Útjára indult az Armales Transylvanorum című nemzetközi vándorkiállítás, csütörtökön, január 28-án Marosvásárhelyen nyitják meg. A tárlat anyaga az erdélyi fejedelmek által adományozott címerekből, eredeti címereslevelek (armálisok) részleteinek fotómásolataiból mutat be válogatást.
Felújítják a marosvásárhelyi 1-es számú Fogászati Klinikát. A munkálatok végén az ingatlanba beköltözhet majd az Arc-, Állcsont- és Szájsebészeti Klinika is.
Január 25-étől a nyugdíjasok igényelhetik a kedvezményes üdülési jegyeket. A Maros Megyei Nyugdíjpénztárnál az első napon nem volt annyi igénylő, mint a tavaly, ami annak tudható be, hogy megváltozott a rendszer, ami alapján kiosztották a jegyeket.
Házifeladatként indult, mégis komoly verseny lett belőle: Borsos Szabolcs tanárúr már második éve, hogy filmkészítésre veszi rá a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum és a Református Kollégium diákjait, sőt megmérettetésre invitálja őket. A tét pedig nem csekély: a legjobbak az országos döntőre vihetik alkotásaikat.
A havonta megjelenő Látó 1989 decemberében jött létre, az akkori Igaz Szó szerkesztőinek kezdeményezésére. A Marosvásárhelyen megjelenő szépirodalmi folyóirat huszadik születésnapját felolvasóesttel ünnepli január 30-án.
A Maros megyei prefektúra felmérése rávilágított: a megye 102 közigazgatási egysége közül 91 sokkal többet költ, mint amennyi a bevétele a 47%-ból, amennyit jelentenek a költségvetésben a helyi adók és illetékek.
A Szociáldemokrata Párt Maros megyei szervezetének elnöke, Alexandru Petru Frătean szerint a párt erdélyi szervezetei azt az országos elnök-jelöltet támogatják, aki konkrét, átlátható programot kínál ennek a térségnek.
Január 31-én adják át a Maros Megyei Sürgősségi Kórház felújított élelmiszer részlegét. A munkálatok összértéke 1.232.446 lej, melynek háromnegyedét a Maros megyei önkormányzat finanszírozta.
Románia pék- és cukrászmestereit várják Marosvásárhelyre, hogy tehetségükről, kreativitásukról, leleményességükről tegyenek tanúbizonyságot a térség legnagyobb kiállítás-versenyén.
Négy évvel ezelőtt, január 23-án sugárzott először a Marosvásárhelyi Televízió, a TTM. Marosvásárhely első helyi televízócsatornája volt, és most is a helyi események tudósítását tartja legfontosabb feladatának.
Tovább húzódik a Guşă-szága. Március elsejére halasztotta a bíróság annak az ügynek a tárgyalását, hogy egyáltalán szabad-e, lehet-e szobrot állítani a forradalomkor a temesvári tömegbe lövetést elrendelő főtisztnek.
A nyárádszentlászlói unitárius templom értékes építészettörténeti emlékei mellett számos olyan régészeti leletet rejt, amely közelebb visz minket a tizenharmadik századi Erdélyhez. A 2010-ben végzett ásatásokkor kiderült, hogy a jelenlegi templom előtt még egy nemzetségi monostor is állt itt a 12. századból, amiből az akkori Magyarország területén is csupán néhány volt – mesélte Kiss Mihály nyugalmazott unitárius lelkész, miközben körbevezetett minket.
Nem átadták, hanem újra használatba adták a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum udvarán található tornacsarnokot. Az épület csaknem egy évszázados, bár kívülről még látszik rajta az idő foga, a belső termek már uniós színvonalúak.
Egy nappal később is a himnusz születésére emlékeznek a Maros megyei kulturális körökben. Január 23-án a Kultúrpalotában a Kultúrpalotáról is szó lesz az ünnepi műsorban.
A Mellettetek Alapítvány létrehozta azt a honlapot, amelyen kizárólag sérült személyeknek kínálnak munkalehetőséget.
A Maros megyei rendőrség bűnmegelőzési osztályának szakemberei egyik országos biztosítótársaság ügynökeit képezik ki a napokban.
A Versus Project elnevezésű előadást szerdán, január 27-én mutatja be a marosvásárhelyi egyetemistáknak Felix Mircea Moldovan, az első romániai dobos, aki állandó fellépő a világ egyik legnépszerűbb klubjában, az ibizai Amnesiában.
Marosvásárhelyi általános iskolás gyerekek talpát fogják vizsgálni szakemberek január 25-étől. A cél a talpbetegségek és azok esetleges következményeinek a megelőzése.
A marosvásárhelyi Azomureş vegyi kombinát idei terve az, hogy működtesse a termelési részlegeket, ez azonban nagy mértékben függ elsősorban a kormány energetikai és mezőgazdasági politikájától.