Hirdetés
Hirdetés

Orvoslakásokat adtak át Borszéken a magyar jövőért

•  Fotó: Gergely Imre

Fotó: Gergely Imre

Két, minden igényt kielégítő lakás várja festői környezetben, Borszéken azokat az orvosokat, akik a jövőben megnyíló kezelőközpontban dolgoznak majd, illetve háziorvosként a helyiek egészségügyi ellátását biztosítják. Magyarország Kormánya finanszírozásával épült lakásokat pénteken adták át ünnepélyesen.

Gergely Imre

2021. május 14., 21:352021. május 14., 21:35

2021. május 14., 21:442021. május 14., 21:44

Nagyon fontos, hogy a beteg magyar embereket azonos nemzetiségű orvosok kezeljék, akik megértik a panaszaikat, érzéseiket. Ez csak úgy lehetséges, ha a magyar orvostársadalom megmarad Erdélyben. Ez az egyik célja az ilyen lakások építésének – hangsúlyozta az átadási ünnepségen felszólaló Potápi Árpád János. A Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára kifejtette, 2013-ban, amikor az első ilyen építkezésről döntöttek,

azt a célt fogalmazták meg: hozzájáruljanak ahhoz, hogy az erdélyi értelmiség a szülőföldjén maradjon, az elvándorlást megállíthassák.

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

Fontos, hogy az emberek érezzék, vannak, akik foglalkoznak velük, akár a művészvilág, akár a tanárok, akár az orvosok részéről. Mint kifejtette,

bízik abban, hogy a Kárpát-medence egyik legszebb helyén, Borszéken és annak is egyik legszebb fekvésű pontján található, a 21. századi igényeknek megfelelő lakások vonzani fogják az orvosokat, akik a fürdőközpont és közösség életében is tevékenyen fognak részt venni.

Reméli, olyan családok költöznek majd ide, amelyek hosszú távon is itt képzelik el a jövőjüket, gyerekeiket is itt fogják felnevelni, mert magyar jövőről Erdélyben csak akkor lehet szó, ha magyar gyerekekről, fiatalokról beszélhetünk. 

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

Mik József polgármester különösen örült a lakások átadásának, hiszen

immár valóban belátható közelségben van a 10 éve épülő kezelőközpont befejezése, ahová orvosok kellenek, és ezeket az orvosokat immár van hova hívniuk.

Az eseményen Vass Levente, a beruházást megvalósító Studium Prospero Alapítvány ügyvezető elnöke, romániai egészségügyi államtitkár hangsúlyozta,

az első Fidesz-kormány hivatalba lépése óta már a 18. épületet adhatták át, és folyamatban vannak újabbak is, Nyárádszeredában és Marosszentgyörgyön készülnek újabb orvoslakások.

Hirdetés

Leszögezte, bízik abban, hogy a következő öt évben további tíznek is leteszik az alapkövét. Elmondta, a borszéki 331 négyzetméteres beépített felületű, kétszintes, 1700 négyzetméteres telken fekvő ingatlant akár hosszabb távra is használatba vehetik az oda költöző orvosok.

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

Ugyanakkor egy másik célra is alkalmas lesz: sok településről érkeznek igénylések ilyen lakásokra a magyar orvosoktól, de nem lehet ezt mindenhol megvalósítani. Számukra, mintegy kárpótlásul, és helytállásukért köszönetképpen felajánlják, hogy itt pihenhessenek családjukkal egy-egy hetet. 

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

Potápi Árpád János más fontos tényezőkre is felhívta a figyelmet:

azzal, hogy Vass Levente a tavaly őszi választáson tanúsított nemzeti összefogásnak köszönhetően romániai egészségügyi államtitkár lett, ez is erősíti a két ország közötti együttműködést, illetve a közösen elindított folyamatot.

Figyelmeztetett a koronavírus elleni oltás fontosságára, hiszen – mint mondta – csak akkor találkozhatnak rokonok, barátok, testvértelepülések, ha az emberek nagy számban élnek az oltás lehetőségével.

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

Az ünnepélyes szalagvágást Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, Brendus Réka, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztályvezetője, Tóth László, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezetője, Bende Sándor parlamenti képviselő, Barti Tihamér, az RMDSZ Gyergyó területi szervezetének elnöke és Hargita Megye Tanácsának alelnöke, Mik József, Borszék polgármestere, Jakab István, a Studium Prospero Alapítvány támogatója, Varga László, a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség elnöke és Vass Levente, a Studium Prospero Alapítvány ügyvezető elnöke, egészségügyi államtitkár végezték.

