Tömegek a Múzeumok Éjszakáján

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Jól sikerült a Múzeumok Éjszakája Marosvásárhelyen, ahol több ezren látogatták a kiállításokat, koncerteket, kézműves-foglalkozásokat. Az esős idő ellenére folyamatosan álltak sorba a Kultúrpalota jegypénztáránál, hömpölygött a tömeg egyik múzeumból a másikba.

Antal Erika

2015. május 17., 15:512015. május 17., 15:51

Magyar és román klasszikusok a képtárban, Bernády György dolgozószobája, Románia ókori arany és ezüst kincsei várták azokat, akik a Kultúrpalotában kezdték a múzeumok látogatását szombaton. Az év egyetlen napján éjfél után két óráig tartottak nyitva az intézmények, ahová jelképes áron, felnőtteknek 6, gyerekeknek, diákoknak és nyugdíjasoknak 3 lejért megvásárolható karkötővel lehetett bejutni.

Az arany és ezüst kincsek márciusban nyitott, vasárnap zárt, s ahogy Soós Zoltán múzeumigazgató mondta, több mint ötezren nézték meg a ritka értékes leleteket. A képzőművészeti kiállítóteremben sajátos tárlat várja még két hétig az érdeklődőket: a makói József Attila Múzeum jóvoltából Galamb Józsefre emlékeztek annak a Ford T-modell gépkocsinak a bemutatásával, amelynek a megalkotásához ő is hozzájárult. A fotókon bemutatott fejlesztés, makettek, tervek, a Henry Ford által létrehozott vállalat ismertetőjét egy eredeti Ford T-modell gazdagította, amely előtt azok is elámultak, akik egyébként nem érdeklődnek a műszaki dolgok, vagy a gépkocsigyártás iránt.

A Néprajzi Múzeumban a 19. század végi, 20. század eleji vásárok világába tekintett be az érdeklődő. Egy másik teremben a csipke történetével ismerkedhetett, valamint a bábszínház kezdeteivel, régi bábukkal, kellékekkel. A Vármúzeum a Szemétbe írt történelem című, a Csíki Márton örmény kereskedő és családja életét, a erdélyi magyar-örmény hétköznapokat ismertető kiállítás mellett új tárlat, az Avar harcosok Erdélyben című kiállítás nyílt meg. Korabeli viselet, temetkezési szokások, a lótartás eszközei, használati tárgyak, 6–8. századi leletek tették még érdekesebbé a látnivalókat. A régi városháza tornyát, a Természettudományi Múzeumot, a Teleki Tékát, a Maros Művészegyüttes kiállítását, az unitárius egyház tanácstermét, a Bernády Házat lehetett végiglátogatni, a Színház téren kézművesvásár és koncertek sorozata kínálkozott megtekintésre. A Nemzeti Színházban színházi kávéház, puzzle kirakás, installáció felavatása, előadás várta a kíváncsiakat, akárcsak a Művészeti Egyetemen, ahol szintén színpadi előadást tekinthettek meg a látogatók.

Az idén első alkalommal az ortodox érsekség is nyitott a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozat felé, és a fatemplomban régi vallásos tárgyakból szervezett kiállítást. Az állatkert sem maradt ki az eseményekből, gyerekfoglalkozásokkal, kötélhúzással, elefánthokival, a felfedező mosómedvékkel várta a kicsiket és nagyokat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei