Erdélyi tanulmányútja keretében a Nyárádmentén is eltöltött két napot egy németországi csoport, és vallomásuk szerint érdekes tapasztalatokat szereztek.
Első alkalommal állítottak emlékművet Marosszéken olyan személynek, akit bizonyíthatóan a kommunisták gyilkoltak meg, remélve, hogy ezáltal ráveszik a gazdákat a kollektívre való belépésre.
Autonómiatervezetek és regionalizmus a politikai képviselet asztalán címmel szervezett egésznapos nemzetközi konferenciát Marosvásárhelyen az EMNT illetve az SZNT. Az MPP távol tartotta magát a rendezvénytől, az RMDSZ-t és a románokat meg sem hívták.
A fiatalok felvilágosítása érdekében kötött együttműködési szerződést a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi kara és a Bolyai Farkas Gimnázium. Az egyetemisták péntektől drogprevenciós programokat tartanak a középiskolásoknak.
Bár egy szenátusi döntés értelmében idéntől október elseje Romániában is a mellrák elleni küzdelem hivatalos napja, egész október a prevenció fontosságát hirdető kampányok hónapja.
Maros megyében az év elején még 131 bejegyzett hagyományos termék volt forgalomban, amelyeket 48 élelmiszer-termelő gyártott. Jelenleg ezek közül már egynek sem érvényes a tanúsítványa.
Törökországban huny el tragikus hirtelenséggel a gyergyóalfalusi származású Laczkó Erika. Halálát vérrög képződése okozta. Temetése vasárnap lesz Gyergyóalfaluban, 14 órától.
A Marosvásárhelyhez köthető ötvenhatosok véráldozatára ezentúl tábla emlékeztet az egykori papilak falán, a Forradalom utcában.
Jobbágyfalván és Kibéden egyaránt a LEADER pályázati program támogatásával újítják fel a kultúrotthonokat, és mindkettőt hamarosan használatba is veheti a helyi közösség.
Kétnaponta kérik a helyi rendőrség segítségét olyan személyek, akik a buszon, a maxi-taxin vagy buszmegállóban váltak a zsebtolvajok áldozataivá. A helyi rendőrség hétfőtől tájékoztató kampányt indít a garázdálkodó zsebtolvajok ellen.
A Kétnyelvű utcanévtáblákat Marosvásárhelyen civil érdekérvényesítő csoport tagjai személyesen szerették volna átadni Dorin Floreának az általuk kezdeményezett ügy petíciójának aláírásait.
A nyárádszentlászlói unitárius templom értékes építészettörténeti emlékei mellett számos olyan régészeti leletet rejt, amely közelebb visz minket a tizenharmadik századi Erdélyhez. A 2010-ben végzett ásatásokkor kiderült, hogy a jelenlegi templom előtt még egy nemzetségi monostor is állt itt a 12. századból, amiből az akkori Magyarország területén is csupán néhány volt – mesélte Kiss Mihály nyugalmazott unitárius lelkész, miközben körbevezetett minket.
Az iskolában kapott tej és kifli nem minden gyerek kedvence. Egyesek szívesen megeszik, mások inkább hazaviszik, de olyan is akad, aki inkább az iskolai büfében vásárolt egészségtelen ételeket eszi tízóraira.
Sokunknak ismerősen hangozhat az a történet, amikor egy régóta használt, jól ismert gyógyszert
kérünk a patikában, és azt a választ kapjuk, hogy az általunk megnevezett készítmény nem található, kapható azonban ugyanolyan, csak más a neve.
Egy hetet és másfél órát késett a marosvásárhelyi elkerülőút építőtelepének átadása, mivel a megnyitón részt akart venni Victor Ponta miniszterelnök is. Az átadás végül október 23-án megtörtént.
Az utóbbi hónapokban egyre csíkosabbá, foltosabbá és nehezen járhatóvá vált Marosvásárhely számos nemrég újraaszfaltozott utcája. Az önkormányzat és a helyi rendőrség vezetői az egyre sűrűsödő indokolatlan útburkolat-feltörésre panaszkodnak.
A gernyeszegi kultúrotthonban került sor a Maros menti LEADER Egyesület tájékoztató-beszámoló gyűlésére, amelyen önkormányzati vezetők, sikeres pályázók, civil szervezetek képviselői, magánvállalkozók vettek részt.
Új projektet kezdtek el a vámosgálfalvi iskolások magyarországi barátaikkal, amely egymás kölcsönös megismerését célozza meg.
Tartalékalapokból egészíti ki a kormány a Közigazgatási és Regionális Fejlesztési Minisztérium költségvetését. Egy kedden érvénybe lépett kormányhatározat 102 önkormányzat támogatásáról döntött, összesen 152 millió lej értékben.