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Több mint 13 ezer lejnyi bírságot szabtak ki, 130 ezer lej értékű ruhaneműt koboztak el

Az adócsalás és a szabálytalan kereskedés visszaszorítása érdekében tartott ellenőrzéseket szombaton a Hargita megyei rendőrség. Hat kereskedőnél, három helyszínen szabtak ki bírságot összesen több mint 13 ezer lej értékben.

Több mint 13 ezer lejnyi bírságot szabtak ki, 130 ezer lej értékű ruhaneműt koboztak el
Hirdetés
2026. augusztus 16., vasárnap

Szakadékba zuhant és meghalt egy 55 éves székelyföldi turista a Fogarasi-havasokban

Életét vesztette egy 55 éves, marosvásárhelyi férfi vasárnap a Fogarasi-havasokban, miután túrázás közben szakadékba zuhant – közölte az Argeș megyei rendőrség.

Szakadékba zuhant és meghalt egy 55 éves székelyföldi turista a Fogarasi-havasokban
2026. augusztus 16., vasárnap

Érződik a beavatkozás, látványosan visszaesett a gázolaj ára

Jóval alacsonyabb gázolajárakat függesztettek ki az üzemanyagtöltő-állomásoknál vasárnap, miután a kormány beavatkozott: ideiglenesen 20 százalékkal csökkentették a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között.

Érződik a beavatkozás, látványosan visszaesett a gázolaj ára
2026. augusztus 16., vasárnap

Akár tíz fokot is eshet a hőmérséklet azon a napon, amikor elér ide is a lehűlés

Lehűl az idő hétfő estétől, kedden pedig sok helyen lehet esőre, viharokra számítani – közölték a meteorológusok.

Akár tíz fokot is eshet a hőmérséklet azon a napon, amikor elér ide is a lehűlés
Hirdetés
2026. augusztus 16., vasárnap

Spanyol vadászgépek lőttek le egy drónt Galac megyében

Két spanyol vadászgép lelőtt egy engedély nélkül a román légtérbe behatoló drónt vasárnapra virradóra Galac megyében – közölte Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.

Spanyol vadászgépek lőttek le egy drónt Galac megyében
2026. augusztus 15., szombat

Új hadihajók és látványos haditengerészeti gyakorlat Konstancán

A román haditengerészet aktív és hiteles partner, amely biztonságot és stabilitást nyújt a NATO dél-keleti szárnyán – hangsúlyozta Mihai Panait altengernagy, a román haditengerészet vezérkari főnöke szombaton Konstancán, a román haditengerészet napján.

Új hadihajók és látványos haditengerészeti gyakorlat Konstancán
2026. augusztus 15., szombat

Levizelte a kórházat belülről, majd rátámadt egy dolgozóra

Huszonnégy órára őrizetbe vettek egy 46 éves férfit, aki a gyanú szerint levizelte egy brassói kórház belső falát, majd bántalmazta az egészségügyi személyzet egyik tagját – közölte a Brassó megyei rendőrség.

Levizelte a kórházat belülről, majd rátámadt egy dolgozóra
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Ittasan és jogosítvány nélkül vezetett

Ittas vezetésen ért a rendőrség egy 53 éves, korondi férfit augusztus 15-én éjjel Gyergyószentmiklóson.

Ittasan és jogosítvány nélkül vezetett
Ittasan és jogosítvány nélkül vezetett
2026. augusztus 15., szombat

Ittasan és jogosítvány nélkül vezetett

2026. augusztus 15., szombat

24 ezer lejnyi bírságot szabtak ki a gazdasági ellenőrzések során Hargita megyében

Tíz vállalkozást ellenőriztek Hargita megyében a rendőrök és a környezetvédelmi ellenőrök pénteken. Az akció során elsősorban üzletek, autóbontók és autójavító műhelyek működését vizsgálták.

24 ezer lejnyi bírságot szabtak ki a gazdasági ellenőrzések során Hargita megyében
2026. augusztus 15., szombat

Egyes helyeken csupán néhány száz méterre zajlanak a harcok a román határtól

Az elmúlt 96 órában a védelmi minisztérium radarjai több mint száz drónt észleltek a román légtér közelében – közölte péntek este Radu Miruță védelmi miniszter.

Egyes helyeken csupán néhány száz méterre zajlanak a harcok a román határtól
Hirdetés