Mentor-díjat alapít A Közösségért Alapítvány, a MOL Románia partnere a tehetségek gondozói által végzett munka elismerésére.
2010. augusztus 03., 12:502010. augusztus 03., 12:50
2010. augusztus 03., 15:462010. augusztus 03., 15:46
Az egyenként 8000 lej értékű díjat évente tíz személy kaphatja meg: olyan, Romániában tevékenykedő tanárok és edzők, akiknek meghatározó szerepük volt abban, hogy fiatal tehetségek induljanak el a sikerek útján a művészetekben, a sportban és tudományok területén – derül ki az alapítvány szerkesztőségünkbe is eljuttatott közleményéből. A díjra bárki benyújthat jelölést, az alapítvány kuratóriuma 2011 februárjában dönt az első kiírás díjazottairól.
„A MOL Románia idén ötödször finanszírozta a Segíthetek? Tehetségtámogató Programot, és a program során láttuk, milyen fontos szerep jut a tehetségeket felkészítő tanároknak, edzőknek, akik a legtöbb esetben a háttérben maradnak, akik neve alig válik ismertté” – érvelt a program szükségessége mellett Ferencz Szabolcs, a MOL Románia ügyvezető igazgatója.
„Július 30-án hirdettük ki az idei tehetségtámogató programunk eredményeit, és úgy gondoltuk, ez a legmegfelelőbb pillanat a Mentor-díj meghirdetésére. Ilyenkor ugyanis mind a tehetségek, mind az őket felkészítő tanárok a honlapunkat böngészik a nyertesek listáját keresvén” – nyilatkozta Gazda Árpád, a Közösségért Alapítvány elnöke.
A Mentor-díj kiírásának a részletei a www.pentrucomunitate.ro és a www.molromania.ro honlapokon olvashatók el.
Családon belüli erőszakhoz kapcsolódó emberölési kísérlet miatt indult eljárás a férfi ellen, aki a gyanú szerint benzint locsolt az élettársára, és a nő testfelületének 50 százalékán égési sérüléseket szenvedett.
Az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) az idei influenzaszezon első halálesetéről számolt be szerdán: egy 88 éves, Kolozs megyei, krónikus betegségekben szenvedő nő hunyt el. Az idős asszony nem volt beoltva influenza ellen.
Hatvan napos hatósági felügyelet alá helyezték szerdán a katonai ügyészek Olt megye prefektusát, Cosmin Florescut (PSD) és alprefektusát, Ștefan Nicolaét (PNL), akiket jogosulatlan fegyverhasználattal gyanúsítanak.
Idén is sokan járultak hozzá adományaikkal az Együtt, egymásért mozgalomhoz, és a gyergyószentmiklósi Vöröskereszt gyűjtése is eredményes volt. Ennek köszönhetően sok család számára válhatott szebbé a karácsony Gyergyószentmiklóson és Gyergyószéken.
Testfelületének 50 százalékán megégett egy nő szerdára virradóra a Szatmár megyei Ivácskó település egyik gazdaságában kitört tűzben.
A marosvásárhelyi születésű magyar országgyűlési képviselő annak kapcsán kéri a tiszás politikus állásfoglalását, hogy az utóbbi időben ismét téma lett Magyarországon a külhöni magyarok ügye, különösképpen a szavazati joguk.
Kedd esti ülésén a kormány jóváhagyta több minisztérium és állami intézmény büdzséjének a kiegészítését a 2025-ös évre.
Az adóhatóság (ANAF) kedden közölte, hogy megkezdte a közel 46,8 millió lejes tartozás behajtását a Gabriel Resources Limitedtől, és kényszervégrehajtás alá vonta a cég Roșia Montană Gold Corporationben birtokolt részvényeit.
Jövőre adómentességet élveznek az üvegházak, fóliasátrak, gombatermesztő farmok és a silók – jelentette be a pénzügyminiszter a kedd esti kormányülés utáni sajtótájékoztatóján.
Elfogadta a kormány a jövő évi költségvetés kidolgozásához szükséges úgynevezett salátarendeletet – jelentette be kedd esti sajtótájékoztatóján a pénzügyminiszter.
szóljon hozzá!