Megkezdték a Kovászna megyei utak aszfaltozását

•  Fotó: Henning János

Fotó: Henning János

Aszfaltoznak a Kovászna megyei utakon, a súlyos országos megszorítások ellenére is másfélmillió lejt fordítanak kátyúzásra idén.

Bús Ildikó

2010. május 28., 15:112010. május 28., 15:11

•  Fotó: Henning János Galéria

Fotó: Henning János

A súlyos megszorítások ellenére gyors ütemben láttak neki a megyei utak befoltozásának és rövidebb szakaszok teljes felújításának – áll a Kovászna megyei tanács közleményében, a kátyúzásra több milliárd régi lej áll az önkormányzat rendelkezésére. A megyei utak állapotán elsősorban a téli fagy okozta a legnagyobb károkat, most ezeket az elromlott szakaszokat javítják meg, Torja községben több tíz munkás dolgozik a kátyúk betömésén.

•  Fotó: Henning János Galéria

Fotó: Henning János

A lehetőségek nagyon korlátozottak az idén, jelentette ki Tamás Sándor önkormányzati elnök, ennek ellenére megtalálták a módját, hogy 280 km megyei úton minden lyukat betömjenek.

A többi megyében is a kovásznaihoz hasonló állapotok uralkodnak, tette hozzá az elnök, de háromszéken megoldást kerestek és találtak arra, hogy az emberek Torján, Illyefalván, Gelencén és más településeken is normális körülmények között tudjanak autójukkal közlekedni.

„Az elmúlt két év során több szakaszra sikerült új aszfaltréteget önteni, most annak a lehetőségét keressük, hogy ha nem is ma, nem is holnap, de a fontosabb utakat újra aszfaltozzuk” – mondta el Tamás Sándor.
Szintén a napokban kezdték újra a Kökös és Sepsibükszád közti országút felújítását, gőzerővel folyik a munka Málnáson, Mikóújfaluban és Ozsdolán. Az útjavítások az összes megyei besorolású utat érintik.

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 14., vasárnap

A tehetséggondozást is ellehetetlenítheti az óraadó tanárok bérének csökkentése

Míg tavaly még 34 csoportban dolgoztak a gyerekekkel a Kovászna Megyei Kiválósági Központban, idén 16-tal kezdik a munkát: ezt eredményezte az óraadó tanárok bérének drasztikusan csökkentése.

A tehetséggondozást is ellehetetlenítheti az óraadó tanárok bérének csökkentése
2025. szeptember 12., péntek

Székelykapu fogadta az Erdővidékre bevonuló honvédeket

A második bécsi döntés értelmében a magyar honvédség 1940. szeptember 5-én átlépte a trianoni határt, az észak-erdélyi települések sorra tértek vissza az anyaország kebelébe. Erdővidéken székelykapu várta a szeptember 12-én érkező felszabadítókat.

Székelykapu fogadta az Erdővidékre bevonuló honvédeket
2025. szeptember 12., péntek

Természetfotók a papolci termésnapokon

Második alkalommal tartanak termésnapokat az orbaszéki Zágon községhez tartozó Papolcon szeptember 20–21-én. Az ünnepélyes felvezetés fénypontját Bede Erika első, természetfotókból összeállított kiállításának megnyitója képezi.

Természetfotók a papolci termésnapokon
Természetfotók a papolci termésnapokon
2025. szeptember 12., péntek

Természetfotók a papolci termésnapokon

2025. szeptember 12., péntek

Már nincs sok hátra: év végéig megújul egész Erdővidék úthálózata

A munkálatok ütemterv szerint haladnak, év végéig befejezik a 131-es és a 122-es megyei utak teljes korszerűsítését – tájékoztatta a Székelyhont a Kovászna megyei útosztály igazgatója. A nagyberuházással Erdővidék közlekedését emelik új szintre.

Már nincs sok hátra: év végéig megújul egész Erdővidék úthálózata
2025. szeptember 12., péntek

Napszentület: misztikus táncjáték életről, halálról

Álomszerű világba kalauzol a Háromszék Táncszínház szeptember 18-án bemutatandó, legújabb előadása. A Napszentület című misztikus táncjáték rólunk, emberekről szól: része a születés, elmúlás, és az utolsó átváltozás – az élet csodája.

Napszentület: misztikus táncjáték életről, halálról
2025. szeptember 12., péntek

Túlvállalták magukat a PNRR-beruházásokkal a minisztériumok

Nem tragédia a városnak, ha le kell mondani néhány, az Országos Helyreállítási Terv (PNRR) által támogatott beruházásról – jelentette ki Antal Árpád Sepsiszentgyörgy polgármestere. Az biztos, hogy a tanintézmények számára lesz finanszírozás.

Túlvállalták magukat a PNRR-beruházásokkal a minisztériumok
2025. szeptember 11., csütörtök

Megtalálták a háromszéki idős férfit – ő a 123. ember, akinek eltűnését jelentették idén a rendőrségen

Egy órával a Ro-Alert figyelmeztetés kiküldése után megtalálták a torjai származású 82 éves férfit, akinek eltűnését szeptember 10-én jelentették a rendőrségen. Ebben az évben ez a 123. ilyen eset, közülük 120-at sikeresen lezárt a rendőrség.

Megtalálták a háromszéki idős férfit – ő a 123. ember, akinek eltűnését jelentették idén a rendőrségen
2025. szeptember 11., csütörtök

Sportot és színházat támogat Kovászna Megye Tanácsa

Rendhagyó helyszínen zajlott Kovászna Megye Tanácsának ülése: a képviselő-testület Sepsiszentgyörgyön a Speciális Általános Iskolában gyűlt össze. A tanácsülésen többek között az élsportolók, valamint egy színházi esemény támogatásáról döntöttek.

Sportot és színházat támogat Kovászna Megye Tanácsa
2025. szeptember 11., csütörtök

Hétköznapi hősök reflektorfényben

Idén is lesz Best of Sepsi verseny a sepsiszentgyörgyi önkormányzat szervezésében. Úgy tartják, hogy a hétköznapi hősök, a „csak” a dolgukat végző, de pozitív kisugárzású emberek megérdemlik, hogy mások is elismerjék munkájukat.

Hétköznapi hősök reflektorfényben
Hétköznapi hősök reflektorfényben
2025. szeptember 11., csütörtök

Hétköznapi hősök reflektorfényben

2025. szeptember 11., csütörtök

Eltűnt idős férfit keres a Kovászna megyei rendőrség

Elhagyta Torja településen található otthonát, és nem tért haza egy idős férfi. Megtalálásához a lakosság segítségét kéri a rendőrség.

Eltűnt idős férfit keres a Kovászna megyei rendőrség