
Fotó: Both Ildikó
Pünkösdhétfő ünnepén ötven sepsiszentgyörgyi fiatal és felnőtt részesült a bérmálás szentségében, dr. Jakubinyi György, a gyulafehérvári főegyházmegye érseke kézfeltétele által. Az érsek Szűz Mária életét állította prédikációja középpontjába, kiemelve a felnőttek hitvallásának fontosságát a mai világban is.
2010. május 24., 13:092010. május 24., 13:09
2010. június 03., 19:582010. június 03., 19:58
Fotó: Both Ildikó
Ötven székelyruhás fiatal és többszáz hozzátartozó szülő, keresztszülő, nagyszülő és rokon gyűlt össze a Szent József plébánia udvarán pünkösdhétfőn, hogy tanúja legyen a bérmálás szentségének, átadásának és fogadásának. A szentmisével egybekötött ünnepségen Szabó Lajos esperes a bérmálkozók bemutatása mellett egy másik fontos eseményre is felhívta az egybegyűltek figyelmét, hiszen hétfőn húsz éve annak, hogy Jakubinyi Györgyöt püspökké szentelték. Ez alkalomból egy Szent György ikont ajándékoztak az érseknek.
Fotó: Both Ildikó
A közös imát követően az érsek megtartotta ünnepi prédikációját, melyben a Szentlélek befogadására intette a fiatal bérmálkozókat, kiemelve, hogy a szentség befogadása után válnak majd igazi kereszténnyé. Jakubinyi György a bérmálás szentségének fontosságát ismertette az ősegyháztól napjainkig, párhuzamba állítva egymással a három legfontosabb szentséget: a keresztséget, szentáldozást és bérmálkozást.
Fotó: Both Ildikó
A bérmálás az egyházi nagykorúsítás szentsége, emelte ki a püspök, mely által hét ajándékban részesül a fiatal, és ezáltal válik felnőtt kereszténnyé. Természetesen – tette hozzá Jakubinyi György – a keresztény felnőtt életben való eligazodáshoz példaképre is szükség van, ezt szolgálja a kettős kézfeltétel is, a püspöki imádság a szavaival, és a bérmaszülő jobb keze a fogadalommal. Ezáltal az egyházfő az igaz utat jelöli ki a fiatal számára, míg a bérmaszülő arra tesz fogadalmat, hogy bevezeti a fiatalt a keresztény életbe.
Fotó: Both Ildikó
Jakubinyi György a felelősségvállalásra, a védőszent életútjának követésére, a választott bérmanév méltó viselésére hívta fel a szentséget kérők figyelmét, majd a Boldogságos Szűz Mária életét állította példaként a fiatalok elé. Május 24. a Szűz Mária emléknapja, Isten anyjáé, aki kérdés és kétely nélkül vállalta, hogy Isten szolgálóleánya lesz. Ilyen döntést kell hozniuk azoknak is, akik a szentség kiszolgáltatását kérték, tette hozzá az érsek.
Fotó: Both Ildikó
A bérmálás szentségének felvétele alatt Szilágyi Zsolt operaénekes énekelte a zsoltárokat, majd közös imában kérték Isten áldását a megbérmáltakra, hogy boldog keresztény felnőtt életet élhessenek.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.
Összesen hét házkutatást tartottak egy prostitúciós ügyben vasárnap Kovászna, Prahova és Dâmbovița megyékben, két személyt pedig őrizetbe is vettek Sepsiszentgyörgyön – közölte a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.