Wass Albertet olvasnak szerte a Kárpát-medencében

Bár csak halála után, de az egyik legkedveltebb magyar író lett az olvasók körében, mégis a mellőzött író még ma sem szerepel a tankönyvekben. Erre akarják felhívni a figyelmet a 25 órás Wass Albert felolvasó-maratonon, amelyhez idén 19 település csatlakozott, köztük Marosvásárhely, Korond és Kézdivásárhely is.

Szász Cs. Emese

2010. február 25., 12:432010. február 25., 12:43

2010. február 25., 13:402010. február 25., 13:40

Galéria
A magyar történelem ősi nemzetségének történetírója. Így emlegetik gróf Wass Albertet, akinek művei a rendszerváltás előtti Romániában be voltak tiltva, Magyarországon pedig csak halála után fedezték fel. Gróf Wass Albert nemesi család sarjaként született a Kolozsvár melletti Válaszúton. Külföldi tanulmányai után erdélyi lapokban jelentek meg írásai, kritikái. A második világháború azonban megváltoztatta az életét. Németországba emigrált, 1946-ban pedig a román állam háborús bűnösnek nyilvánította és halálra ítélte a táblabíróság. Soha nem tért vissza Erdélybe. Floridába költözött, ott publikált és tanított élete végéig, 1998. február 17-ig. Az író halálának 12. évfordulójára is emlékeznek a pénteken kezdődő felolvasó maratonnal.

Eleinte világcsúcs felállításnak indult

Eleinte világcsúcs felállításnak és tiltakozásnak indult a 24 órás Wass Albert felolvasás 2004-ben. A kezdeményezők az ellen tiltakoztak, hogy a mellőzött író még ma sem szerepel a tankönyvekben. A hajdúsági kezdeményezés futótűzként terjedt a világ magyar közösségeiben, végül összesen 21 helyszínen indult meg a felolvasás 2004. február 21-én este 6 órakor.

Négy évvel később, 2008 végén a székely–magyar kézfogás jegyében zajló Pilis–Hargita túra szervezői élesztették újra fel az ötletet, s egy órával megtoldva az első felolvasást, újra meghirdették a kezdeményezést. A felolvasás világhálón terjesztett híre újra megmozgatta az író követőit, és végül 2009. február 20-án és 21-én 17 helyszínen szerveződött meg az irodalmi nap.

Idén az a cél, hogy bevonják a fiatalokat

Múlt évben már az volt a cél, hogy megismertessék Wass Albertet minél több emberrel. Hozzájuk csatlakozik már második alkalommal a marosvásárhelyi Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület is, akik ebben az évben minél több fiatalt be szeretnének vonni a 25 órás felolvasó maratonba. Éppen ezért idén nem egyedül, hanem a Marosvásárhelyi Sapientia Humán tanszékével közösen szervezik.

Szerte a Kárpát-medencében összesen 19 település csatlakozott a maratoni felolvasáshoz, csütörtökön 18 órakor a marosvásárhelyi Sapientián is elkezdődik a 25 órás felolvasás, és egészen másnap 19 óráig tart. A felolvasók 25 órán keresztül folyamatos kapcsolatban lesznek, és minden helyszínről óránként felolvasnak részleteket az írótól. A 19 településsel interneten és telefonon tartják a kapcsolatot. Idén Erdélyből Marosvásárhely mellett Korondon és Kézdivásárhelyen is szerveznek Wass Albert-maratont.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 21., vasárnap

Lakóház gyulladt ki Botadűlőn

Lakóház kapott lángra vasárnap este a Mezőzáh községhez tartozó Botadűlőn – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.

Lakóház gyulladt ki Botadűlőn
Lakóház gyulladt ki Botadűlőn
2025. december 21., vasárnap

Lakóház gyulladt ki Botadűlőn

Hirdetés
2025. december 21., vasárnap

Autó sodródott le az útról Csobotánynál

Többen megsérültek a járműben, amely vasárnap délután lesodródott a 15-ös országútról, majd felborult Csobotány közelében – közli a Maros megyei tűzoltóság.

