Újra divatba hozni a kultúrát

Leginkább nagyvárosokban figyelhető meg a régóta tartó és erősödő értékvesztési tendencia, példának mondható akár Budapest, akár Bukarest. De van egy társadalmi értékelési probléma is: az, ami régen érték volt, ma már nem az, ami régen egy ember egyéniségét jellemezte – rendes, becsületes – ma már nem számít, csak gazdag legyen. A jelenség gyorsan közeledik a falu felé is – véli Ila Gábor. A kultúra az egyik legfontosabb pillére annak, hogy identitásunkat és magunkat hogyan helyezzük el a világban. És ez az, amit ma az oktatás mellett legkevésbé támogatnak Magyarországon és Romániában is. Értékeink, mint a zene, szokásaink, építkezési hagyományaink határozzák meg kulturális identitásunkat. Ezek elvesztése a globalizációs folyamatok felgyorsulását segíti elő. „Mi megfeszülhetünk a kultúráért, ha a falusi emberek egy része nem hajlandó egy órával előbb vagy később fejni, hogy cserébe elmehessen egy magas színvonalú kulturális eseményre” – fogalmazott Ila Gábor.

Tavaly nagyon keményen dolgozott a Jobbágytelki Kulturális Egyesület, hogy a faluban programokat szervezzenek, és az elnök úgy véli, a Nyárádmente legerősebb kulturális programjai náluk voltak. A nyári szokásos Marosszéki népzene- és néptánctábor után a Bartók-évfordulóhoz kapcsolódóan a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával nagyon sok és színvonalas művészeti eseményt tudtak szervezni. A legjobb néptáncegyüttesek – a Maros Művészegyüttes és a Bekecs – mellett a legjobb népzene és népzenéhez kapcsolódó könnyűzenei előadókat hozták el a faluba, de voltak színházi, néprajzi és népművészeti események is. A Bartók-centenárium előtt és után is igyekeztek kulturális rendezvényekkel előállni, volt színházi előadás, vendégük volt a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes is, odafigyeltek a népszokásokra, megtartották a nagy- és kisbúcsút és a falutalálkozót is.

Nagyon szeretnének odafigyelni a falusi közösség életben tartására és megerősítésére. A globalizáció nagy nyertes csatája, ha az embert izolálja a családjától, a közösségtől, „egyéneket gyárt”. Jobbágytelkén úgy gondolják, meg kell tartani az embert a közösségben, az értékrendszerben, ezért a tél folyamán kibővítették a kalapkötő céhet, ahová egyre többen eljárnak, egyre jobb a hangulat, és él, működik a közösség. Aki eddig otthon a brazil sorozat előtt kötötte a szalmát, most asszonytársaival együtt dolgozik, énekel, farsangkor bemennek a „maszkurák” is a céhbe, szórakoznak.

Másik terve az elnöknek, hogy könyvklubot hozzon létre, ahol könnyen „emészthető” műfajokat találnak az olvasók, de igény lenne filmklubra is. Ugyanakkor szeretné visszahozni a házasemberek táncát. Amikor „dübörgött” a helyi néptánccsoport, a mostani házasemberek még gyerekek vagy nagyon fiatalok voltak. Ezért szeretné, ha a mostani generáció is színpadra állna, hiszen bármelyik pillanatban Budapestig mehetnének előadni.