
Hűlt helye az illegálisan felhúzott szálláshelyeknek
Fotó: Szentegyháza Polgármesteri Hivatala
Építkezési engedély nélkül épített szálláshelyként üzemelő „iglukat” egy vállalkozó a Madarasi Hargita Szentegyházához tartozó részén, amelyeket hosszas pereskedést követően kénytelen volt elbontani. A település vezetősége szerint példaértékű intézkedés történt.
2023. július 26., 12:082023. július 26., 12:08
2023. július 26., 12:112023. július 26., 12:11
Egy marosvásárhelyi vállalkozó három éve arra kért engedélyt a Szentegyházi Polgármesteri Hivataltól, hogy kutakat fúrhasson egy, a Madarasi Hargitán lévő telken – mesélte lapunknak az előzményeket Lőrincz Csaba, Szentegyháza polgármestere. Mint mondta,
A polgármesteri hivatal a történteket követően 2020-ban büntetést rótt ki a vállalkozóra, ugyanakkor elrendelte az építmények elbontását, hiszen nem adtak ki építkezési engedélyt azokra.
Fotó: Szentegyháza Polgármesteri Hivatala
A tulajdonos ennek nem tett eleget, inkább perre vitte az ügyet, ám érvei rendre elbuktak a bíróságon, a táblabíróságon és a legfelsőbb bíróságon is – közölte az elöljáró.
Rámutatott,
Lőrincz Csaba hangsúlyozta, példaértékű esetről van szó, hiszen korábban még nem bontottak el illegálisan felépített építményeket a településen. Ezzel üzenni is szeretne a hasonló elképzelések mentén gondolkodó embereknek, hogy a törvények mindenkire vonatkoznak, ezeket pedig szigorúan be fogják tartatni a továbbiakban is. Határozottan kiállt amellett, hogy minden építkezést megelőzően ki kell kérni az építkezési engedélyt, hiszen csak így szavatolható, hogy ne keletkezzen kár a természetben, ne szenvedjenek csorbát a város fejlesztése érdekében megalkotott tervek, ugyanakkor az egyéni és közösségi károk is megelőzhetők.
Hetvenkét órája dolgoznak a vízszolgáltató ügyeletesei Szászrégenben, ahol meghibásodott az a nagyméretű vízvezeték, ami az üzemből ellátja a várost. Az illetékesek szerint kedd estig megoldódhat a probléma.
Az Országos Kataszteri Hivatal (ANCPI) informatikai rendszereit megbénító kibertámadás a lakáspiac élénkülésének időszakában történt, hatásai pedig az egész gazdaságban érezhetők – vélik ingatlanpiaci tanácsadók.
Két, alkohol befolyása alatt vezető sofőrrel szemben intézkedtek vasárnap a Hargita megyei rendőrök. Egy székelyudvarhelyi férfi ellen büntetőeljárás indult, míg egy jogosítvány nélkül vezető csíkkozmási férfit 24 órára őrizetbe vettek.
Az év első öt hónapjában 13,62 százalékkal 3146-ra nőtt a fizetésképtelenné vált cégek és egyéni vállalkozók (PFA) száma a 2025 azonos időszakában regisztrált 2769-ről – derül ki a Cégnyilvántartási Hivatal honlapján kedden közzétett adatokból.
Három tengerész megsérült, miután tűz ütött ki a libériai felségjelzésű Gas Lisbon LPG-tartályhajón a Fekete-tengeren, Sfântu Gheorghe településtől mintegy 14 tengeri mérföldre.
Van egy fotód, amely egyetlen pillanat alatt visszarepít Tusványosra? Egy kép a kedvenc koncertedről vagy éppen egy spontán, felejthetetlen pillanatról? Most aztán tényleg érdemes előkeresni.
Közzétették kedden a tanárok véglegesítő vizsgájának óvás előtti eredményeit; 6345 pedagógus ment át a vizsgán, közülük 40-en tízes átlaggal.
Szikladarab zuhant kedden a 7-es országúton, az Olt völgyében egy személygépkocsira, amelynek egyik utasa, egy 71 éves férfi életét vesztette – közölte a Szeben megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Élete megtiszteltetésének tartja a kezdeményezők felkérését, rendkívül hálás érte.
Célegyenesbe fordultak az előkészületek Tusnádfürdőn, a kedden kezdődő 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor területén már szinte minden a helyére került.
szóljon hozzá!