Évadzárás a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban

•  Fotó: Rab Zoltán

Fotó: Rab Zoltán

Sikeresen zárta az idei, 70. évadát a Tompa Miklós Társulat. Tíz bemutatót vitt színpadra, 170 előadást tartott közel 40 ezer nézőnek, ezenkívül számos fesztiválon vett részt, és több díjat is hazahozott.

Antal Erika

2015. július 07., 18:572015. július 07., 18:57

A szakmai és közönségsiker többek közt azoknak a rendezőknek is köszönhető, akik a 2014/2015-ös évadban a vásárhelyi társulattal dolgoztak: Tadeusz Bradecki, a katowicei Teatr Śląski – Sziléziai Színház művészeti vezetője, az oroszországi Tufan Imamutdinov, Vidovszky György Magyarországról, Radu Afrim Bukarestből, Albu István Kolozsvárról, valamint Harsányi Zsolt, Kincses Elemér, Gáspárik Attila és Keresztes Attila – áll a színház közleményében. A közönség visszajelzése szerint a színre vitt darabok kiválasztása is jól sikerült: a Szeget szeggel klasszikus Shakespeare-darab, Caligula történelmi dráma, A Pál utcai fiúk, az egyik legolvasottabb magyar ifjúsági regény, a Mágnás Miska, az egyik legnépszerűbb magyar film, Dosztojevszkij egyik örök érvényű alkotása a Karamazovok, Bartis Attila marosvásárhelyi származású író legismertebb regénye A nyugalom, a Szálkák, a kisebbségek kisebbségéről szól, Tartuffe, a vígjáték, amely kikezdte az egyházat. Két ősbemutatót is tartott a Tompa Miklós Társulat felolvasószínház formájában: Molter Károly Tankját és Szávai Géza Akit átvisznek a hegyen című darabját vitte színpadra. Ez utóbbinak bemutatóján jelen volt a szerző is, aki részt vett a közönségtalálkozón is.

A vendégelőadók fellépése is sok élményt nyújtott a közönségnek. Marosvásárhelyen láthatták a nézők Haumann Péter, Bogdán Zsolt, Szalóki Ágnes, Kulka János Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas színművész, a Kolozsvári Magyar Opera, A.G. Weinberger és meghívottjai, Berecz András mesemondó, Kovács András Ferenc költő, a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház, Földes László (Hobo), a katowicei Teatr Śląski – Sziléziai Színház, a Magyar Állami Népi Együttes, a bukaresti Ion Luca Caragiale Színház és Filmművészeti Egyetem, a Közép-Európa Táncszínház, az András Lóránt Társulat, a Szegedi Kortárs Balett, a Groundfloor Group, a Maros Művészegyüttes, valamint a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadását.

A Tompa Miklós Társulat ebben az évadban 7 fesztiválon vendégszerepelt és további 3 kiszállása volt: jelen volt a csíkszeredai VII. Interetnikai Színházi Fesztiválon, az Országos Színházi Találkozón (FNT) Bukarestben, a tiszaújvárosi Határon Túli Színházak Fesztiválján, a IX. Deszka Fesztiválon Debrecenben, az aradi Új Színház Nemzetközi Fesztiválon, a XXII. Atelier Nemzetközi Színházi Fesztiválon Sepsiszentgyörgyön, a Magyar Színházak XXVII. Kisvárdai Fesztiválján, valamint szerepelt a budapesti Thália Színházban, a kézdivásárhelyi Városi Színházban és a lengyelországi Teatr Śląski – Sziléziai Színházban.

A legjobb női mellékszereplőnek járó UNITER-díj mellett (Berekméri Katalin), a társulat a Legjobb előadásnak járó nagydíjjal (A nyugalom), a Legjobb rendezésnek (Radu Afrim), valamint a Legjobb színésznőnek járó díjjal (B. Fülöp Erzsébet) és az Árkosi Művelődési Központ Különdíjával is gazdagodott az Atelier Nemzetközi Színházi Fesztiválon; a Magyar Színházak XXVII. Kisvárdai Fesztiválján a Várszínház és Művészetek Háza egyéni díját (Galló Ernő), továbbá az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) által adományozott  Kovács György díjat (László Csaba) is a társulat színművészei kapták. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház a Marosvásárhelyi Városi Tanács által adományozott. Pro Cultura kiválósági díjjal is gazdagodott idén.

A Tompa Mikós Társulat ebben az évadban is megünnepelte a Magyar Dráma Napját, a Magyar Népmese Napját, a Színházi Világnapot, a Magyar Kultúra Napját és a Magyar Költészet Napját. Társszervezőként részt vett a 20. Nemzetközi Könyvvásár és a Múzeumok Éjszakájának szervezésében, valamint teret biztosított a Bookfest nevű rendezvénynek.

Az ifjúságról sem feledkeztek meg: elsősorban nekik és róluk szólt A Pál utcai fiúk előadás, ezenkívül többek között angyalváró játszóházzal, Bertóti Johanna gyermeknapi koncertjével és közönségtalálkozókkal várták a tanulókat. Az Iskola Másként rendezvénysorozat alatt közel 4500 diák fordult meg a színházban.

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház augusztus 17-én kezdi meg a bérletek árusítását a 2015/2016-os évadra. A Tompa Miklós Társulat első bemutatójára októberben kerül sor, Sorin Militaru rendező Alfred Jarry egyik darabját viszi színpadra.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei