
Fotó: Barabás Ákos
Tartalmi változásokat, letisztult irányvonalat, arculatfrissítést jelentett be a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház vezetősége. A csütörtöki sajtótájékoztatón Nagy Pál színházigazgató és Zakariás Zalán művészeti vezető a múlt évadot összegezték, és azt is ismertették, hogy mi várható a következőben.
2018. július 05., 19:152018. július 05., 19:15
Intenzív színházi idényt tudhat maga mögött a Tomcsa Sándor Színház. Minden a 9. DráMa Kortárs Színházi Találkozóval kezdődött, amelynek legfőbb hozadéka a díszvendégként részt vett Matei Vişniec drámaíróval kötött baráti és szakmai kapcsolat. Vişniec ugyanis „nagyon szereti és felkarolta a Migránsoook című előadást, s ezzel együtt a társulatot, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a darabbal eljutottunk például a MITEM-re (a Magyar Nemzeti Színház által szervezett Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozó – szerk. megj.), valamint a POSZT-ra (Pécsi Országos Színházi Találkozó – szerk. megj.), és mindkettőn elismerő szakmai visszajelzést kaptunk. Ugyanakkor visszük majd október elején a kisinyovi nemzetközi fesztiválra, és meghívtak az FNT-re, az egyik legfontosabb román színházi fesztiválra is” – sorolta érdemeiket a művészeti vezető, majd előrevetítette, hogy
Intenzív évadot zártak, de a következő még inkább az lesz a tervek szerint
Fotó: Barabás Ákos
Letisztult irányba tartanak, amelyet az új logó is jelképez, mától pedig új honlapja lett, és új koncepció is körvonalazódik.
– szögezte le Zakariás Zalán. Nagy Pál igazgató sietett hozzátenni, hogy a kortárs szemlélet a hagyománytisztelet nélkül elképzelhetetlen itt, Székelyudvarhelyen, ezért a színház közösségi tér szerepét tovább erősítik az iskolákban tartott előadás-ismertetők vagy az Iskola másképp egy hetébe beilleszthető, színházi nevelésre irányuló programjuk révén. További mellékszál a város és megye kulturális intézményeivel való együttműködés szorosabbra fűzése.
A 2018/2019-es évadot három egymást követő rendezvénnyel kezdik: szeptemberben jön a tizedik DráMa, melynek programja már szinte teljes, ennek keretében mutatják be a Magyar Mátrixot, ami egy kocsmaszínházi előadás Tóth Árpád rendezésében. Ugyanitt a Nem lesz reggel, Fred! című darabot is játsszák.
Októberben egy vándorrendezvénynek, a 9. IFESZT – Interetnikai Színházi Fesztiválnak adnak helyet, amelyre a lehető legjobb előadásokat válogatták össze. A helyi társulat ekkorra időzíti A fűszerbanya átka című gyerekelőadás premierjét a tavalyi Boldog mesét jegyző Márkó Eszter rendezésében.
Fotó: Barabás Ákos
A szilveszteri előadás egy klasszikus bohózat lesz Georges Feydeau Bolha a fülbe című darabja alapján, majd rögtön januárban kezdődnek egy kusza, sokat ígérő darab próbái – Thornton Wilder A mi kis városunk című Pulitzer-díjas drámáját a tavalyi visszatérő, Vladimir Anton rendezi. „Elmondása szerint Udvarhelyre akarja kihegyezni az előadást, és hogy miként van jelen a művészet a város életében” – jegyezte meg Zakariás. Aztán egy mozgásszínházi előadásnak fog neki a társulat. A Terméketlen szépséget Andrea Gavriliu, Bács Miklós egykori tanítványa állítja színpadra, „aki egy új víziókat kitaláló látnok, precízen dolgozó és szépen mozgó, értékes fiatalember”.
Fotó: Barabás Ákos
– mondta. Új bábelőadást is szeretnének, „mert nagyon hálás műfaj, a gyerek, a család fontos szempont, amire nekünk is oda kell figyelnünk” – tette hozzá Nagy Pál igazgató.
Fotó: Barabás Ákos
Az egyik legnagyobb változás a társulatban megy végbe, miután Antal D. Csaba máshova szerződött, P. Fincziski Andrea egy évre távozik, Albert Orsolya és Mezei Gabriella pedig gyereknevelési szabadságon vannak.
de mivel a véglegesítés augusztusban lesz, egyelőre nem árultak el neveket. Márton Réka helyét a tavaly már fel-feltünedezett Márkó Eszter foglalja el immár teljes értékű tagként. Személyében kifejezetten jó színésznőt kapnak, aki rendez is, ami nagy nyereség egy ilyen kis társulatnak, vélték egyöntetűen a színházvezetők.
Fotó: Barabás Ákos
A szerződéseket egy évre kötik meg, egyre inkább ez a gyakorlat mindenhol, „hogy ne lehessen hátradőlni, de lekötni sem a posztokat”. Büszkén újságolták azt is, hogy szemlátomást egyre több az érdeklődő, legalább húszan jelentkeztek, és a megszokottnál jóval többen jöttek el az idei meghallgatásra.
Az arculatfrissítés egyik szemmel látható jele az új logó, amelyre pályázatot hirdettek, és negyvenegy jelentkezőtől hetven pályamű érkezett. A modern színházi épületet sejtető végső változat a kolozsvári Könczei Zsoltnak köszönhető. A bérletrendszerben nem, de az árakban szintén változás áll be.
„Muszáj emelnünk, mert szégyenszemre le voltunk maradva más színházakhoz képest, de igyekszünk a drágításban a fokozatosság elvét követni, minőséget téve mögé.
Fotó: Barabás Ákos
– magyarázta Nagy Pál igazgató, aki örök problémaként hozta fel a kis létszámot és a színpadproblémát. Újságírói kérdésre elmondta még, hogy a magyar kormánytól tavaly kapott hetvenmillió forintot okosan próbálják beosztani: humánerőforrásra, PR-elemekre és technikai eszközökre költik, fizetésemelésekre viszont nem futja belőle.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
szóljon hozzá!