
Fotó: Presidency.ro
Megérkezett kedden délelőtt Romániába Volodimir Zelenszkij. Az ukrán elnök megbeszélést folytat Klaus Iohannis államfővel és Marcel Ciolacu miniszterelnökkel.
2023. október 10., 12:412023. október 10., 12:41
2023. október 10., 16:142023. október 10., 16:14
Noha úgy volt, hogy az ukrán elnök beszédet is tart, parlamenti források úgy nyilatkoztak az Agerpres állami hírügynökségnek, hogy
Korábban a képviselőház és a szenátus összevont házbizottsága úgy döntött, hogy a keddre tervezett együttes ülést elhalasztja az ukrán elnök látogatása miatt.
„Ukrajna hálás Románia támogatásáért, amely megerősíti államunkat, valamint a konstruktív szolidaritásért, amely lehetővé teszi, hogy nemzeteink szavatolják a világ biztonságát, különösen az élelmezésbiztonság terén. Már kiépítettünk és bővíthetjük az együttműködést. (...)
– fogalmazott az ukrán államfő.
Az ukrán elnök az országa elleni orosz invázió kezdete, tavaly február 24-e óta nem járt Romániában – emlékeztet a Krónika –, ugyanakkor tavaly tavasszal videón bejelentkezve már mondott egy beszédet a román törvényhozás tagjai előtt. Bár Románia a nyilatkozatok szintjén teljes mellszélességgel kiáll Ukrajna mellett az Oroszország ellen vívott háborúban, és számos értesülés szerint fegyvert is szállított Kijevnek, a gabonaexport és az ukrajnai kisebbségek helyzete miatt némi feszültség is van a két ország között.
Igen lassan halad a Csíkszeredát, Csíkcsicsót és Madéfalvát is elkerülő új útvonal terveinek elkészítése, még a megvalósíthatósági tanulmányt sem véglegesítették. Számos tényező gátolta a folyamatot, a munkálatok elkezdése még évekbe telik.
Fényt a léleknek mottóval szervezik meg a 32. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárt, amelynek központi témája a testi és lelki traumák megjelenése a könyvekben. November 12-15. között nyolcvan program közül lehet választani.
Vallási zarándoklatra gyűltek össze a hívek Jászvásáron, amikor két férfi szerdán délután átlépte a katedrális bejáratánál felállított kordonokat.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt a testén. Az ítélet nem jogerős.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Zajlanak a veszélyessé vált fák gallyazási, metszési és kivágási munkálatai Csíkszeredában.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve hogy a párt ellenzékbe vonul – jelentette be az ülés után Ionel Bogdan pártszóvivő.
A képviselőház által szerdán elfogadott másik törvénytervezet szerint az egészségbiztosítási rendszer biztosítottjai szakorvosi recept alapján ártámogatott felnőtt pelenkákra jogosultak.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés alatt.
3 hozzászólás