
Fotó: ISU Covasna
Robbanóanyagot találtak a háromszéki Uzon községben, a katasztrófaelhárítási felügyelőség már két hasonló esetet is megoldott nemrég a Kovászna megyében.
2010. június 10., 09:262010. június 10., 09:26
Fotó: ISU Covasna
A szakemberek biztonságban távolították el a lövedéket, és szintén a biztonsági előírásoknak megfelelően, egy erre kijelölt területen semmisítik majd meg. A felügyelőség által kiadott közleményben kiemelik, az elmúlt hónap folyamán már történt hasonló eset, májusban két hasonló helyzetben távolítottak el lövedéket, mindkettőt Bereckből.
Filmvetítéssel egybekötött jótékonysági estet szervez a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központ és a Pittyes 2-es és Gyufa december 23-án 16 és 18 órától az intézmény nagytermében. A cél: segíteni egy hallássérült kisfiún és édesapján.
Hét autó érintett abban a balesetben, amely szombaton délután történt Dálnok községben a 11-es országúton – közölte az országos rendőr-főkapitányság. Jelenleg áll a forgalom a helyszínen.
Ünnepi műsorral fűzte össze a 2025-ös esztendő utolsó soros ülését Kovászna Megye Tanácsa. A Székely Nemzeti Múzeumban tartott tanácsülésen több fontos döntés született, emellett külön figyelmet szenteltek az idei év kiemelt szereplőinek: a gyerekeknek.
Bemutatják Jánó Mihály legújabb kötetét a kézdivásárhelyi Kosztándi Művészeti Galériában pénteken, 19 órától.
A sepsiszentgyörgyi kisKÖDMÖN együttes bemutatja különleges adventi műsorát egyedi népies hangszerelésben, több székelyföldi városban is, a karácsonyt megelőző napokban.
A sportlétesítmény alapozási munkálatait pár hónap múlva befejezik, nemsokára látványosabb szakaszba ér az építkezés. Sepsiszentgyörgy új jégcsarnoka stratégiai beruházásnak számít, építését nem veszélyeztetik a megszorítások.
Tűz ütött ki egy családi gazdaság csűrjében a Kovászna megyei Dobollón csütörtök hajnalban, nem sokkal 4 óra után. A lángokkal órákon át küzdöttek a tűzoltók.
Több mint 1500 óvodás és kisiskolás vett részt a Sepsi Metropolisz Övezet idén először meghirdetett Kiskertész programjában, és egyesek sikerélményekkel, szép terméssel is büszkélkedhetnek. Jövőre még izgalmasabban folytatódik a program.
A téli hideg beköszöntével az állatok jóllétére is jobban oda kellene figyelni: van ugyan, akinek ez magától értetődő, de olyan is akad, akit a törvény erejével kell rábírni.
Megszavazta a szenátus azt a törvénytervezetet, amely havi egy fizetett szabadnapot biztosítana az endometriózissal küzdő nőknek. A fogamzóképes korú nők 10–15 százaléka küzd a betegséggel, amely rendkívül fájdalmas, ráadásul meddőséget is okozhat.
szóljon hozzá!