A Magyar Kultúra Napján a magyar szerzőké és azok darabjaié a terep a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban. Január 22-én felvételről régi darabokat tekinthet meg a nagyérdemű, este pedig a társulat díjnyertes darabja a kortárs Kiss Csaba A dög című darabja csalogatja a közönség soraiba a színház rajongóit.
A Marosvásárhelyi Rádió szerdán 12.15-kor kezdődő Miben segíthetünk? című műsorának témája a marosvásárhelyi távhőszolgáltatás. A műsor meghívottja Dácz Gábor, az RFV Mures Energy Rt. igazgatója.
Folyamatosan csökken az állatállomány, ennek ellenére kezd kialakulni egy stabil tejtermelő csoport a Nyárád menti faluban.
Sok szülőben felmerült a kérdés: mi lesz a volt marosvásárhelyi négyes iskola épületeivel? Bálint Géza, a katolikus egyház adminisztrátora megnyugtató választ adott: sem most, sem a jövőben nem fogja kitenni a diákokat az épületből a jogos tulajdonos.
Múlt héten a magyarországi Mórról érkezett küldöttség Nyárádszeredába, amely jelentős adományokat is átadott a városnak.
Ötven oldalas kiadványt jelentett meg a napokban a Zöld SzékelyFöld Egyesület. A Hangyasuli – Székelyföldi Környezeti nevelés program keretében kiadott ismeretterjesztő tananyag elsősorban középiskolásoknak szól.
A 20 éves marosvásárhelyi Hack Beatrix Júlia büszkélkedhet kerek egy évig az ország legszebb egyetemistája címmel. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem hallgatójának nem idegen a szépségversenyek és kifutók világa, mégis tanulmányait tartja mindennél fontosabbnak. Sosem halasztana el egy vizsgát egy szépségverseny kedvéért.
Köztisztviselőket is lefilmeztek a marosvásárhelyi rendőrség által tavaly felszerelt rejtett kamerák, amint azok prostituáltak szolgáltatásait vették igénybe.
Az országban elsőként Marosvásárhelyen kapott új szívet egy hároméves gyerek. A Maros megyei kislány szívdonorja egy temesvári, ötéves kisfiú volt.
Ismét az alkohol ölt az országúton. Ezúttal egy húszéves fiatalember felelőtlen ittassága vezetett a tragédiához.
A múlt hétvégi adatösszesítések nyomán kiderült, hogy országszerte nem a várt ütemben halad az általános mezőgazdasági összeírás folyamata.

Kristof Béla és Rebeka, a Csillag születik idei győztesei a döntő utáni éjszakát még a fővárosban töltötték, kedden pedig már Székelyudvarhelyen beszélgettünk velük.
12 erdélyi város 12 magyar iskolája, és azoknak a névadói kerültek bele a Marosvásárhelyi Kulturális Központa idei naptárába. Kulturális naptárat 2008 óta ad ki a központ, most is, mint az elmúlt években, minden marosvásárhelyi magyar osztály kapott ajándékba egyet.
Csík Terület Ifjúsági Tanácsának (CSTIT) kezdeményezésére idén is megszervezik Erdélyben a híres magyar matematikus, Neumann János nevét viselő Nemzetközi Tehetségkutató Programtermékverseny erdélyi szakaszát.
A tanulók ebben az évben is betekintést nyerhetnek a Marosvásárhelyi Természettudományi Múzeum kulisszái mögé, és megismerkedhetnek az intézmény szakembereinek munkájával, elmélyíthetik természettudományi ismereteiket.
250 évvel ezelőtt született és 193 éve halt meg (január 29-én) a világ első jegyzőnője. Újfalvi Krisztina életútja szorosan összekapcsolódott a Mezőség kapujában álló Mezőcsávással.
Jelentősen csökkent a betegszabadságot igénylők száma 2010 első tizenegy hónapjában 2009 hasonló időszakához viszonyítva Maros megyében. Míg 2009-ben 132 724 beteglapot adott ki az egészségbiztosító pénztár, 2010-ben már csak 49 867-et.
Korlátozott praktizálási lehetőséget adna az orvosi egyetemet végzetteknek az egészségügyi minisztérium. A Maros Megyei Sürgősségi Kórház sajtószóvivője, Lavinia Cosma portálunk kérdésére elmondta, a végzősök alkalmazása előnyös lenne a kórház számára.
Míg az ország többi megyéjében az év első napjaiban a nyugdíjpénztáraknál százasával voltak jelentkezők, akik időkedvezményes nyugdíjazást kértek, Maros megyében kevesen választják ezt a lehetőséget.