Autó sodródott le az útról Csobotánynál
Autó sodródott le az útról Csobotánynál
2025. december 21., vasárnap

Autó sodródott le az útról Csobotánynál

2025. december 21., vasárnap

Amiből soha nem elég: továbbra is nevelőszülőket keres a gyermekvédelem

A Maros megyei gyermekvédelmi igazgatóság új módszerekkel is próbálja elérni azokat, akik hivatásként vállalnák a nevelő szülői felelősséget: állásbörzén voltak, ahol sikerült is új kollégát találniuk, de még többre van szükség.

Amiből soha nem elég: továbbra is nevelőszülőket keres a gyermekvédelem
2025. december 20., szombat

Baleset Nyárádtőnél: mindkét sávon lezárták az utat

Két ember sérült meg szombaton este a Nyárádtő Ákosfalva felőli kijáratánál történt balesetben – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.

Baleset Nyárádtőnél: mindkét sávon lezárták az utat
Hirdetés
2025. december 20., szombat

Új tanuszoda Szovátán – fotók

Ezernyolcszáz szovátai gyermek tanulhat úszni a szombaton átadott tanuszodában, amely nemcsak nagyobb, mint az eddigi hasonló létesítmények, hanem olcsóbb is lesz fenntartani.

Új tanuszoda Szovátán – fotók
Új tanuszoda Szovátán – fotók
2025. december 20., szombat

Új tanuszoda Szovátán – fotók

2025. december 20., szombat

Bölcsődét avattak Gyulakután

Negyven férőhelyes új bölcsődét avattak fel szombaton Gyulakután. A már jól ismert zsiráffej kandikált ki itt is az épületből, amelynek falára a 46. szám került fel, ugyanis országszerte ez a negyvenhatodik felavatott bölcsőde.

Bölcsődét avattak Gyulakután
Bölcsődét avattak Gyulakután
2025. december 20., szombat

Bölcsődét avattak Gyulakután

2025. december 19., péntek

Őrizetbe vettek egy szászrégeni férfit antiszemita üzenetek közzététele miatt

Egy közösségi oldalon tette közzé hozzászólásait a szászrégeni férfi, aki egy horogkeresztet ábrázoló fotót, valamint erőszakos jellegű üzenetet is csatolt. A rendőrség hivatalból indított eljárást ellene.

Őrizetbe vettek egy szászrégeni férfit antiszemita üzenetek közzététele miatt
Hirdetés
2025. december 19., péntek

A lábujjhegytől a szemüvegig: nyolc nem mindennapi követelmény a marosvásárhelyi utaskísérők alkalmazásakor

Utaskísérőket alkalmaznak a marosvásárhelyi reptérre, közzétették az időpontot és a nem mindennapi követelményeket.

A lábujjhegytől a szemüvegig: nyolc nem mindennapi követelmény a marosvásárhelyi utaskísérők alkalmazásakor
2025. december 18., csütörtök

A legszebb fotók visszatértek az állatkertbe

Újra megcsodálhatók a Milvus Csoport idei fotópályázatára beérkezett legszebb alkotások a Marosvásárhelyi Állatkertben.

A legszebb fotók visszatértek az állatkertbe
A legszebb fotók visszatértek az állatkertbe
2025. december 18., csütörtök

A legszebb fotók visszatértek az állatkertbe

2025. december 18., csütörtök

Két baleset is történt Maros megyében az éjszaka – többen megsérültek

Két közúti baleset is történt Maros megyében az éjszaka folyamán. Fehéregyházán egy személyautó és egy teherautó ütközött össze, míg Nyárádmagyaróson árokba borult egy gépjármű.

Két baleset is történt Maros megyében az éjszaka – többen megsérültek
Hirdetés